Cukor helyett kollagénnel ittam egy hétig a kávét, ez lett az eredménye

GettyImages-1315237317
Vermes Nikolett

A fekete maradt, viszont az ízesítőt felcseréltem cukorról kollagénre, hogy teszteljem, mit eredményez ez az új trend. Íme a tapasztalatok!

Miután az egészséges életmóddal foglalkozó portálok egymás után hangoztatták, hogy a kollagén megoldás mindenre, kíváncsi lettem, hogy valójában miért ilyen hatékony. Amikor pedig piacra dobták a kávéban oldódó kollagénkészítményt, csak azért is kísérletezni akartam. 

Az eredmény szokatlanul hétköznapi 

Mindenekelőtt fontos, hogy aki édesen szereti a kávét, annak bizony lesz némi hiányérzete a szimplán kollagénnel ízesített kávéval. Ugyanis messze nem olyan édes, mint a hagyományos cukor vagy más édesítőszerek. A színe leginkább a tejporra hasonlít, ahogy az íze is, annyi különbséggel, hogy kevésbé intenzív. A leírás szerint két teáskanálnak megfelelő mennyiségű port kell feloldani a kávéban reggelente, hogy a kollagén beépüljön a szervezetbe, és kifejtse hatását. Kapóra jött az aktuális térdfájás, amire – szintén a leírás szerint – megoldást kínál a kollagén. Tehát, aki vállalkozik rá, hogy cukor helyett ezzel a természetes adalékanyaggal fokozza a fekete ízét, állítólag néhány héten belül jobb ízületeket és szebb bőrt nyerhet. A szubjektív teszt alapján kijelenthető, hogy a kollagénes kávé egyheti fogyasztása nem hoz áttörő változást, ezért egy szakértőt kérdeztem az eredményről és a várt hatásról.

A legáltalánosabb alkalmazási forma a kollagénpor feloldása valamilyen folyadékban
A legáltalánosabb alkalmazási forma a kollagénpor feloldása valamilyen folyadékbanGettyImages

A kívánt hatás érdekében szükség van vitaminra 

„A kávéban feloldott kollagén nem előnyösebb a vízben oldott készítménnyel vagy a kapszula formájában gyártott táplálékkiegészítővel szemben, csupán ez is egy lehetséges alkalmazási forma, ami talán többeket ösztönöz kollagénfogyasztásra” – magyarázza Fetter Ármin, a kollagénes kávé magyarországi szabadalmaztatója, majd hozzáteszi, hogy azért volt szükség egy újszerű megoldásra, mivel ugrásszerűen megnőtt a kollagént fogyasztó magyarok száma, egy év alatt mintegy 19%-kal. Ez a megoldás pedig még többek számára lehet kedvező. Ugyanis a kollagénbevitelnek számos előnye ismert. A kollagéntartalmú italok és ételek hozzájárulhatnak a bőr kollagénszintjének megőrzéséhez.

„A kollagén rendszeres szedése javíthatja a bőr hidratáltságát és rugalmasságát, valamint csökkentheti a ráncok megjelenését. Felszívódását a C-vitamin segíti.”

Ezzel arra is magyarázatot kaptam, hogy a kollagénes kávé egyheti fogyasztása miért nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szakértő szerint kizárólag a rendszeres, több hónapig tartó kollagénfogyasztás hoz látható és érezhető eredményt.

Beépül, ha eleget mozgunk

A kollagénes kávé valóban ígéretes marketingfogás az adalékanyag népszerűsítése érdekében. Fetter Ármin a kávékapszulába adagolt kollagénről mesél, így a forradalmian új kávéhoz már semmit sem kell hozzáadni, hogy az élénkítő hatás mellett egyszerre ápolja a bőrt és az ízületeket. A kollagén felel a porcszövetek felépítéséért is, tehát a szervezet számára nélkülözhetetlen. Jó hír, hogy egy egészséges test kellő mennyiségű kollagént termel, viszont a gyakori ülőmunka csökkenti ezt a metódust.

„A szájon át vagy vénásan bevitt kollagén mozgás során épül be a csont kötőszövetei közé, ezért a kollagénes italok is akkor lesznek igazán hatékonyak, amennyiben a fogyasztó rendszeresen sportol, például elég, ha hetente néhány órát kerékpározik.”

A kollagéntartalmú készítmények piaca egyre szélesebb, ezáltal többek számára elérhető a rendszeres alkalmazása, így akik természetes megoldást keresnek a bőrfiatalításra és a csontok egészségének megőrzésére, azoknak javasolt kitartóan enni, rágni vagy inni napjaink egyik legkeresettebb fehérjefajtáját.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra