paraszt mennyország

Az Atlantiszhoz és Eldorádóhoz hasonló mitikus helyként leírt Cockaigne – sem etimológiailag, sem máshogy nem összetévesztendő a kokacserje leveléből készült közismert kábítószerrel – neve a francia pays de cocaigne kifejezésből ered, amely egy főként gyerekek körében népszerű édességre utal, nagyjából „a torta földjét”, átvittebb értelemben a „bőség földjét” jelenti. Cockaigne fantáziavilága számos európai ország népi hiedelemvilágában megjelenik más-más néven, a franciák mellett az angolok, a németek, a hollandok, az írek és az itáliaiak is előszeretettel hittek a létezésében.

Cockaigne földjén sajteső esik, és dolgozni sem kell

A középkori parasztok fantáziáját nem igazán indította be az egyház által hirdetett erényesség és önmegtartóztatás, és nem egy éteri túlvilági helyre vágytak, sokkal inkább azt szerették volna, ha haláluk után minden olyan jóban részesülnek, melyet földi életük során nélkülözniük kellett. Cockaigne földje ennek megfelelően a végtelen örömök birodalma, ahol soha senkinek nem kell dolgoznia, az emberek egész álló nap pihenhetnek, lustálkodhatnak, mégis minden igényük mondhatni varázsütésre ki lesz elégítve. Egy 13. századi gúnyos francia versike szerint Cockaigne birodalmában a házak cukorból és tortából vannak, az utcák süteménnyel lettek kikövezve, a boltok pedig kifogyhatatlan mennyiségű javaktól roskadoznak, melyekért egy petákot sem kell fizetni.

Egy ír dialektusban írt angol költemény még ennél is fantáziadúsabban írja le a bőség földjét: a disznók már sült állapotban, késsel a hátukban sétálgatnak, a sült libák és galambok egyenesen az ember szájába repülnek, a vízből pedig megsült halak ugranak az emberek lába elé, vagyis az ízletes (és a parasztok számára elérhetetlen luxusnak számító) fogásoknak még az elkészítésével sem kell vacakolni. A folyók borból vannak, elég beléjük mártani a poharat, és végtelen mennyiségű részegítő nedű áll rendelkezésre, az égből pedig a legfinomabb sajteső hullik, az időjárás egyébként mindig meleg, nyárias.

Cockaigne földjén még csak hírből sem ismerik a betegségeket, nyavalyákat – melyek szintén alaposan megkeserítették a középkori földművelők életét –, és mindenki örökké szép és fiatal marad. Az ételek-italok mellett a szexuális örömök is korlátlan mennyiségben állnak a csodaország lakóinak rendelkezésére és a földi hierarchia is felborul: a parasztok bármikor megbüntethetik, fegyelmezhetik az urakat, a szerzetesek pedig megverhetik az apátokat és egyházi elöljárókat. Szintén az egyház morózusságának gúnyos megvetését fejezi ki az elképzelés, miszerint Cockaigne-ben az apácák meztelenre vetkőznek, és a vízbe vetik magukat, ahol tótágast állnak, szétnyitják a lábukat, és várják a férfivendégek „látogatását”.

A magyar szólásmondásokban is megjelenik

Az áhított parasztmennyország motívuma számos művészeti alkotásban megjelenik, a leghíresebb talán idősebb Pieter Brueghel (jelen cikk borítóképeként látható) 1567-ben született festménye (melynek magyar fordításban az Eldorádó címet adták), melyen a jó dolgukban degeszre tömött alakok – köztük egy pap és egy parasztember – egy bárpultra emlékeztető fatörzs körül heverésznek. Cockaigne az irodalomban is gyakran megjelenik, a későbbi korok költői közül például Charles Baudelaire tesz róla említést, illetve több európai országban is neveztek el falvakat, kisebb közösségeket a nyomán.

Természetesen a „tejjel-mézzel folyó” csodaország motívuma a magyar néphagyományban is megjelenik, innét erednek a várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön és a kolbászból van a kerítés közismert szólásmondások. Nem csak a középkori parasztok, későbbi érák munkásai, földművesei is szívesen ábrándoztak hasonló fantáziavilágokról: a Denverből Salt Lake Citybe vezető vasútvonalon dolgozók a 20. század elején Big Rock Candy Mountainnek, vagyis Nagy Cukorszikla-hegynek nevezték el Utah állam egyik hegységét, mely a távolban magasodott a horizonton. A váltósként dolgozó Harry McClintock később dalt írt a Cukorszikla-hegyről, melyben egy, whiskey-ben és borjúsültben gazdag csodaországot énekelt meg; a szerzemény annyira sikeres lett, hogy az 1920-as években McClintock országos hírnévre tett szert countryzenészként.