I. Károly frank császár hatalmas birodalmat hozott létre Európában. Egyesítette Nyugat- és Közép-Európa nagy részét, sőt 800 decemberében III. Leó pápa még a császári koronát is a fejére helyezte azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Károly felélessze a Római Birodalom dicsőségét. Az uralkodó azonban 814-ben meghalt, fiai közül pedig egyedül Jámbor Lajos volt még életben. Ő is lett az utódja – I. Károly halála előtt egy évvel örökösévé koronázta –, ám amikor Lajos is elhunyt 840-ben, három fia egymásnak esett.
Német Lajos lett a Keleti Frank Királyság, Kopasz Károly a Nyugati Frank Királyság, Lothár pedig a Középső Frank Királyság uralkodója.
A viszálykodás azonban jelentős mértékben meggyengítette a birodalma(ka)t, amelyekre a délről újra és újra betörő mór hadak mellett más, még halálosabb veszélyek is lestek.
Viking portyák Európában
Északról és nyugatról a vikingek fenyegették a kontinensen élőket – noha először a brit szigetekre csaptak le, később Európa más részei felé fordultak. Évről évre rengeteg várost fosztottak ki, 885-886-ban például Párizst is megtámadták. A hatalmas, a fennmaradt feljegyzések szerint 700 hajóval és 40 ezer harcossal (bizonyára erős túlzás) támadó
viking sereget végül a francia uralkodó eztüsttel, arannyal és kincsekkel vette rá, hogy inkább Burgundia felé folytassa útját.
A X. században a vikingek több települést, uradalmat, sőt, államot is létesítettek a kontinensen – a magyar-viking kapcsolat szempontjából a legfontosabb ezek közül a Kijevi Nagyfejedelemség, amely egy jó ideig a varégok (viking törzs) és a poljánok (szláv törzs) irányítása alatt állt. A nyelvészek többsége szerint az állam nevének (Kijevi Rusz) eredete a finn nyelvben a svédekre, illetve az északi germánokra használt ruotsi szóban vagy vélelmezett svédországi hazájuk, Roslagen nevében keresendő. Egy perzsa történetíró szerint jóval a honfoglalás előtt, amikor a magyar törzsek még a Fekete-tengertől északra elhelyezkedő sztyeppéken vándoroltak, őseink többször zaklathatták a kijevi ruszokat és szlávokat – foglyaikat pedig a bizánciaknak adhatták el. Más történészek szerint magyarok is részt vehettek Kijev városának felépítésében.
A térkép alapján felmerülhet a kérdés: találkozhattak?
Magyar leletek Svédországban
Noha a sárkányos hajóikból partra szálló vikingek minden valószínűség szerint sosem találták magukat szembe a lovas portyájuk során a tengerig elmerészkedő magyarokkal, más módokon és alkalmakkor volt kapcsolat a két nép között. Erre utal számos régészeti lelet is.
A Prágában őrzött Szent István-kard, melyet valószínűleg IV. Béla leánya, Anna hercegnő vitt magával atyja halálakor a királyi kincstárból,
valamint a Duna medrében talált lándzsa például igencsak hasonlít mind típusában, mind díszítésében a svédországi Gotland szigetéről ismert fegyverekre. A korai magyarságra jellemző íjak, süvegcsúcsok és veretes tarsolyok másai kerültek elő Ukrajnából, Oroszországból és Svédországból is.
Font Márta történész szerint házassági kapcsolat is lehetett magyar királyok, fejedelmek és vikingek (ruszok) között. Kutatása szerint a többi között
Taksony fejedelem lánya a Rurik-dinasztia tagjához, Szvjatoszlavhoz, a Kijevi Rusz fejedeleméhez mehetett feleségül, Vazul herceg pedig a viking Predszlávát vehette nőül.
Magyar-viking szövetség
A magyarok nemcsak zavartalanul engedték át 860-ban a Konstantinápoly megtámadására induló rusz flottát, de mintegy 100 évvel később, 970-ben a ruszokkal szövetségben indultak Bizánc ellen. A Szvjatoszlav vezette kalandozást persze nem dicsőséges emlékként jegyezték föl a magyar történelemben: a magyarokon és ruszokon kívül besenyőket és dunai bolgárokat is magába foglaló szövetségre döntő vereséget mért a Bardasz Szklerosz vezette bizánci sereg az arkadiopoliszi csatában – ezzel értek véget a magyar kalandozó hadjáratok. Mindezek után az sem lehet meglepő, hogy
a Kárpát-medencében nagy számban találtak olyan, a X. századra tehető leletet, amely skandináv vagy rusz eredetű: a többi között balta alakú amuletteket és kétélű viking kardokat.
Sok forrás utal arra, hogy a magyar államalapítás körüli időkben őseink előszeretettel alkalmaztak viking (varég) testőröket. Ennek az lehetett az oka, hogy 980 körül a nomád besenyők gyakran támadták a ruszok dnyeperi vízi útját Konstantinápoly felé, ezért a ruszok Magyarországon keresztül jutottak el Kijevből Konstantinápolyba. Ebben az időben szegődhettek el néhányan Géza, majd a fia testőrségébe. Győrffy György István király és műve című könyve szerint ugyanis
a magyar uralkodó testőrségében nemcsak német lovagok, hanem varégok is szolgáltak.
A skandináv harcosokat egyébként is előszeretettel alkalmazták ebben az időben testőri feladatok ellátására. Jó példa erre II. Baszileiosz – amikor a bizánci uralkodó 988-ban a birodalom belső egységét veszélyeztető lázadásokkal nézett szembe, a skandináv Rurik-dinasztiából származó kijevi fejedelemtől kért segítséget. Nagy Vlagyimir egy hercegnőért cserébe 6000 varég katonát adott – így született meg a Varég Gárda, a bizánci császár híres testőrsége. Szent István fia, Imre bizánci menyasszonyával is érkezhettek a magyar földre ruszok/varégok. Nyilván nem véletlen, hogy a hildesheimi évkönyvek Imrét dux Ruizorumnak, azaz a „ruszok vezérének” is nevezik.
Más érdekességek is akadnak a magyarság régmúltjából: például kereszténységre utaló bizonyíték került elő egy ásatáson az Árpádok korát megelőző időkből.
