A nyolcvanas-kilencvenes években, még a Game Boy elterjedés előtt – illetve a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezők számára még azután is – a kvarcjátékok jelentették a hordozható digitális játékok világát. A nem túl megterhelő árú készülékekből léteztek még olcsóbb változatok is: egy valamirevaló lengyel piacon egészen biztosan hozzájuk lehetett jutni a hamisított magnókazetták és egyéb csecsebecsék társaságában. Volt digitális kijelzőjük, adtak ki hangot is, és egészen sokáig lehetett rajtuk játszani: egyszóval anyagi helyzettől függetlenül mindenki számára elérhetők voltak. Retró sorozatunkban most a kvarcjátékok világába kalauzolunk!
Retró, mégis digitális
Máig emlékszem: számomra a non plus ultrát egyik osztálytársnőm vonatos kvarcjátéka jelentette. A váltókat kellett állítani egy egészen nagy kijelzőn: sokkal menőbb volt az egész, mint az én kínai piacos autóversenyzős kvarcjátékom vagy a húgom kosárlabdázósa. Már a fogásán érződött, hogy drágább darab: reménykedtem, hogy tornaóra előtt az öltözőben nekem is odaadja majd egy játékra.
A kvarcjátékok ugyanis olyan széles tárházát kínálták a potenciális játékoknak, hogy érdemes volt cserélgetni, ha a te készüléked csak egyféle dolgot tudott: még ha olcsóbban is nézett ki egy-egy játék, szerencsére akkor is izgalmas volt kipróbálni, miben más a barátodé vagy osztálytársadé, mint a tiéd, így nem volt akkora gond az sem, ha neked csak a piacos jutott.
A kvarcjáték közösségi élmény
Volt tehát egy közösségi fílingje a kvarcjátéknak: ha neked is volt, bevihetted az osztályba – ekkoriban nem nagyon fordult még elő olyan, hogy kitiltottak volna valamilyen eszközt az iskolákból –, ahol aztán a szünetekben lehetett cserélgetni, próbálgatni, körbeadni.
Az igazából mindegy is volt, hogy mennyire vagy ügyes, hiszen nem egymás ellen játszottatok, hanem a géppel, és ha esetleg mégis veszítettél, hát az sem volt baj: lehetett új játékot kezdeni egészen addig, amíg az elem bírta.
Nem pixelekkel folyt ráadásul a csata, hanem folyadékkristály-területekből kirajzolódó figurákból, amitől akkoriban őrülten valószerűnek tűnt a játék. Sokan voltunk, akik a kvarcjátékoknak köszönhetően tapasztaltuk meg először, milyen is egy digitális eszközön játszani: a Commodore 64 sokak számára vagy elérhetetlen álom volt, vagy arról sem tudtak, hogy létezik, így aztán a kvarcokon pötyögtünk.
Aztán jött a Game Boy
Akinek lehetősége volt, az aztán később átlépett a modern Game Boyok világába: a kvarcjátékok eredete is a céghez köthető egyébként, Jokoi Gunpej vezető mérnök volt az, aki megalkotta az első kvarcjátékot, majd később újabbakat és újabbakat fejlesztett. Az ötletet az adta neki, hogy meglátott egy üzletembert, amint az unalmában számítógépét nyomkodta: rájött, hogy ezt a technológiát lehetne szórakoztatóbb formába önteni, így születtek meg az első Game & Watch játékok, melyek koppintásai lettek az itthoni kvarcok.
A Game Boy aztán utódként minden idők legsikeresebb konzolja lett, megszülettek rá olyan ikonikus játékok, mint a Super Mario vagy a Tetris: kezdetben még itt is fekete-fehér volt a kijelző, mely csak az ezredfordulót követően váltott színesbe. Valószínű, hogy a Nokia 3210-esen boldogan snake-ező tömegek játékélményét is nagyban támogatta, hogy a kvarcjátékok világát nyújtotta telefonkijelzőn a hihetetlenül egyszerű kígyós kihívás.
A kvarcjátékok rajongói máig köztünk élnek: elég csak megnézni, hány retró játékkonzolt kínálnak megvételre, és hány eseményen találkozhatunk ezekkel a régi játékokkal,
melyeket ugyanúgy lehetett szerezni, mint egy walkmant vagy discmant.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
