Pearl Harbornál a japánok támadása meglepetés volt az amerikaiak számára, és fél évre megváltoztatta a csendes-óceáni front erőviszonyait. A katonai iskolák mindmáig tanítják az ütközet részleteit. Ki lett volna olyan bátor, hogy bármilyen már bevált séma nélkül megtámadja a világ legerősebb hadseregét egy olyan helyzetben, ahol rengeteg minden rosszul sülhetett volna el? Nos, maga Kurosima Kameto kapitány, aki különös körülmények közt szülte meg a terveit.
A második világháború előszobája
A Japán Császári Haditengerészet hadihajóinak többségét magában foglaló Egyesített Flotta főparancsnoka a második világháborúban Jamamoto Iszoroku volt. Az imperialista Japán 1940-ben elkezdte fontolgatni az Amerikai Egyesült Államok elleni háborút. Az 1905-ben lezárult orosz–japán háborút követően ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az ország előbb-utóbb konfrontálódni fog a Brit Birodalommal vagy az USA-val, hiszen a tét nem volt más, mint a Távol-Kelet (elsősorban Kína és Korea) gyarmatosítása. Végül ez majd’ 40 évig váratott magára, Japán pedig ekkor úgy érezte, elegendő nyersanyaggal rendelkezik ahhoz, hogy a kínai területekért is folytassa a harcot és megküzdjön az Amerikai Egyesült Államokkal – még úgyis, hogy gazdaságilag jócskán elmaradt mind a Brit Birodalomtól, mind az USA-tól. Miután az amerikaiak nem nézték jó szemmel Japán sorozatos hódításait, megszüntetett minden kereskedelmet és kapcsolatot az országgal. Itt már elkerülhetetlen volt a háború.
Innen indult a Pearl Harbor-i rajtaütés ötlete, amely Jamamoto Iszoroku fejéből pattant ki: ő úgy gondolta, hogy a meglepetésszerű, döntő erejű támadás lenne az egyetlen megoldás az egyébként rendkívül nehezen bevehető öböl ellen, a következményekkel pedig csak később kéne foglalkozni.
Pearl Harbor túl keskeny a torpedótámadásra, így aztán egyedül a légi csapás maradt opcióként, de a vezetők határozottan ellenezték a tervet, ugyanis – teljes joggal – öngyilkossági kísérletnek titulálták. Iszorokunak viszont akkora tekintélye és befolyása volt, hogy nagyon sok parancsnokot maga mellé állított, különösen egy igaz szövetségest: Kurosima Kameto kapitányt.
Őrült tervek egy őrült embertől
Kameto magas, sovány alkat volt, kopasz fejbúbbal, akit társai csak Gandhinak hívtak. Visszahúzódó volt és különc: sosem fürdött, és folyamatosan feleselt a feletteseivel. Joggal gondolhatnánk, hogy mindez elegendő ahhoz, hogy valaki két lábbal repüljön a seregből – főleg a rendkívül szigorú japán hadseregből –, ám Kametót, akinek a neve „teknősembert” jelent, nemhogy megtűrték, de bizarr zsenijével komoly eredményeket is elért.
A parancsnok Jamamoto látta képességeit, és őt bízta meg, hogy dolgozza ki a támadás ijesztő részleteit. A kapitány visszavonult a körletébe, meztelenre vetkőzött, és napokig nem mozdult onnan – végül valamiféle elképesztő meditáció közepette megszületett az offenzíva pontos terve – írja a Pearl Harbor: From Infamy to Greatness című könyv. Végül, amikor a végtelen mennyiségű mosatlan edény, a szobát beterítő cigarettacsikkek és hamu már elviselhetetlenné vált, kibújt rejtekhelyéről, fejében a hihetetlen számításokkal, amelyek aztán sikerre vitték a támadást.
Ő volt az is, aki Tokióba ment, hogy meggyőzze az ország vezetőit a támadás szükségességéről, és amikor elutasították az ötletet, fenyegetőzni kezdett, hogy ő és több katonai vezető lemond és elhagyják az országot. A rendkívül szokatlan stratégia működött: Kurosimát tábornokká léptették elő, a háború az USA-val és a világháborúba való belépés pedig megkezdődött azzal, hogy 1941. december 7-én reggel először 183, majd még 170 japán repülőgép derült égből villámcsapásként, megsemmisítő erővel két hullámban csapott le az amerikai támaszpontra.