Ezek a valaha volt legdurvább magyar törvények

GettyImages-200311729-003
Olvasási idő kb. 7 perc

A történelem során akadtak olyan magyar törvények vagy éppen a szokásjog alapján bevezetett rendelkezések, amelyek mai szemmel meglehetősen furcsának vagy kegyetlennek tűnhetnek.

Lehet, hogy jóképű a sógorod, és szívesen hozzámennél feleségül? Az államalapítás időszakában ez gyakran előfordult, ahogyan az is, hogy elég volt ránézni valakire, hogy lássák, bűnözővel állnak szemben. Dr. Pétervári Máté, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Jogtörténeti Tanszékének adjunktusa idézte fel a legfurcsább magyar törvényeket.

Kézlevágás, nyelvkitépés, billogozás

Sokan úgy gondolják, hogy a 11. században előforduló büntetés, a kézlevágás azért terjedt el, mert ily módon akarták megelőzni, hogy a tolvaj újra lophasson. „Ez valójában sokkal inkább arról szólt, hogy a bűnöst valami módon megjelöljék” – mondja dr. Pétervári Máté.

Előfordult például, hogy a fülét vagy az orrát vágták le, hiszen, ha újra lopáson kapták, akkor egyértelmű volt, hogy visszaeső, tehát végrehajtható a halálbüntetés.

A korabeli perekben fontos szerep jutott az úgynevezett eskütársnak. Ilyenkor ugyanis sokszor a tanúk nem látták az adott eseményt, hanem arról tettek esküt, hogy a perben álló ember jóravaló, tehát biztosan nem követett el semmit. 

„Ha viszont kiderült, hogy hamisan tanúzott, ezért nyelvkitépéssel vagy a nyelve átszúrásával fizetett – mondja az adjunktus. A hamisan esküt tévőt egyébként ludasnak hívták, innen ered a mondás, hogy nem én vagyok a ludas, azaz nem az én bűnöm.”

Istenítélet, kézlevágás, sógorházasság: ez utóbbi azt jelentette, hogy ha meghalt a férj, a sógor lépett a helyébe a magyar törvények szerint
Istenítélet, kézlevágás, sógorházasság: ez utóbbi azt jelentette, hogy ha meghalt a férj, a sógor lépett a helyébe a magyar törvények szerintduncan1890 / Getty Images Hungary

Istenítélet – forró vassal, hideg vízzel

Leginkább a középkorban alkalmazták, a 11. és a 13. század között, amikor is betiltották az istenítéletet – egy kivétellel. Ennek négy formája volt, az egyik, hogy tüzes vasat kellett megfognia a megvádoltnak, és elvinni egy bizonyos pontig. Ezek után az égési sebet bekötözték és lepecsételték, hogy ne férhessen senki hozzá. 

„Ha néhány nappal később a seb elfekélyesedett, akkor bűnösnek találták, mivel az Isten nem segítette meg – mondja a jogtörténész. Ellenben, ha meggyógyult, ártatlannak bizonyult. Erről a bíráskodásról írásos emlékeink is vannak, a Váradi Regestrumban jegyezték le. A próbát a nagyváradi székesegyházban eltemetett Szent László sírjánál kellett kiállni, és egyházi személyek is részt vettek benne, így nem csoda, hogy a 13. században a pápa betiltotta az ilyesfajta ítélkezést.”

Az istenítéletet végrehajthatták forró vízzel is – ilyenkor egy tárgyat kellett kivenni a fortyogó üstből –, és hasonlóan azt vizsgálták, hogy beheged-e a seb, de az is előfordult, hogy a megkötözött vádlottat vízbe hajították.

Ha elsüllyedt, az Isten vele volt, és ártatlan – az már más kérdés, hogy ki tudták-e élve húzni a partra –, ám ha fent maradt a vízen, akkor az ördöggel cimborált, és úgy mondták: a lelke olyan könnyű, mint a parafa. A hidegvíz-próbát még a szegedi boszorkánypereknél az 1720-as években is alkalmazták.

„A negyedik istenítélet a bajvívás volt, bár itt sok esetben nem is a fel- és alperes, hanem az általuk választott bajnokok vívtak meg, és ez a gyakorlat a 15. századig fennmaradt. Úgy hitték, hogy hiába gyengébb az egyik fél, ha igaza van, az Isten megsegíti, és győzni fog.”

Az istenítélet forró vassal és vízzel is történhetett
Az istenítélet forró vassal és vízzel is történhetettWikimedia Commons

A sógorházasság – még a 17. században is előfordult

Az államalapítás korában még a legfelsőbb körökben is gyakorlat volt a levirátus, azaz a sógorházasság.

„Ez azt jelentette, hogy ha a nő megözvegyült, akkor általában a férj családjából ment hozzá egy rokonhoz, legtöbbször a férj testvéréhez – mondja dr. Pétervári Máté. Bizonyára sokan emlékszünk arra a jelenetre azamikor István anyja, Sarolt megözvegyül, és Koppány, azaz Géza fejedelem testvére kéri őt feleségül. Ennek a szokásnak két alapja volt; egyrészt így biztosították, hogy a vagyon egyben maradjon, és a nő ne egy másik nemzetségbe házasodjon, másrészt az asszony számára is így volt biztosítható a megélhetés, hiszen – különösen egy paraszti családban – fontos volt, hogy legyen munkáskéz és férfi a háznál. Ez a szokás ebben a társadalmi rétegben amúgy még a 17–18. században is előfordult. A nyelvhasználatban is megjelent, hiszen a néprajztudomány ezzel hozza összefüggésbe, hogy bizonyos helyeken a férj öccsét az asszony kisebbik uramnak, míg a bátyját öregebbik uramnak szólította.”

A szüzesség ára – hitbér

Werbőczy István Tripartitumában, azaz a Hármaskönyvben is megjelenik az a szokásjog, mely szerint a házasulandó nőt megilleti a hitbér.

„Ennek lényege, hogy a szokásjog vagy a férjnek az asszonnyal kötött szerződése alapján illeti meg a nőt a házassági kötelezettségek teljesítéséért ez a vagyontárgy, amivel gyakorlatilag így a szüzességének az árát fizették meg Werbőczy szavaival – mondja dr. Pétervári Máté. Ezt azonban nem az elhált nászéjszaka után kapta meg a feleség, hanem abban az esetben, ha megözvegyül, illetve ha a nő hunyt el hamarabb, akkor az örököseit illette.”

Ha a nő már a második házasságát kötötte, az összeg a felére csökkent, ha a harmadikat, akkor az egynegyedére. Létezett azonban ellenhitbér is – erre abban az esetben szerződtek a házastársak, ha a nő volt a vagyonosabb, és a férfi kapta a hitbért.

Az 1920-as években is volt még botozás a magyar törvények szerint

A középkortól egészen a 19. század közepéig alkalmazták a testfenyítő büntetést, amely férfiak esetében a botbüntetés volt, a nőknél a korbácsolás.

Nemesek esetében ez nem volt alkalmazható, viszont tudni kell, hogy a botozáshoz olyan kemény pálcát használtak, hogy az alkalmas volt akár csonttörésre is, amely a korabeli egészségügyi helyzetben komoly veszélyt jelentett.

„Sőt, ha valakit 100 botütésre ítéltek, az egyenlő volt egy halálbüntetéssel. Meglepő módon, az 1920-as években visszahozták a botbüntetést; azokat a kereskedőket ítélhették erre a kegyetlen fenyítésre, akik közvetítőként a háború utáni gazdasági helyzetben drágábban adták a portékájukat, mint amit a hatóság megszabott. Három év után azonban hatályát vesztette ez a törvény.” 

A házasság felbontásához szükség volt egy vétkes félre
A házasság felbontásához szükség volt egy vétkes félreWikimedia Commons

Házasság felbontása – ki tehet róla?

Egészen a 19. század végéig a katolikusok nem „válhattak el”, tehát nem bonthatták fel a házasságukat. Az ágytól és asztaltól való elválásra azonban volt jogosultságuk, azaz arra, hogy külön éljenek, de csupán 1894-től volt lehetőségük, hogy hivatalosan is felbontsák a házasságukat.

„A válást vétkességi alapra helyezték, tehát, egyik vagy mindkét félnek el kellett követnie olyan tettet, ami miatt felbonthatóvá vált a házasság. Ilyen feltétlen bontó ok volt a házasságtörés, a hűtlen elhagyás, az alaptalan bántalmazás – tehát, ha akadt alapos ok, akkor a bántalmazás elfogadott volt a kapcsolaton belül –, illetve ha az egyik felet 5 év vagy annál súlyosabb szabadságvesztésre ítélték. Abban az esetben, ha a nő vétlen volt, dönthetett úgy, hogy megtartja a férjezett nevét, illetve a hétévesnél idősebb gyermeket is annál helyezték el, akit vétlennek ítéltek meg a válásban. Sőt, a nőt vétlensége esetén a házasság felbontásában vétkes férj köteles volt eltartani” – avat be dr. Pétervári Máté.

Ha kíváncsi vagy, milyen volt a parasztok élete a középkorban, olvasd el ezt a cikkünket is. 

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek