Bűnbak
A gyerekek természetüknél fogva rakoncátlanok, és szívesen követnek el csínytevéseket, ezalól a középkori földesurak és királyok sarjai sem voltak kivételek. A nemesi fiúgyermeket azonban nem szívesen tették ki testi fenyítésnek a szüleik és nevelőik, ezért inkább felfogadtak egy, általában a birtokukon lévő falvak egyikéből, paraszti sorból származó fiút, aki viselte a büntetést helyette. A hivatásos bűnbakokat fenekelték, pofozták, olykor ostorozták a nemesi sarj helyett, a pozíció ugyanakkor kiváltságosnak számított, hiszen az illető fiú bekerült a földesúri vagy királyi kastélyba, ahol remek ellátásban volt része, gyakran együtt is tanulhatott „barátjával”, biztosítva jövőbeli előremenetelét. A falusi szülők sorban álltak a lehetőségért, hogy az ő fiukat válasszák ki a jeles feladatra.
Ablakkopogtató

Az ébresztőóra feltalálása előtt jóval nehezebb dolga volt az elalvásra hajlamos embereknek, ha időben szerettek volna felkelni és beérni a munkahelyükre vagy (önálló iparosként) elkezdeni a napi munkát. A megoldást az „emberi ébresztőórák”, vagyis az ablakkopogtatók jelentették, akik reggelente körbejártak a városban, és hosszú botjukkal megkopogtatták a fizető kuncsaftok hálószobájának ablakát, akik a zajra felébredtek, és kikászálódhattak az ágyból.
Szandálvivő
Az ókori Egyiptomban és a feudális Japánban is fontos pozíciónak számított a szandálvivői munka, melynek betöltője az uralkodók és földesurak lábbelijét volt köteles cipelni és tisztítani, gondozni, továbbá gondoskodott ura és parancsolója lábhigiéniájáról, például megmosta a nemesi lábat, és levágta a körmöket. A szandálvivők pozíciója igen irigyeltnek számított, hiszen az állást betöltők a földesúr közvetlen személyi asszisztenseként dolgoztak, és remek kapcsolatokra tehettek szert; a 16. században élt, paraszti sorból származó Tojotomi Hidejosi szandálvivőként kezdte pályafutását, idővel pedig Japán birodalmi kancellárjává emelkedett.
Virágszóró hölgyek
A régmúlt korokban korántsem volt olyan fejlett állapotban a köztisztaság, mint napjainkban, a városok utcái szó szerint bűzlöttek a szeméttől, szennyvíztől, emberi ürüléktől, patkányoktól és egyéb kellemetlen szagokat árasztó dolgoktól. A probléma mérséklésére többféle megoldást kitaláltak, ezek közé tartozott a főként az újkori Angliában népszerű virágszóró asszonyok foglalkoztatása. A szigorúan csak hölgyek számára nyitott munkakör betöltői az utcákat járták, és különböző illatos növényeket és virágokat, például zsályát, rozmaringot szórtak szét a különösen szagosnak ítélt pontokon, abban a reményben, hogy sikerül kellemesebbé tenni a városi levegőt.

Fáklyás fiúk
A közvilágítás sem volt mindig annyira kiépítve, mint manapság, a régi városok az est leszállta után gyakran kifejezetten sötét helynek számítottak, ahol könnyű volt eltévedni. A problémára megoldást jelentettek az ún. fáklyás fiúk, általában gyerekek vagy fiatal kamaszok, akik esténként az utcasarkokon, épületek oldalánál álltak szolgálatra készen egy meggyújtott fáklyával vagy gyertyával a kezükben, és aprópénzért cserébe elkísérték az arra bóklászókat rendeltetési helyükre.
Piócagyűjtő
Az orvosok évezredeken keresztül használtak piócákat pácienseik vérének lecsapolására, ezért ezek a kissé riasztó külsejű, lapos testű férgek igen kelendő portékának számítottak egykoron. A szegényebb parasztok, gyakran parasztasszonyok, akiknek nem jutott igazán más megélhetési forma, gyakran adták piócavadászatra a fejüket: a közeli tavakban, mocsarakban, nagyobb pocsolyákban gyűjtötték zsákszámra a piócákat (gyakran saját magukat használták fel csalinak), majd megfelelő áron eladták őket az orvosoknak, javasembereknek.

Lámpagyújtogató
Az Antoine de Saint-Exupéry regényéből, A kis hercegből is ismerős lámpagyújtogatók feladata szintén a közvilágítással volt kapcsolatos, abban az időben, amikor a nagyobb városok utcáit már olaj-, később gázlámpásokkal világították meg. A lámpagyújtogatók hosszú botjaikkal esténként meggyújtották, reggel pedig eloltották a magas utcai lámpásokat, a foglalkozás egészen a 19. század végéig, az elektromos világítás elterjedéséig mindennaposnak és fontosnak számított.
Bowlingbábu-felállító
Bowlingozás közben ma már teljesen természetes, hogy a bábukat egy automata gépezet állítja fel újra és újra, miután ledöntöttük őket, a 19. század végén Amerikában feltalált sport kezdeti időszakában azonban még nem állt rendelkezésre hasonló technológia, ezért a bowlingcsarnokok külön dolgozókat (általában fiúgyerekeket) alkalmaztak, akik csekélyke fizetésért cserébe minden egyes menetet követően a helyükre rakták a bábukat. Persze vigyázniuk kellett, nehogy egy kósza bowlinggolyó véletlenül eltalálja őket.

Alagútellenőr
A vasút hőskorának egyik furcsa foglalkozása volt az alagútellenőröké, akik a sötét és éppen ezért fokozottan veszélyesnek számító alagutak biztonságára ügyeltek. Feladatuk annyiból állt, hogy meghatározott időközönként − az alagúton áthaladó vonatok menetrendjének megfelelően − lámpással a kezükben végigsétáltak oda-vissza az alagútban, és megbizonyosodtak róla, nincs odabent semmilyen váratlan akadály vagy egyéb probléma. A monotonnak, ugyanakkor veszélyesnek is számító munkakört olykor gyerekek is betöltötték.

Emberi számítógépek
A 20. század első felében, a modern számoló- és számítógépek elterjedése előtt a tudományos laboratóriumok, mérnöki fejlesztésekkel foglalkozó vállalatok kiváló álláslehetőséget kínáltak azoknak a (többségükben) nőknek, akik az átlagosnál jobban értettek a matekhoz. A munkakör betöltői naphosszat egy irodában ültek, és fejben, papíron végezték a fontos és bonyolult számításokat, melyek például a repülőgépek és a rakéták kifejlesztéséhez voltak szükségesek. Az emberi számítógépeket először a NASA kezdte el komputerekre cserélni az 1950-es években, hamarosan pedig az egész szakma meghaladottá vált.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés