Nem csak az aszpartám lehet rákkeltő: 10 új tétel a WHO listáján

GettyImages-1455642208

Mint ismert, a WHO nemrégiben az emberre nézve „lehetségesen rákkeltő” anyagok közé sorolta a többek között cukormentes üdítőitalokban, rágógumikban vagy diétás joghurtokban megtalálható aszpartámot. Az aszpartámmal együtt azonban tíz másik tétel is 2B minősítést kapott – köztük olyan közkedvelt termékek, mint az Aloe vera, vagy a csak progeszteront tartalmazó fogamzásgátló tabletta.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) azokat a termékeket, anyagokat és tevékenységeket sorolta a 2B kategóriába, amelyek esetében „korlátozott bizonyíték” áll rendelkezésre a rákkeltő hatást illetően. Az Aloe vera például, amelyet évszázadok óta használnak a napégés kezelésére, szintén ebbe a kategóriába került, miután egy kétéves, patkányokon végzett kísérlet során az Aloe verá-s vizet fogyasztó állatoknál nagyobb valószínűséggel alakult ki bélrák. De felkerült a listára az erdei páfrány (amely állítólag növeli a bél- és hólyagrák kockázatát, bár viszonylag kevesen lehetnek, akik elfogyasztják), az ázsiai savanyított zöldségek (amelyek fogyasztását a gyomor- és nyelőcsőrákkal hozták összefüggésbe), valamint egyéb termékek is, például a benzin vagy a kizárólag progeszteront tartalmazó fogamzásgátló tabletták.

Ezen túlmenően a WHO bizonyos munkaköröket is kockázatosnak minősített: így a vegytisztításban, a textiliparban és a nyomdaiparban végzett munka ugyanilyen kockázattal jár a vegyi anyagoknak való kitettség miatt. Egy dán tanulmány szerint a mosodai dolgozók körében magasabb volt a máj- és epehólyagrák előfordulási aránya, míg a textíliákkal dolgozók hajlamosabbak lehetnek a torok- és szájrákra.

Az IARC négyfokú skálán osztályozza az emberre nézve rákkeltő anyagok és tevékenységek kockázatát. Az 1-es csoport esetében „elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy az emberre nézve rákkeltőnek” minősítsék például a dohányzást, az alkoholfogyasztást, az azbeszttel való érintkezést vagy az ionizáló sugárzást. A 2A csoportban korlátozott bizonyíték áll rendelkezésre az adott anyag vagy tevékenység emberre gyakorolt hatását illetően, állatkísérletek során viszont már kiderült, hogy karcinogének: így például a vörös hús fogyasztása, a DDT, vagy a magas hőfokon történő olajban sütés. A 2B csoportba tartozó elemeket fentebb részleteztük; a 3-as csoportban pedig az emberre gyakorolt rákkeltő hatás szempontjából „nem besorolható” elemek vannak: a kávé, a paracetamol vagy a hajfestékek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek