Nikola Tesla

Vérre menő rivalizálás folyt Tesla és Edison között

Az 1856-ban, a mai Horvátország területén található Smiljanban, szerb lelkészcsaládban született Tesla – akinek nemzeti hovatartozása ma is viták tárgya a horvátok és a szerbek között – zseniális matematikai képességeiről és fotografikus memóriájáról vált ismertté, a legendák szerint képes volt teljes könyveket fejből megtanulni, emellett nyolc nyelven beszélt folyékonyan. Iskoláskorában elég volt látnia, a fizikatanár milyen eszközöket pakol az asztalra, fejben már az egész kísérletet összerakta, felnőttként olykor felnézett a Napra, és hirtelen felvillant az agyában egy-egy probléma tökéletes megoldása, melyen éppen akkor dolgozott.

A különc zseni az egyetem elvégzése után Budapesten, Puskás Tivadar telefonközpontjában dolgozott, ahol idővel főmérnökké lépett elő, majd Puskás ajánlólevelével példaképe, Thomas Edison párizsi cégéhez került, végül 1884-ben New Yorkban kötött ki, ahol Edison személyes munkatársa lett. Tesla és Edison között azonban nem volt éppen felhőtlen a viszony: a két radikálisan ellentétes természetű tudós idővel annyira összekülönbözött, hogy Teslát menesztették, mire ő saját laboratóriumot hozott létre Colorado Springsben, ezzel elkezdődött a nagy elektromosságvita, vagyis a vérre menő küzdelem az Edison-féle egyenáram és a Tesla által preferált váltakozó áram között.

Edison minden erejével igyekezett lejáratni riválisának az övénél jobban működő eljárását, ami olyan jól sikerült, hogy alaposan visszavetette az elektromosság fejlődését, a váltóáramnak Amerikában egészen az 1960-as évekig nem sikerült teljesen felváltania az egyenáramot. Ugyan Tesla sohasem ért el olyan látványos és anyagilag jelentős sikereket, mint ellenfele, életében több mint 140 szabadalmát jegyezték be, a váltóáram mellett az ő nevéhez fűződik többek között a többfázisú villamos hálózat, az energia vezeték nélküli továbbítása, az ívfénylámpa, a termomágneses motor és nagyfeszültséget előállító ún. Tesla-tekercs.

Jobban szerette a galambokat, mint az embereket

A magánéletben Tesla kifejezetten visszahúzódó, emberkerülő természet volt, aki sohasem tudta megértetni magát az átlagemberekkel, ahogyan a „tömeg” sem értette meg őt – élete utolsó évtizedeiben egy New York-i hotel kétszobás lakosztályában élt magányosan. Míg az emberek társaságától tartózkodott, a különc zseni teljesen más „társaságban”, a galambok között találta meg valódi lelki társait: rajongásig szerette a nagyvárosi utcákon, tereken, háztetőkön szép számban előforduló apró madarakat, akik az emberekkel ellentétben nem beszéltek, ezért sokkal könnyebben tudott közeledni hozzájuk, különleges természetük, sehová sem tartozásuk és szabad szárnyalásuk pedig rokon lelkekké tette őket Tesla szemében.

Tesla gyakran járta a New York-i parkokat, ahol órákon át a galambokat etette, sőt, a sérült madarakat haza is vitte magával, ápolta, gondjukat viselte, amíg fel nem épültek és ki nem repülhettek a nagyvilágba. Szállodai lakosztályának ablakait nyitva tartotta, hogy szárnyas barátai bármikor meglátogathassák, és annyira nagylelkű volt velük, hogy egy ízben arra utasította a hotel főszakácsát, készítsen egy különleges magokból készült „menüt” az „illusztris vendégek” számára.

Élete nagy szerelme egy galamb volt

A különc, visszahúzódó feltaláló a szerelemtől és a nőkkel való intim viszonytól is irtózott: önként vállalt cölibátusban élte az életét, és teljesen elvetette a házasság gondolatát, ugyanis, mint mondta, az efféle felesleges dolgok csupán elterelnék a figyelmét és elvonnák az idejét a mindennél fontosabbnak tekintett munkájáról. Egy alkalommal, 1922-ben mégis azon kapta magát, belehabarodott „valakibe”, méghozzá egy különlegesen szép és kecses fehér galambba.

A tudós a saját ablakpárkányán ismerkedett meg a szárny- és lábtörést szenvedett nőstény jószággal, amely többször is odarepült, gyengélkedve, eleség reményében: Tesla nem csupán heteken keresztül gondját viselte a galambnak, de több mint 2000 dollárt költött az ápolására, és még egy különleges szerkezetet is eszkábált a törött testrészek sínbe tételéhez. A közeli barátság plátói szerelemmé fejlődött a különc zseni részéről, aki egy ismerősének írt levelében nyíltan bevallotta, úgy érzett a gyönyörű, fehér madár iránt, „ahogyan egy férfi egy nő iránt érez”. „Csak kívánnom kellett, és máris repült hozzám” – állította –, „amíg ő velem volt, úgy éreztem, van célja az életemnek.”

A furcsa románc végül költőien szomorú véget ért: nem sokkal azelőtt, hogy elpusztult, a fehér galamb utoljára még egyszer berepült a hotelszobába, hogy elmondja „kedvesének”, nemsokára meg fog halni. Tesla saját állítása szerint ekkor a madár szeméből vakító fehér fény áradt, erősebb, mint bármilyen világosság, amit valaha képes volt előállítani elektromos berendezéseivel.

Imádta a hármas számot, irtózott a gyöngysoroktól

A bizarr galambmánia mellett Tesla számos egyéb furcsa szokással rendelkezett, megszállottja volt például a hármas számnak: mindig kötelezően háromszor mosott kezet, és háromszor körbesétált egy épületet, mielőtt bement volna a kapun. Említett lakosztálya a hotel 33. emeletén a 3327-es számú ajtó mögött volt található. Miközben a galambokért és a hármas számért rajongott, a gyöngyöket ki nem állhatta, már a puszta látványuktól zavarban volt, és rosszullét fogta fel: egy alkalommal a titkárnője gyöngysorral a nyakában jött dolgozni, mire Tesla hazaküldte, és a nap hátralévő részére szabadságoltatta őt, másnap csak azzal a feltétellel térhetett vissza, ha bűnbocsánatot gyakorolva otthon hagyta a lelki gyötrelmeket okozó ékszert.

Tesla 86 éves korában, elszegényedve halt meg hotelszobájában, 1943 januárjában: holttestére a szobalány bukkant rá, aki akkor már két napja nem látta őt, ezért a „Ne zavarj!” tábla ellenére benyitott a lakosztályba. A 19–20. század egyik legnagyobb és legrejtélyesebb tudósának halálát a halottkém szerint koszorúér-trombózis okozta.