Majdnem 200 atomrobbantást végeztek a franciák ezen a szigeten

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Csendes-óceán egy eldugott csücskében, Tahititől mintegy 1250 kilométerre található Moruroa (más néven Aopuni) szigete. Az aprócska sziget azonban nem festői elhelyezkedéséről vagy gazdag élővilágáról híres, hanem arról, hogy Franciaország 1966 és 1996 között közel 200 kísérleti atomrobbantást hajtott itt végre.

A polinéz őslakosok Hiti-Tautau-Mai néven ismerték ezt a szigetet, amelynek csak időszakosan voltak állandó lakosai. Európai ember először 1767-ben lépett az aprócska, mindössze 148 négyzetkilométernyi területű szigetre. Néhány évvel később egy brit bálnavadászhajó, a Matilda nekicsapódott a sziget egy zátonyának, és tönkrement. A legénységet kimentették, de a szerencsétlenség emlékét őrzi, hogy a zátonyt azóta is Matilda´s Rocks néven emlegetik.

A 19. század elején arra vetődő európai tengerészek nem találtak állandó lakosokat a szigeten, bár arra utaló nyomokat igen, hogy időnként megfordulnak ott bennszülöttek. 1834-ben három fő kivételével megölték az ott tartózkodó polinézeket, s a szigetnek később, a 20. század folyamán sem volt állandó lakossága, mindössze néhány idénymunkás tartózkodott ott huzamosabb ideig, akik a kókuszpálmák termését dolgozták fel.

A nukleáris kísérletek helyszínéül szolgáló Moruroa és Fangatufa madártávlatból
Fotó: Patrick Durand / Getty Images Hungary

A nukleáris kísérletek kezdete

1962-ben, amikor a francia kormány kísérleti helyszínt keresett a hidegháborús helyzet miatt szükségesnek ítélt atomrobbantásokhoz, választásuk Moruroa szigetére és a szomszédos, szintén lakatlan atollra, Fangatufára esett. A polinézek tiltakozása ellenére 1966. július 2-án végrehajtották az első nukleáris kísérletet: az Aldebaran névre keresztelt művelet során plutóniumbombát robbantottak az egyik lagúnában, amivel óriási károkat okoztak a környező élővilágban: a Greenpeace 2021-es tanulmánya szerint a robbanás valósággal kiszippantotta a vizet a lagúnából,

Idézőjel ikon

elpusztult halak és kagylók hullottak vissza a zátonyra, és a nukleáris szennyeződés egészen Peruig és Új-Zélandig ért.

Radioaktív felhő Tahiti felett

Később sem hagytak fel az atomrobbantásokkal, amelyek egyikén maga Charles de Gaulle elnök is részt vett. Többet uszályokról hajtottak végre, máskor repülőgépről dobták le a bombát, vagy éppen héliummal töltött ballonokra függesztették fel. A légköri robbantások 1974-ig zajlottak, ekkor a franciák az új-zélandi kormány tiltakozásának hatására áttértek a föld alatti atomkísérletekre: megfúrták a korallzátonyok alatti vulkanikus kőzeteket, és ott robbantottak. Ez sem volt sokkal szerencsésebb ötlet: a radioaktivitás repedéseket okozott a kőzetben, és végül a környező óceán, valamint a szomszédos atollok jelentős sugárszennyezést szenvedtek.

A jellegzetes gombafelhő Moruroa felett (1970)
Fotó: adoc-photos / Getty Images Hungary

1974-ben elszámolták a Tahitira tartó radioaktív felhő magasságát, amely a tervezettnél alacsonyabban érte el a csendes-óceáni államot, jelentős mennyiségű radioaktív esőt zúdítva a lakosságra. A tahitiek ekkor az egészségügyi határértéknél 500-szor nagyobb mértékben voltak kitéve a plutóniumsugárzásnak, ami a mai napig érezteti hatását. 1979-ben súlyos baleset történt, amikor a bomba a tervezett mélység felett robbant fel: az elszabadult cunaminak több munkás áldozatul esett, az atollban pedig egy két kilométer hosszú és 40 centiméter széles repedés jelent meg.

Ma is szennyezett terület

A kísérletek egyre szélesebb körű nemzetközi tiltakozáshullámot váltottak ki. Több ország embargót vezetett be a francia borra, és zavargások történtek, különösen akkor, amikor Jacques Chirac francia elnök bejelentette: mielőtt aláírja a nukleáris kísérletek tilalmára vonatkozó szerződést, végrehajt néhány utolsó robbantást. Ezekre végül 1995 decemberében került sor, utána lebontották a moruroai kísérleti helyszínt, bár a területet ma is őrzi néhány francia idegenlégiós – számukra minden ételt és italt a szigeteken kívülről szállítanak. A két atoll a kísérletek befejezése után 28 évvel, napjainkban is sugárszennyezett területnek minősül.

Idézőjel ikon

Tudósok szerint a radioaktív stroncium és céziumizotópok mintegy fele továbbra is ott van a szigetcsoport talajában, valamint a vízben és levegőben.

Az atomkísérletek helyszíne
Fotó: Langevin Jacques / Getty Images Hungary

Rengetegen betegedtek meg a sugárzás miatt

A kísérletekben részt vevő francia veteránok és a polinéz lakosok évtizedekig harcoltak, hogy a francia állam beismerje: a kísérletek során olyan mértékű sugárfertőzést szenvedtek, amely az egészségüket is megkárosította. 2010-ben a francia kormány Civen néven létrehozott egy testületet, amely feladata szerint a sugárzásmiatt megbetegedetteknek szolgáltat kártérítést. Becslések szerint összesen 110 000–150 000 közé eshet azoknak a száma, akik a nukleáris kísérletek miatt szenvedtek valamilyen tartós egészségkárosodást. A pajzsmirigy-, torok- és tüdőrák, valamint a leukémia és limfóma, valamint a stroncium- és céziummérgezéssel összefüggő csont- és izombetegségek ugyanis azóta is sújtják a szigetek lakóit. A Civen azonban 2021-ig mindössze 454 embernek fizetett kártérítést, közülük is csak 63-an voltak a szigetvilág lakói – a követelések több mint 80%-át elutasították anélkül, hogy meg kellett volna indokolniuk a döntést.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.