Kosztolányi felesége

Schlesinger Ilona sokgyermekes zsidó családban született, 1885-ben, 11 gyerek közül a nyolcadikként. Apja, Schlesinger Vilmos fakereskedő jobban szerette volna, ha fiú lesz: állítólag születésekor mindössze annyit mondott:

„a fene egye meg”.

A testvérek között elfoglalt születési sorrend meghatározta a gyerekkorát: „Ordítanom kellett, hogy meghallják a hangomat. (…) Rájöttem, hogyan kell magam felé fordítani mások figyelmét” – írta Burokban születtem című önéletrajzi könyvében.

Varrónőből színésznő

A századelőn, ha valaki lánynak született, szintén meghatározónak bizonyult. „Fiúknak több szabad, mint lányoknak. A fiúk illetlen szavakat is mondhatnak. A nagyobb lányoknak is több szabad, a kisebb gyerekeknek is több szabad, nekem legkevesebb szabad” – summázta a könyvben gyerekkora alaptapasztalatát. Ilona sokat szenvedett különféle neurotikus tünetektől: sírógörcs, félelmek, dührohamok, fuldoklási rohamok kínozták. Az egzaltált leány színésznő szeretett volna lenni, ezt azonban édesapja halála kis híján meghiúsította: ekkor a család elszegényedett, édesanyja pedig kivette Ilonát a gimnáziumból, hogy tanuljon meg inkább varrni, a biztosabb megélhetés reményében.

Ilona ekkor kereste fel Császár Imrét, a Színművészeti Akadémia tanárát, egy meghallgatás ürügyén. Császár nem találta eléggé tehetségesnek, de egy másik színész igen – így végül sikerült bejutnia a Színművészeti Akadémiára. Családja megorrolt rá, annak ellenére, hogy szép sikereket ért el; előbb a Magyar Színház, később az Új Színház, majd Nagy Endre Andrássy úti kabaréja alkalmazta.

Megismerkedése Karinthyval

23 éves, ifjú színésznő volt, amikor 1908-ban megismerkedett Karinthy Frigyessel. „Szokásomhoz híven, cukros mandulát ropogtatva, nappali álmodozásaimba révülve, magamban mosolyogva lépegettem.

Éppen a Dohány utcából fordultam az Erzsébet körútra, amikor a sarkon, a New York kávéház ajtajából kijött egy ismeretlen fiatalember, és egyenesen elém állt”

– emlékezett vissza a történetre később, felidézve, hogy azt hitte, egy „aszfaltbetyárral” hozta össze a balsors. Karinthy azonban nem tágított mellőle: kiderült, többször látta már Ilonát a színpadon, szerepléseiről dicsérő kritikákat írt. Szó szót követett, és Ilona felhívta Erzsébet körúti házukba a 24 éves, nagyra nőtt kamasznak tűnő, piros-fehér csíkos trikót viselő Karinthyt.

Kenyér, só, pirospaprika

„Feljött hozzánk és máris, abban a percben otthon volt. És én is azt éreztem, hogy mindig ismertem őt, olyan magától értetődően viselkedett” – idézte fel a jelenetet. Karinthy leült a zongorához, egy Schumann-dalt énekelt, majd készített magának egy szendvicset a konyhában: „Kenyeret kért, sót, paprikát. Kínáltam, hogy kenek vajas kenyeret, bontok befőttet vagy valami mást. Nem kellett neki, csak kenyér, só meg paprika.

A kenyeret megsózta, majd telis-tele szórta pirospaprikával, jóízűen megette.”

Utána még szavalt egy kicsit Az ember tragédiájából, aztán hazament. Ilona még a nevét sem jegyezte meg.

Karinthy különös családja

Karinthy másnap ismét ellátogatott Harmosékhoz, két könyvet vitt ajándékba, és szép lassan elkezdődött valami közöttük. A Városligetben sétálgattak, verseket szavalva, és Ilona megismerkedett Karinthy különös családjával is. Karinthyék a Thököly úton laktak, és a Comte-naptár szerint éltek: a szentek helyett egy-egy tudós kapcsán tartották számon a jeles napokat. Egy ízben Ilona későn érkezett látogatóba. Szabadkozását Karinthy apja leintette: „A napnak huszonnégy órája van, és nincs későn és nincs korán.” Ez felszabadítóan hatott a színésznőre, bár a Karinthy család különcségeire később is rácsodálkozott: „Furcsa otthon volt Karinthyék otthona.

Egy ízben meglepődve láttam, hogy egyik nénje, már nagylány, a falnak fordulva térdepel a szobában.

Akkor sem állt fel, amikor beléptem, térdepelt tovább, mereven, szinte katonásan, szemét a csupasz falra függesztve. Máig sem tudom, komédiázott-e, játszott-e, vagy imádkozott.”

Kosztolányi húgának hitték

Kapcsolatuk azonban nem mélyült el. Karinthy egy másik színésznő, Judik Etel iránt is érdeklődni kezdett, Harmos Ilonát pedig bemutatták Kosztolányi Dezsőnek. Ez is igen emlékezetesre sikeredett: a Vígszínház egyik bemutatóján kérte meg egy újságíró Kosztolányit, hogy mutassa be a „húgának”, azaz a mellette ülő Harmos Ilonának. Ekkor csodálkoztak rá, hogy mennyire hasonlítanak egymáshoz, Ilona később azt is megállapította, hogy nem csupán külsejüket, hanem „idegrendszerüket” tekintve is.

Kosztolányi felesége

Kosztolányival kedvelték egymást, vonzódtak egymáshoz, mégis nehézkesen indult a kapcsolatuk. A költő nem volt szerelmes, többször szakítottak, Ilona pedig nem tudta, mit várhat ettől a kapcsolattól. Többször vidékre szerződött, hátha sikerül „felejtenie”, de mindig kibékültek. Kosztolányi 1913. május 8-án végül feleségül vette, de az örömbe üröm is vegyült: „Restelkedem. Ha több bátorságom van, talán nemet mondok. Keserű a szájam íze.

Arra gondolok, hogy nemcsak szerelemből, de kicsit szánalomból is vett feleségül”

– fogalmazta meg később kételyeit. Ekkor már Karinthy kapcsolata is komolyra fordult Judik Etellel: ők Berlinbe szöktek, majd egy év múlva, 1914-ben összeházasodtak.

Harmos Ilona házassága után ritkábban állt színpadra, férje munkáját segítette, és saját érdeklődése is az írás felé fordult. Novellákat írt, színdarabokat fordított, és biztosította Kosztolányi számára az alkotáshoz szükséges körülményeket. Férje halálát követően megírta Kosztolányiról szóló emlékiratait, valamint saját életének történetét is, ez azonban kéziratban maradt. Az ostrom alatt átélt viszontagságairól Tüzes cipőben című memoárjában számolt be. Ebben kirajzolódik fiához, Kosztolányi Ádámhoz fűződő kapcsolata is – ezt tárgyalja az alábbi cikkünk. Harmos Ilona 1967-ben, 83 évesen hunyt el.