kisállat holokauszt

Arra kérték a lakosságot, szabaduljanak meg házi kedvenceiktől

1939 szeptember elsején a Német Birodalom erői megtámadták Lengyelországot, ezzel kitört a világtörténelem máig legpusztítóbbnak számító háborúja – Hitler gátlástalan előrenyomulása Európában ekkorra már mindenki számára egyértelművé tette, hogy hamarosan eldördülnek a fegyverek, ezért a legtöbb ország már jóval hamarabb elkezdte a háborús felkészülést. Nagy-Britanniában 1937-ben jött létre az Air Raid Precautions, vagyis Légiriadó Óvintézkedések nevű szervezet azzal a céllal, hogy kidolgozza a tennivalókat egy esetleges német légitámadás és invázió esetére.

A szervezeten belül 1939 nyarán alakult meg a National Air Raid Precautions Animal Committee (NARPAC), vagyis a Nemzeti Légiriadó Óvintézkedések Állatügyi Bizottsága, hogy megállapítsa, mi a legjobb teendő háborús helyzetben a haszon- és háziállatokat illetően. A NARPAC szakértői attól tartottak, egy tengeri blokád esetén országos szintű élelmiszerhiány lépne fel, mely esetben a gazdasági hasznot nem hozó, kizárólag házi kedvencként tartott állatok – főleg kutyák és macskák – feleslegesen elennék a korlátozottá vált ételt az emberek elől. Szintén problémát jelenthet – gondolták –, ha a bombázások miatt kialakított óvóhelyeken a gazdáik által odamenekített kutyák és macskák elveszik a helyet és a levegőt az emberektől.

Ebből a megfontolásból a NARPAC legelső intézkedéseként egy röplapot szórt szét Nagy-Britannia nagyobb városaiban, melyben arra kérték a lakosságot, háború kitörése esetén kisállataikat szállítsák vidékre, és engedjék szabadon, vagy ha ez nem megoldható – hazafias kötelességből –, keressék fel az állatorvost, és altattassák el őket. Két nappal a Lengyelországot ért támadás után Neville Chamberlain miniszterelnök hivatalosan bejelentette a hadiállapot beálltát Németország és az Egyesült Királyság között, a városi polgárok pedig hallgattak a kormányzat kérésére, és tömegestül vitték kis kedvenceiket elpusztítani.

Egy hét alatt 750 ezer kisállatot pusztítottak el

A hadüzenetet követő egy hétben a becslések szerint több mint 750 ezer kutya és macska lett a háborús felkészülési kampány áldozata: többségüket állatorvos altatta el, de voltak gazdák, akik inkább saját maguk vették kézbe a dolgot, és lelőtték vagy egyéb módokon ölték meg kisállataikat. A tömeges állatmészárlást látva a NARPAC kiadott egy helyesbítést, mely szerint csak azok pusztítsák el az állataikat, akik óvóhelyre vagy vidékre menekülnek, ezt azonban kevesek olvasták, és még kevesebben értelmezték helyesen.

A tömeges kisállat-eutanázia második hulláma 1940 őszén indult meg, amikor a háború csakugyan elérte a szigetországot, a német Luftwaffe civil célpontokat, Nagy-Britannia városait kezdte bombázni, az élelmiszerhiány megelőzése miatt pedig a kormány bevezette a jegyrendszert. A pánikba esett lakosság ismét több százezres nagyságban küldte a halálba házi kedvenceit; sokan ahhoz hasonlóan, mint rokonaik halála esetén, gyászhirdetést adtak fel a napilapokban, melyben elbúcsúztak négylábú családtagjaiktól, és méltatták az „elhunyt” érdemeit.

Szerencsére akadtak védelmezői az állatoknak

A kisállat-holokauszt során szerencsére akadt néhány védelmezője is a halálra szánt állatoknak, a dél-londoni Battersea városrészben működő Kutya- és macskamenhely munkatársai például hatalmas erőfeszítéssel igyekeztek megmenteni a lehető legtöbb házi kedvencet, és a közismerten macskabarát Nina Douglas-Hamilton hercegnő is rengeteget segített az ügyben. A dúsgazdag, állatjogi aktivistaként is tevékenykedő arisztokrata hölgy fűtött repülőgéphangárakban alakított ki menhelyeket a megmentett állatoknak, és gondoskodott róla, hogy épségben átvészeljék a háborús időket; ezeknek az erőfeszítéseknek köszönhetően nagyjából 145 ezer angliai házi kedvenc menekült meg a biztos haláltól.