Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az ókori birodalom uralkodója fontos orvosi eredményre jutott, egyfajta ősi védőoltást hozott létre, ellenállóvá téve szervezetét a mérgekre. Eredményeit kétezer évvel később igazolták.
Az ókori ázsiai Pontosz királya, Mithridátész annyira félt attól, hogy megmérgezik, hogy egész életében a megoldást kereste. Olyannyira sikeresnek bizonyult kísérlete, hogy végül szörnyű halálát is ez okozta.
Az ókor uralkodói számára afféle foglalkozási ártalom volt a mérgezés, a legtöbben, bár ágyban, párnák közt, de nem öregkorukban vesztették életüket. A hatalmi intrikák, trónkövetelő rokonok nem válogattak az eszközökben. Nem csoda, hogy az egykori anatóliai uralkodó, VI. Mithridátész is féltette életét.
Sanyarú gyermekkora vezette a kísérletezéshez
Az uralkodók jelentős része biztosra ment, testőrök hada vigyázta még álmában is, ételeit előkóstolókkal teszteltette. Mithridátész azonban különbözött tőlük, egészen egyedi megoldást választott a mérgezések elkerülésére. Saját magát kezdte apránként megmételyezni.
A kor logikája szerint rendkívül furcsának tűnhetett elmélete, mely szerint ha kis dózisokban adagolja a káros anyagokat, teste majd hozzászokik, és védetté válik a nagyobb mennyiség ellen. Igaza lett.
Már gyermekkorában fenyegetően tornyosult fölé a királygyilkosság lehetősége, apjával ugyanis egy lakoma során szeme láttára végeztek ellenfelei – bizony, ahogy sejteni lehet, méreggel. Ám ekkoriban sem ő, sem testvére nem volt még olyan idős, hogy a trónt átvegye. A Római Birodalommal szövetséges anatóliai királypalántát így egy ideig anyja, Laodiké irányította.
Az asszony azonban a szokásjoggal ellenkezve fiatalabb fiát igyekezett a trónra felkeszíteni, a testvérviszályt pedig csak úgy tudta volna kiküszöbölni, ha nagyobb fiát kivégezteti. A több szempontból is fájdalmas gyermekkori élményeket olvasva nem is lepődünk meg azon, hogy Mithridátész életének vezérfonala az életben maradás ezen formája lett, elkerülni a mérgezéseket, mindenáron.
Fiatalon elszökött tehát az udvarból, nehogy anyja végezhessen vele, majd évekig bujdosott. Önkéntes száműzetése alatt volt ideje ötletelni, hogy miként maradhat majd életben, ha sikerül megszereznie a trónt.
Ellenmérgekkel próbált immunissá válni
Elkezdett különféle mérgeket szedni, rendszeresen, de nem halálos dózisokban, abban reménykedett, ez majd immunissá teszi. Ebben az időszakban terjedtek el azok a híresztelések is, mely szerint egy bizonyos gyógynövényekből összeállítható koktél minden méreg ellenszereként képes hatni. Ezt a legendás szert fejlesztette tovább Mithridátész is, a későbbi korok pedig „mithridaté” néven emlegették.
Megfigyelte, hogy a vadkacsákra nem ártalmasak a mérgező növények, s azt hitte, a kacsák vére lehet a megoldás kulcsa. A mithridaté egyik összetevője a harmincféle gyógynövény mellett ezért lett a kacsa vére.
Krisztus előtt 113 környékén a leendő uralkodó készen állt, visszatért, és átvette a hatalmat. Öccsét és anyját kivégeztette, de még mindig fenyegetve érezte magát. Uralkodói mentalitását a hódítás jellemezte, véget vetett a rómaiakkal való baráti viszonynak is. Harcolt a szkíták ellen, meghódította a Boszporoszi Királyságot, és Kappadókiát. Olyannyira sokat háborúzott, hogy saját népe kelt fel végül ellene. Amikor már látszott, hogy nem képes megtartani hatalmát, és országát elfoglalta Pompeius, a rómaiak legendás hadvezére, megpróbálta megmérgezni magát.
A korábbi immunizáló gyakorlata sikeresnek bizonyult, a méreg nem végzett vele. Egyes források szerint a rómaiak, mások úgy vélik, saját lázadó népe koncolta fel végül.
Halála jó marketingnek bizonyult
A már említett mithridatum ezt követően még keresettebb szerré vált, Celsus római orvos már 36-ra bővített az összetevők listáját, Plinius pedig 54 hozzávalót említ. Néró orvosa, Andromachus a biztonság kedvéért hozzáadott ehhez még tízet, beleértve a viperahúst is, hiszen a kígyók saját mérgükre immunisak, ezt már abban az időben is tudták. Andromachus azonban kiváló marketingmenedzserként továbbfejlesztette a mithridatumot, úgy reklámozta, hogy:
csillapít minden fájdalmat, gyomorgyengeséget, légzési nehézséget, kólikát, sárgaságot, látásgyengeséget, hólyaggyulladást, és még a pestist is meg lehet vele előzni.
Később theriáknak nevezte gyógyító italait, amik tényleg hatalmas népszerűségre tettek szert, és közel kétezer évig nyakalták az alternatív gyógyítás hívei. Bár ebben a formában a fentiek nem állják meg helyüket, azt azért tudjuk, tényleg lehetséges immunitást kialakítani egyes betegségek ellen a kórokozó kis dózisú adagolásával.
Az oltások is így működnek
A theriák különféle változatai elérhetőek voltak még a viktoriánus időszakban is, szerte Európában, a patikusok gyakran nyilvánosan bemutatták az elkészítésüket is, egyfajta látványkonyhaként működve, hogy biztosítsák az embereket arról, csak eredeti összetevőket használnak.
„Ez az ostobaság egészen 1745-ig tartott, amikor is William Heberden angol orvos bénító csapást mért rá, aki mérföldkőnek számító monográfiát írt a tériák nevetségességéről” – mutatja be a McGill Office for Science and Society tanulmánya a vajákosszer karrierjének végét.
Később persze – ma már tudjuk –, hasonló alapokon kezdődött meg a világ első oltásának megalkotása is, így az immunizáció ősatyjának ma nem Mithridátészt, hanem a himlő elleni szer feltalálóját, Edward Jennert tartjuk.
