Ezeket próbálta mindenki bepótolni idén nyáron

GettyImages-1324640888

Kikapcsolódni, bulizni, ismerkedni. Utoljára három évvel ezelőtt volt erre kötetlenül lehetőség. A szabadságra kiéhezett magyaroknak az utazás mellett a fesztiválok és az osztálytalálkozók hiányoztak a legjobban – derült ki egy friss online felmérésből, ahol a válaszadók több mint fele elmondta: idén már mindenképpen részt vesz valamilyen zenés eseményen. Sokan szabadulni akarnak már a távolságtartással szabályozott élettől, az emberek szinte egy szuszra akarnak bepótolni mindent.

Visszatért a magyarok kedve a fesztiválokhoz, koncertekhez, a nyári rendezvények szinte kivétel nélkül telt házzal dübörögnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az emberek egyharmada maradt már le valamilyen eseményről az elmúlt hónapokban azért, mert elfogytak a jegyek. A magyarok koronavírus utáni életét felmérő kutatásban ötszáz válaszadó vett részt. Többségük már egyáltalán nem tartja fontosnak a járványügyi óvintézkedéseket.
A Covid azonban nemcsak a szórakozási, hanem az utazási szokásainkat is felforgatta.

A bulizni vágyók azonnal lecsaptak a jegyekre

A megkérdezettek leginkább a zenei fesztiválokat, koncerteket várták, de a sportesemények, gasztronómiai fesztiválok is népszerűek, és vannak olyanok is, akinek az osztálytalálkozók hiányoztak legjobban. A nagy többség nem bánja, hová, zárt vagy nyitott térbe, csak mehessen egy kicsit bulizni, kikapcsolódni. 

A fesztiválokra, koncertekre szinte azonnal elfogynak a belépőjegyek
A fesztiválokra, koncertekre szinte azonnal elfogynak a belépőjegyekzoranm / Getty Images Hungary

A szórakozási szokásokat kutató felmérésből az is kiderült, hogy az emberek 30 százaléka már az esemény bejelentésekor megveszi a jegyét az adott rendezvényre, nehogy a nagy érdeklődés miatt lemaradjon az eseményről. Alig akad, aki a jegyvásárlást az utolsó pillanatokra hagyja.

Érdekes tény, hogy a válaszadók 84 százaléka rendelkezett korábban védettségi igazolvánnyal, de most már számukra sem túlságosan fontosak a járványügyi szempontok.

A megkérdezettek fele immár semmilyen óvintézkedést nem tart szükségesnek.

Elenyésző azoknak a száma, akik kizárólag olyan helyre mennek, ahol biztosítható a távolságtartás.

A külföldre utazók többet is hajlandóak fizetni

A jó idővel és a járvány miatti korlátozások fokozatos feloldásával együtt visszatért a magyarok utazási kedve is, és egyre többen terveztek az idei nyárra külföldi nyaralást.

Az országos kutatás eredménye azt mutatta, az utazók száma az idén ugyan már megközelíti, de még nem éri el a pandémiát megelőző, 2019-es szintet, valamint hogy a külföldi utak tervezésekor még mindig felértékelődik a biztonság szerepe.

Talán ez utóbbi tényező is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az utazók jó része rövidebb időre, jellemzően 3-6 napra megy el egy másik országba, ahol inkább emelt szintű, drágább szolgáltatást választ, mint a járvány kitörése előtt. Ennek vélhetően az az oka, hogy megóvják magukat és szeretteiket az esetleges kellemetlenségektől.

Népszerűbb lett Olaszország és Görögország 

Továbbra is Horvátország a legnépszerűbb úti cél, de 2019-hez képest idén Olaszország és Görögország is kezd felzárkózni. Míg a pandémia előtti utolsó nyáron a külföldre utazók 27 százaléka tervezett horvátországi nyaralást, most ez az arány 24 százalékra mérséklődött.

Autóval és repülővel utaznak a legtöbben a külföldön nyaralók közül
Autóval és repülővel utaznak a legtöbben a külföldön nyaralók közüljacoblund / Getty Images Hungary

Olaszországot ugyanakkor most jóval többen választják, míg Görögország esetében még látványosabb a növekedés.

A magyarok nemcsak rövidebb ideig, de drágábban is nyaralnak, mint a Covid-járvány előtti időszakban. Idén az utazóknak csupán a fele tudja kigazdálkodni személyenként 300 ezer forintból a külföldi nyaralást.

Még az emelkedő üzemanyagárak sem tudták megváltoztatni a nyaralni utazók három évvel ezelőtti szokásait. Mint kiderült, ahogyan 2019-ben, úgy most is a legkedveltebb közlekedési mód az autózás, ezt követi a repülő, illetve más távolsági tömegközlekedési eszköz, jellemzően a busz és a vonat. 

Itthon nyaralni még mindig kényelmesebb

Több Covid-hullám után nagyon nagy volt a szabadságvágy az emberekben. Érthető, hogy két év magyarországi tartózkodás után nagyon sokan vágynak tengerparti nyaralásra. De nem lehet okuk panaszra a belföldi turizmus szervezőinek sem. 

Belföldi nyaraláshoz családi programként szívesen választják a wellness szolgáltatásokat nyújtó szállodákat
Belföldi nyaraláshoz családi programként szívesen választják a wellness szolgáltatásokat nyújtó szállodákatJuan Algar / Getty Images Hungary

A balatoni térség ezen a nyáron is kiemelt vendégforgalomra számíthatott, a zenés és gasztrofesztiválok is nagy népszerűségnek örvendenek, a hosszabb kikapcsolódásra vágyók pedig családi programként szívesen választják a wellness-szolgáltatásokat nyújtó szállodákat.

Több piackutatás is megerősítette, hogy a belföldön nyaralók leginkább azért maradnak itthon, mert könnyebb hazajutniuk, a költségek akár Szép-kártyával is fizethetők, és kényelmesebb is számukra az utazás, hiszen nem kell például a vízummal, a valutaváltással vagy a Covid-igazolással bajlódniuk.

Két hullám között – ezért is megéri kihasználni a lehetőségeket most

A hazai szakértők szerint augusztus elején tetőzött a koronavírus járvány 6. hulláma Magyarországon. A következő járványhullámra akkor kell számítanunk, amikor elkezdődik az iskola, a nyári szabadságok után sokan visszamennek a munkába, és az idő is hűvösebb, nyirkosabb lesz. Az előrejelzés szerint szeptember végén, október elején kezdődhet majd a következő Covid-hullám. A jelenlegi becslések szerint akár a tízezret is meghaladhatja a fertőzöttek száma novemberben. 

A várható újabb járványhullám – és a megnövekedő rezsiterhek – miatt már a tanév kezdete előtt több iskolában felkészülnek az online oktatásra. A távoktatás lehetőségét korábban az ELTE Természettudományi Kara már bejelentette. Az egyetemen novembertől márciusig állnának át a távoktatásra.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra