1859-ben a Carrington-eseményként ismert hatalmas geomágneses szupervihar erős sarki fény kíséretében érkezett meg a Földre, miközben több távíróállomáson is tüzet okozott. Ha egy ilyen esemény a mai világban történne, annak katasztrofális következményei lennének. A NASA ezért is fejlesztette ki mesterségesintelligencia-rendszerét, amely képes „megjósolni” a napviharok közeledtét.
Mennyi időnk lenne felkészülni egy napviharra?
Hogy pontosan mi történne, ha egy hatalmas napvihar elérné a Földet, azt nehéz közelebbről meghatározni, a szakemberek mindenesetre úgy vélik, hogy órákra kiüthetné az áramellátást és az internetet, globális kommunikációs zavarokat okozna, és megnövelné a sugárzást az északi és a déli pólus környékén, ami valószínűleg arra kényszerítené a légitársaságokat, hogy átirányítsák a járatokat.
Bár a NASA rendszere a létező legmodernebb technológiát használja a napviharok előrejelzésére, az űrhivatal azt közölte, hogy a kritikus eseményre
mindössze 30 perccel előtte tudnák felhívni a figyelmet.
Ez azonban nem biztos, hogy elegendő idő lenne ahhoz, hogy a világ felkészüljön a teljes sötétségre.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés