Mussolini

Líbiából lett Olaszország „negyedik tengerpartja”

Olaszország az 1911–12-es olasz–török háború győzteseként kaparintotta meg Líbiát az Oszmán Birodalomtól, és tette gyarmatává, mely státusz a második világháború végégig megmaradt. A római kormány „Olaszország negyedik tengerpartjának” keresztelte el az észak-afrikai országot, és a kezdetektől fogva nagy erőkkel segítette az olasz állampolgárok Líbiába települését, mellyel a túlnépesedést és – az első világháború után különösen nagymértékben jelentkező – munkanélküliséget szerették volna orvosolni. Nem titkolt céljuk volt az Észak-Amerikába való kivándorlás mérséklése is, jobbnak látták, ha a távoli kontinens helyett inkább egy jóval közelebbi és olasz fennhatóság alatt álló célpontot választanak a távozók.

Benito Mussolini hatalomátvételét követően tovább erősödött az olaszok Líbiába vándorlása, a „negyedik tengerpart” különösen a délolasz területekről, Szicíliából érkező alacsony képzettségű, szegénysorban tengődő munkások körében számított hihetetlenül népszerűnek. Az olasz kormányzat rengeteg fejlesztést eszközölt az észak-afrikai országban, modern úthálózatot, oktatást, egészségügyet, vasutat és kikötőket hoztak létre, és a helyi gazdaságot is felvirágoztatták, ugyanakkor az arab és berber őslakosokat szinte az élet minden területén hátrányos megkülönböztetés érte a gyarmatosítók részéről.

Az Iszlám Védelmezőjének kiáltották ki az olasz diktátort

A Duce háromszor látogatott el személyesen Líbiába: az első alkalommal, 1926-ban leginkább a gyarmat akkor még viszonylag kaotikus politikai viszonyaival és a helyi mezőgazdaság problémás kérdéseivel volt elfoglalva, utolsó látogatásakor, 1942-ben pedig azért érkezett, hogy innét vonulhasson be győztesen az elfoglalt Alexandriába. Csalódnia kellett, a második el-alameini csatában a szövetséges erők áttörték a német és olasz erőket, és megfutamították a tengelyhatalmakat, akik ezután már csak korlátozottan voltak képesek offenzív hadviselésre Észak-Afrikában.

Mussolini legsikeresebb líbiai látogatása egyértelműen a második, 1937-es vizit volt, melyre az olasz uralom csúcspontján, a gyarmat státuszának három évvel korábbi hivatalos rendezését, megszilárdítását követően került sor; a látogatás elsősorban ceremoniális célokat szolgált, a Duce a saját hatalmát szerette volna hivatalosan elfogadtatni és megszilárdíttatni a helyiekkel. Mussolini a korábbi olaszosító és keresztényesítő politikával szembemenve igyekezett megnyerni magának az arabok és berberek támogatását, propagandájában a fasiszta Olaszország és az iszlám közös ellenségei, a franciák és a britek ellen ágált, és számos mecsetet, iszlám iskolákat, sőt, még főiskolát is létrehozott a gyarmaton.

Kamu volt a fotó és a kard is

Ennek a kapcsolatnak végső betetőzéseként Mussolinit látogatása során az Iszlám Védelmezője címmel tüntették ki, és hivatalosan elismerték az oszmán kalifák utódjaként, vagyis Líbia törvényes uralkodójaként. A líbiai berber közösség egyik vezetője, az olasz uralmat feltétel nélkül elismerő Juszuf Kerics Tripoliban átnyújtotta a Ducénak az iszlám kardját, melyet a diktátor PR-osai azonnal fel is használtak egy frappáns imázsfotóhoz. A híressé vált kép a líbiai fővárostól nem messze, a sivatagban készült, a felvételen Mussolini egy ló nyergébe pattanva emeli a magasba a kardot – a fotót az utókor a nagyzási hóborttól szenvedő diktátor egyik legkifejezőbb ábrázolásának tekinti.

A kép ugyanakkor csalást tartalmaz, a korabeli „photoshopmesterek” szándékosan kiretusálták róla a ló gazdáját, aki az állatot tartotta és nyugtatta, miközben Mussolini a nyeregben ült, így olybá tűnik, mintha a Duce egymaga tartaná kordában a paripát a nyereggel. Tripoliban 2600 líbiai lovas köszöntötte Mussolinit, később pedig a híres (és hamis) fotó alapján lovas szobrot avattak fel a város főterén.

Az arabeszkkel díszített, dupla élű, tiszta aranyszegélyű kard maga sem volt eredeti, valójában Mussolini személyes megrendelésére készítette egy firenzei cég; a díszes fegyver később a Duce nyári rezidenciáján, az észak-olaszországi Rocca delle Caminate kastélyban talált otthonra, melyet 1943-ban júliusában feldúltak és kifosztottak a partizánok. Az iszlám kardjának ekkor nyoma veszett, holléte a mai napig rejtély.