ókor turista

Az ókorban, ha az anyagi lehetőségeik és társadalmi helyzetük lehetővé tette, ugyanúgy szívesen utaztak az emberek. Volt, aki vidéki birtokára vonult vissza, mások a szórakozási lehetőségeket keresték a nagyvárosokban vagy a tengerparton, vagy éppen egy rég letűnt civilizáció romjait keresték fel – akárcsak napjainkban.

Trójai emléktárgyak

Az ókori Trója városában évszázadokkal Homérosz születése előtt valóban kitört egy háború a trójaiak és a mükénéi görögök között. A ma Törökország északnyugati részén található település valószínűleg igen vonzó volt az utazó kedvű ókoriak számára, különösen a rómaiaknak: ők azt hitték, hogy civilizációjuk a trójaiaktól származik. Homérosz és az általa megénekelt háború története sok ókori turistát vonzott a helyszínre, akiknek még a helyszínen készült csecsebecséket is árultak, amit a régészeti leletek igazoltak. A kereszténység térhódítása és számtalan földrengés után a terület végül feledésbe merült egészen a 19. századig, amikor Heinrich Schliemann amatőr régész megkezdte Trója romjainak feltárását.

A Stonehenge ókori látogatói gyógyulást kerestek

A monumentális őskori építményt régészek becslése szerint i. e. 2500 körül kezdték építeni. Kevés fennmaradt bizonyíték utal arra, hogy az ókori rómaiak – akik mintegy 2000 évvel később éltek – általában tudtak-e a létezéséről, de az i. e. 1. században élt római történetíró, Szicíliai Diodórosz egészen biztosan: „A kelták földjével átellenben túlnan levő óceánban észak felé van egy sziget. (…) A szigeten egy Apollónnak szentelt gyönyörű liget van, és egy különös, kerek alakú templom, melyet sok áldozati adomány díszít.” Apollón többek között a gyógyítás istene volt az ógörögöknél, s a területen feltűnően nagy számban találtak olyan leleteket, amelyek elemzése alapján feltételezhető, hogy sokan a Stonehenge-hez látogatók közül gyakran távoli vidékekről érkeztek, és súlyos betegségben vagy fizikai sérülésektől szenvedtek.

Éneklő szobor mint turistalátványosság

A Memnón-kolosszusok ma is állnak a thébai nekropoliszban, Luxor városával szemben. A trónon ülő Amenhotep fáraót ábrázoló gigantikus alkotások i. e. 3400 körül keletkeztek, és régóta kedvelt turistacélpontnak is számítanak. I. e. 27-ben egy földrengés után az északi szobor kettétört, innentől kezdve titokzatos hangot hallottak a belsejéből.

Sztrabón, az i. sz. 1. században élt geográfus szerint ez a szobor minden hajnalban „énekelt”, azaz halk, zümmögő hangot adott ki.

Ma sem tudni, pontosan mi okozta ezt a jelenséget; egyesek szerint az emelkedő hőmérséklet és az elpárolgó reggeli harmat, mások a közelben lakó, élelmes papok turistacsalogató attrakciójának gondolták. Mindenesetre az éneklő szobor vonzotta a látogatókat, köztük néhány római császárt is: úgy hitték, szerencsét hoz, ha tiszteletüket teszik a helyszínen. A turisták sokszor a névjegyüket is ott hagyták: graffitiket karcoltak a szoborba. A régészek 108 különböző görög és latin nyelvű, ókori graffitit azonosítottak. Hadrianus császár kíséretének egyik tagja, a költőnő Julia Balbilla még epigrammát is írt a szoborról, amit a műemlékvédelemmel mit sem törődve rávéstek. A zümmögés akkor szűnt meg, amikor Septimus Severus császár összeillesztette a kettétört szobrot.

Tengerparti buliváros és gyógyfürdő

Az ókori Római Birodalomban is szenvedtek nyáron a melegtől, ezért, aki tehette, nyárra elmenekült a városból. A tehetősebbek a hegyekben vészelték át a legmelegebb napokat, vagy a korabeli „bulivárosban” tartózkodtak. A legnépszerűbb tengerparti rész a Nápolyi-öböl volt, Cumae-tól a Sorrentói-félszigetig, de Pompeji is kedvelt üdülőhelynek számított, egészen addig, amíg a Vezúv kitörése i. sz. 79-ben el nem pusztította. A másik kedvelt üdülőcélpont Baiae városa volt, ide az igazán gazdag rómaiak jártak, akik nagyszabású villákat építettek a Pozzuoli-öböl partján. A helység közelében számtalan meleg vizű gyógyforrás található, amelyek segítségével a rómaiak különböző betegségeiket kúrálták. Kiépítették a csatorna- és vízvezeték-rendszert, és a meleg vizet a fürdőhelyiségekbe vezették. Több római császár töltött itt rövidebb-hosszabb időszakot, és az i. sz. 1. századra Baiae a buliváros római megfelelőjévé vált.

Sextus Propertius a „hazugság és bűn barlangjának” nevezte, ifjabb Seneca pedig a „bűnök kikötőjének”.

A gyakori földrengések és tengermozgások miatt a fürdőhely később elnéptelenedett, napjainkra pedig romjai jórészt a tenger mélyére kerültek. (A címlapképen látható egy elsüllyedt római szobor Baiae közelében, a tenger mélyén.)

Útikönyv Görögországról

Pauszaniasz Periégétész az i. sz. 2. században járta be az ókori Görögország területét és a Földközi-tenger medencéjét. Megfigyeléseiről tíz könyvben számolt be. Leginkább a régi, romos műemlékek története érdekelte, így munkájának köszönhetően számtalan, a későbbiekben megsemmisült építészeti alkotásról, templomról és szoborról lehet ma is tudomásunk. Az ókori rómaiak pedig imádták a titkos szertartásokról és szokatlan látnivalókról szóló beszámolóit.