rabszolga büntetés

Családjuk szeme láttára erőszakolták meg az engedetlen rabszolgákat

Az angol szlengben buck breaking, vagyis nagyjából „az ellenállás megtörése” néven ismert kínzási, büntetési forma elsősorban a Karib-tenger térségében, például Jamaicában számított bevett szokásnak a 18–19. században, nincs konkrét forrás, amely alátámasztaná, hogy az Egyesült Államok területén is alkalmazták volna szélesebb körben (ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem eshetett meg). A büntetést elsősorban az engedetlen, gazdáik parancsának notórius módon ellenszegülő rabszolgákon – az esetek többségében férfiakon – alkalmazták, akik lázították társaikat, és nem voltak hajlandóak elfogadni a status quót.

A buck breaking célja a megaláztatás és a megtörés volt: a túlságosan zabolátlan rabszolgákat, akiket társaik szilajnak és erősnek, vagyis követésre érdemes vezérfigurának gondolhattak, azok társaik nyílt színe előtt megfosztották szimbolikus férfiasságuktól. A büntetést elszenvedő illetőt gazdái arra kényszerítették, hogy lehúzza a nadrágját, és arccal előre egy fatuskóra hajoljon. Ezt követően az áldozatot alaposan megkorbácsolták, nehogy legyen ereje ellenállni, majd a büntetést végrehajtó személy – a rabszolga gazdája vagy egy másik rabszolgatartó – többször megerőszakolta őt.

A büntetés fontos elemének számított, hogy a nyilvánosság előtt zajlott: a rabszolgákat – köztük az áldozat családját, szüleit, feleségét, gyerekeit – kivezényelték a helyszínre, ahol kénytelenek voltak végignézni a gyalázatos eseményt. Ez egyrészt példát statuált a rabszolgák körében, elrettentette őket a lázongástól, másrészt a megerőszakolt férfit nyilvánosan megszégyenítette társai előtt. A kegyetlen kínbüntetésen átesett személyeket gyakran megbélyegezte a közösség, ők pedig nem bírták elviselni a szégyent, ezért inkább megszöktek az ültetvényről, vagy akár önkezükkel vetettek véget életüknek.

Egyesek megélhetésük forrásául választották ezt a büntetési formát

A buck breaking mint büntetési forma virágzása a Karib-tenger térségében lehetőséget adott a homoszexuális rabszolgatartóknak, hogy büntetlenül kiélhessék vágyaikat anélkül, hogy saját közösségük stigmatizálná őket (hiszen a férfiak közötti szexuális kapcsolat mélyen elítélendő dolognak számított a korszakban). Hasonlóképpen, a heteroszexuális ültetvényesek gyakran bonyolódtak házasságtörő viszonyba női rabszolgáikkal, sokaknak törvénytelen gyerekeik is születtek, akiket szintén szolgasorban tartottak a ház körül.

Egyes illetők szándékosan „buck breaking specialistának” szegődtek, és ültetvényről ültetvényre jártak, ahol a kellő összeg fejében végrehajtották az ottani rabszolgákra kimért büntetést. Mások „szexfarmokat” hoztak létre, ahová az ültetvénytulajdonosok elvihették engedetlen rabszolgáikat, hogy a helyi „munkaerők” büntetésben részesítsék őket. Mindez annak bizonyítéka, a korabeli felfogásban mennyire nem tekintették emberi lénynek a rabszolgákat, megerőszakolásuk kevésbé szexuális tettnek, mint inkább egyszerű fegyelmezésnek számított.

A férfiak által elszenvedett nemi erőszak napjainkban is tabutémának számít, holott sokkal gyakrabban fordul elő, mint a legtöbben gondolnák. A börtönökben rendszeresen elszenvedett szexuális zaklatás például – a buck breaking néhai szokásához hasonlóan – a dominanciáról, a másik fél megalázásáról és alárendeléséről szól. A háborúkban szintén a mai napig gyakran fordul elő nemcsak nők, de férfiak sérelmére elkövetett tömeges nemi erőszak; a becslések szerint az 1990-es évek első felében zajlott boszniai háború során mintegy 3000 férfit és fiatal fiút erőszakoltak meg koncentrációs táborokban.