remete New York

Hazugsággal jutott az elit köreibe

Ellen Walsh Angliában született 1838-ban, munkásosztálybeli ír szülők gyermekeként; a család jobb munkalehetőségek reményében később az Újvilágba vándorolt, és Massachusetts államban telepedett le, ahol Ellen gyermek- és kamaszéveit töltötte. A nem túlságosan iskolázott, azonban leleményes, kalandvágyó és kikapós lány 19 évesen otthagyta a szülői házat, és New Yorkba költözött, ahol hamis személyazonossággal, Ida E. Mayfield néven mutatkozott be, és azt állította, Délről, Louisiana államból érkezett, ahol vagyonos édesapja egy ültetvény tulajdonosa.

Senki sem vonta kétségbe a hamis örökösnő sztoriját, Ida pedig hamarosan a legelőkelőbb New York-i társaságokba lett bejáratos; megismerkedett Benjamin Wood sajtómágnással, a New York Daily News napilap kiadójával, akivel gyorsan egymásba szerettek, dacára annak, hogy a férfi húsz évvel idősebb volt Idánál, és be volt kötve a feje (éppen második feleségét „fogyasztotta”). Wood és Ida tíz éven keresztül voltak szeretők, majd, amikor az üzletember felesége meghalt, végre kimondhatták egymásnak a boldogító igent – az esküvő idején a párnak már volt egy közös gyereke, Emma, de mindenki szemet hunyt a kislány nem egészen „passzoló” születési dátuma felett.

Férjén és annak családján – Wood testvére, Fernando például korábban New York polgármestere volt – keresztül Ida a legbefolyásosabb körökben mozoghatott, találkozott Abraham Lincolnnal, amikor a politikus elnökjelöltként kampányolva járta körbe az Egyesült Államokat, és Albert walesi herceggel, akivel még táncolt is. A házaspár luxusban élt, ennek ellenére mégsem volt felhőtlen köztük a viszony: Wood szerencsejáték-függősége miatt gyakran vagyonokat veszített kártyán, Ida pedig a kaszinó előtt várta, ahol alaposan leteremtette, és kárpótlást követelt tőle, abban az esetben pedig, ha férje szerencsésnek bizonyult, a nyeremény felét magáénak követelte.

Férje halála után eltűnt a világ elől

A pár a hasonló súrlódások dacára 33 éven keresztül, Wood 1900-ban bekövetkezett haláláig együtt maradt, ekkor Ida örökölte férje szinte teljes vagyonát és minden ingóságát, köztük a Daily Newst is: az asszony – aki korábban is segített férjének a lap menedzselésében – kezdetben megpróbálta saját maga, egyedül igazgatni az újságot, egy évvel később azonban inkább eladta a tulajdonjogokat. 1907-ben a hírek súlyos zuhanást jövendöltek a tőzsdén, ezért az özvegy Mrs. Wood úgy döntött, megszabadul a részvényeitől és az ingatlanjaitól, zárolja a bankszámláját, és minden vagyonát – mely nagyjából 1 millió, mai árfolyamon 32 millió dollárra, kb. 11 milliárd forintra rúgott – magához veszi készpénzben.

Az idős asszony minden pénzét és a maradék tárgyait magával cipelve húga, Mary és lánya, Emma társaságában bejelentkezett a manhattani Herald Square Hotel ötödik emeletén található impozáns, kétszobás 552-es számú lakosztályba; amikor a személyzet megkérdezte, meddig kíván maradni, Ida azt válaszolta, fogalma sincs, azonban kínosan ügyelt rá, hogy a lakosztály minden tekintetben megfeleljen a kívánalmainak. A luxushotelbeli tartózkodás nem bizonyult éppen rövidnek: Ida és két rokona magukra zárták az ajtót, senkivel sem voltak hajlandóak érintkezni, még a takarítókat sem engedték be, egyedül a szoba díját küldték le készpénzben minden hónapban a recepcióra.

Bezárkóztak, nem takarítottak, nem fürödtek

Így telt el 24 év, mialatt a személyzet nagy részének – köztük az időközben kinevezett új igazgatóknak – fogalmuk sem volt róla, hogy az 552-es lakosztályban egy különös idős hölgy és két családtagja élnek amolyan „fantomként”. Azonban minden megváltozott, amikor 1931 májusában váratlan hívás érkezett a recepcióra: az akkor már 93 éves Ida vékony, elkeseredett hangja segítségért könyörgött, húga, Mary ugyanis súlyos betegen feküdt a titokzatos lakosztályban.

A személyzet felküldött tagjait, akik hosszú évtizedek óta először léphették át az 552-es ajtó küszöbét, döbbenetes látvány fogadta: odabent minden koszos, mocskos volt, szétdobálva álltak a különböző használati tárgyak, ruhadarabok és nagy értékű ékszerek, a lakók pedig egy saját konyhát is berendeztek, ahol a felküldetett alapanyagokból főztek maguknak. Ida és testvére hónapok, talán évek óta nem fürödtek, nem vágták a hajukat, kinézetük és testszaguk nem éppen vagyonos úri hölgyekhez illett.

Mary Mayfield életét sajnos már nem tudták megmenteni a kiérkező orvosok, a figyelem azonban hamarosan a szenilis és rendkívül gyenge egészségi állapotban lévő Idára irányult: a bulvársajtó gyorsan felkapta a titokzatos „szállodai fantom” történetét, és megjelentek a néhai Benjamin Wood rokonai, leszármazottai, hogy maguknak követeljék a hotelszobában lapuló mesés vagyont. A potenciális örökösök ügyvédeket és nyomozókat fogadtak, utóbbiak kiderítették, hogy Emma, akit Ida a lányaként emlegetett, valójában szintén a húga volt, és néhány évvel korábban, 1928-ban megbetegedett, és egy kórházban meghalt.

A rokonok egymással versenyeztek a New York-i remete vagyonáért

Idát egy emelettel lejjebb költöztették, egy tiszta lakosztályba, ahol folyamatosan szemmel tarthatták – az idős asszony állítólag sírt, amikor el kellett hagynia az 552-es szobát, és azt próbálta bizonygatni, hogy képes egyedül is gondoskodni magáról. Nehezen viselte az új körülményeket, gyakran fellázadt a rá felügyelő nővérek ellen, sőt, olykor kirohant az ablakhoz, és az alant elterülő tömegnek azt üvöltötte: „Szabadítsanak ki! Fogságba vagyok ejtve! Mayfield vagyok! A legjobb New Orleans-i családok egyikéből származom!”

Ida pénzének nagy része fiókokba dugva, ruhadarabok zsebében, vagy cipős- és kekszesdobozokba rejtve hevert a megüresedett lakosztályban, csakúgy, mint az említett, arany, ezüst és gyémánt ékszerek, egyéb ingóságai – köztük velencei gyapjúk és felbecsülhetetlen értékű szőrmék – pedig 54 dobozt megtöltve a szálloda raktárában porosodtak akkor már negyedszázada. Miközben a „kilakoltatott” idős hölgy állapota egyre rosszabbodott, a néhai Mr. Wood korábbi házasságából született fia, illetve unokaöccse egymással versengtek a vagyonért, és elérték, hogy Idát hivatalosan beszámíthatatlanná nyilvánítsák, aki nem rendelkezhet pénze és ingóságai felett.

Idővel a valódi New Orleans-i Mayfield család egyes tagjai is felbukkantak, akik levélben érdeklődtek állítólagos rokonuk – akiről korábban sosem hallottak – vagyona felől; néhány hónap leforgása alatt összesen 406 személy jelentkezett az ország különböző pontjairól, azt állítva, örökösként őt illeti a fantom milliomosnő pénze. Ida Wood tíz hónappal „előkerülése” után, 1932 márciusában hunyt el, 94 éves korában; valódi családi hátterét és előéletét csak halála után derítették ki a jogászok, vagyonát végül tíz örökös között osztották fel Amerikában, Angliában és Írországban, akik bizonyíthatóan rokoni kapcsolatban álltak a néhai manhattani remeteasszonnyal.