magyar FBI ügynök

A kilátástalanság elől vándorolt Amerikába

Himler Márton 1888-ban született Pásztón zsidó vallású családban, édesapja, Himmler Lipót kocsmát üzemeltetett a közeli Mátraverebélyen; a fiú (aki később szándékosan kihagyott egy m betűt a családnevéből, és szülei vallásától is megvált) ebben az ezerfős faluban töltötte gyerekkora nagy részét. Hősünk nem bizonyult túlságosan szorgalmas tanulónak, kibukott a gimnáziumból, és a kereskedelmi iskolát sem fejezte be, inkább Budapestre költözött, ahol alkalmi munkákból igyekezett eltartani magát, kevés sikerrel.

A folyamatos nélkülözés, kilátástalanság és egyéb egzisztenciális félelmek (attól tartott például, hogy besorozzák a seregbe, ahol „szadista őrmesterek fogják fenyíteni”) végül arra ösztökélték Himlert, hogy Magyarországot és Európát hátrahagyva az Újvilágban próbáljon szerencsét. Tizenkilenc éves volt, amikor felszállt egy New Yorkba tartó hajóra − vállalkozó szellemére jellemző, hogy nem pénzzel, hanem kétkezi munkával fizetett az utazásért −, és teljesen üres zsebbel, kapcsolatok nélkül nekivágott az „amerikai álom” megvalósításának.

Új hazájában Himler igazi tótumfaktummá vált − ahogyan Amerikában mondják, „jack of all trades” −, árult cipőfűzőt, Bibliát, újságot, szivart, hajójegyet, miközben bejárta az országot, Virginia állam nyugati részén bányákban dolgozott egyszerű munkásként. New Yorkba visszatérve ismerősével, Róth Árminnal társulva megalapította a Magyar Bányászotthont a bevándorlás fellegvárának számító manhattani Lower East Side-on, 1913-ben pedig kétnyelvű emigráns újságot indított Magyar Bányászlap néven, mely egészen az 1960-as évek elejéig működött. Károlyi Mihály híveként ellenezte Horthy Miklós bevonulását, és gyűjtést szervezett a Tanácsköztársaság menekültjeinek megsegítésére.

Bányát alapított az emigráns magyaroknak

Miután Amerika belépett az első világháborúba, a szénipar gyors fellendülésnek indult, ezért 1917-ben Himler úgy döntött, saját bányát alapít Kentucky államban: a Himlerville névre keresztelt bányásztelepet tulajdonosa különleges közösségi üzleti modell szerint építette fel, a munkások egyben befektetői is lettek a vállalatnak, kötelezően vásárolniuk kellett annak részvényeiből. Mindemellett eltökélt szándéka volt a magyar kultúra és hagyományok ápolása, a telepen magyar nyelvű nyári iskola is működött, illetve a bevándorlók segítése, lehetőségekhez juttatása.

Himlerville 147 részvényessel nyitotta meg a kapuit, de hamar annyira sikeres lett, hogy öt év leforgása alatt másfél ezerre nőtt a befektetők száma. A bányászkolónia a korszak hasonló településeihez képest kifejezetten modernnek számított, már-már „luxuskörülményeket” kínált az ott lakók számára: teljesen közművesített volt, a házakat felszerelték világítással, fűtéssel és vízellátással, a napi 10-12 órát dolgozó bányászok szabad idejükben a rengeteg kötetet számláló könyvtárból találhattak maguknak olvasnivalót, saját rezesbanda, operatársulat és (gyakran utazó) színtársulat előadásait élvezhették, de gyakran rendeztek (hagyományos magyar) esküvőket is Himlerville-ben.

A teleptulajdonos saját maga intézte Himlerville pénzügyeit is, ehhez saját bankot alapított, mellette újságíróként több lap szerkesztésébe belefogott, saját hetilapot (Himler Márton Hetilapja) és Magyar Farmer néven mezőgazdasággal foglalkozó újságot is létrehozott. A kezdeti sikerek után azonban a telep radikális hanyatlásnak indult. A bukásban két súlyos baleset is közrejátszott, egy váratlan üzemi robbanásban több munkás is életét vesztette, egy áradás pedig a házak jelentős részét lakhatatlanná tette, ugyanakkor Himlerville pusztulásában a nagy gazdasági válság kitörése és a rossz üzleti politika is közrejátszott, a vállalat részvényeit felvásárló magyar bányászok tömegestül mentek csődbe.

390 magyar háborús bűnöst kerített kézre

A rossz hírbe, panamagyanúba keveredett vállalkozás csődbe jutott, a telep lakói szétszéledtek, a bukás miatt Himler lelkileg és fizikailag is összetört, egy klinikára utaltatta be magát kezelésre. Az 1930-as években a volt bányatulajdonos a radikális pályaváltás mellett döntött, felajánlotta szolgálatait a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) számára, elsősorban az amerikai–magyar szélsőjobboldali sajtó és az abban szereplők megfigyelése lett a feladata. Többször hazalátogatott Magyarországra − ő képviselte például az amerikai magyar sajtót a Magyarok Világszövetsége 1938-as budapesti világkongresszusán −; kezdetben igencsak persona non gratának számított idehaza, később amolyan megtűrt figura lett.

A második világháború alatt Himler az 1942-ben felállított Stratégiai Szolgálatok Hivatala (OSS) és az amerikai katonai hírszerzés szolgálatában Európában dolgozott, ahol a németekkel szövetséges vagy általuk megszállt országokban működő náciellenes ellenálló szervezetek anyagi-technikai támogatásával és szervezésével bízták meg. A háború végén, 1945 tavaszán felettesei Salzburgba küldték és különleges feladattal bízták meg: az ausztriai amerikai katonai adminisztráció magyar részlegének vezetőjeként ő irányította a háborús bűnösnek tekintett magyar személyek, elmenekült nyilasok felkutatását, kézre kerítését, letartóztatását és kihallgatását.

Himler működése során 390 személyt adott át a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak és az ideiglenes magyar kormánynak, az általa kézre kerítettek között volt Szálasi Ferenc nemzetvezető, Szász Lajos, a Szálasi-kormány kereskedelmi és közlekedésügyi minisztere, Basch Ferenc, a nemzetiszocialista Volksbund magyarországi vezetője és Hubay Kálmán újságíró, nyilas politikus is. Tevékenységéről később könyvet írt Így néztek ki a magyar nemzet sírásói címmel, alakja azonban a háborút követő években is ellentmondásos maradt. A kommunisták az amerikai imperializmus ügynökének tartották, miközben az emigráns magyar jobboldali körök is élesen bírálták személyét, tanúvallomások alapján azzal vádolták, hogy embereivel megkínozták a foglyokat, és elvették az értékeiket.

Élete utolsó évtizedében, az Egyesült Államokba visszatérve Himler az ország különböző városaiban ismét újságírással kezdett foglalkozni, főként bányászlapokat működtetett. Rákbetegségben hunyt el 1961-ben Los Angelesben, 72 évesen.