Mózes Zsófi egy izgalmas podcastra talált. Fenyvesi Zsófi északi parti búvóhelyén gondolkodott el az élet nagy kérdésein. Réka pedig ismét ráeszmélt, hogy milyen szuper emberek veszik körül.
LYR X podcast – Szövegelemzés Kókai Barnabással
Mózes Zsófi
Egy ideje már a hazai underground megkerülhetetlen alakja Kókai Barnabás, aki a zenélés mellett az egyik legkeresettebb grafikus a színtér képviselői között. És bár zenekara, a The Southern Oracle évek óta a magyar underground élvonalát erősíti, Barni főállásban grafikus és tetovál, nemrég pedig újabb projektbe kezdett.
Januárban Barni LYR X címmel indított podcastot, amiben, ahogy ő mondja, számára fontos és érdekes emberekkel, zenészekkel, dalszerzőkkel és szövegírókkal beszélget dalszövegekről és minden másról. Minden rész egy előadó számát veszi alapul, Barni pedig magával a szerzővel beszélget, elemzik a szöveget, de a beszélgetésből nem marad ki az sem, hogy kinek milyen jelentéssel bírnak a górcső alá vett sorok. Amolyan mire gondolt a költő, amikor megírta a szöveget ez, modern kori köntösbe öltöztetve.
Az epizódok elérhetők a Spotify, az Apple Podcast és a Google Podcast felületein, a projekttel kapcsolatos dolgokat pedig a @lyr_x_podcast Insta-oldalon tudják csekkolni az arra kíváncsiak.
Egy hely, amiről nem akarom, hogy tudd, hol van – Papsapka kövek
Fenyvesi Zsófi
A Balaton északi partja csupa csoda – mondom ezt tősgyökeres déliként. A tanúhegyek ölelésében, miután megcsodáltad az évmilliós vulkáni kúpokat és megmásztad, amelyiket csak tudtad, még mindig van meglepetés. A pontos helyet nem árulom el, ugyanis rettenetesen féltem. Az üres sörösdobozoktól, a kutyaürüléktől, eldobált zsebkendőktől, a mindent megnéző, de semmit sem látó turistahadtól. Bár a kövek évmilliók óta a létező legmélyebb nyugalommal bizonyítják, hogy csinálhat itt időjárás meg homo sapiens amit akar, van, amit nem lehet megtörni, én azért így is vigyáznék rá.
A kőtenger egy olyan korról mesél, amikor még sehol sem volt a Balaton. A Pannon-tenger homokját alakította át a vulkáni tevékenység összefüggő kőrengeteggé, aminek többméteres tetején ma is végig lehet sétálni. A jégkorszakban a kövek ugyan nagyobb darabokra töredeztek, de így is olyan méltóságteljesen állnak a fenyőerdőben, hogy legszívesebben sátrat vertem volna a tetejükön egy hétre és feltettem volna az összes kérdésem az univerzummal kapcsolatosan.
Nem nyűgőz le az ezotéria (ál)tudománya, de ennek a kőrengetegnek energiája van, titkokat őriz, elnémít és felemel, tiszteletet ébreszt és kíváncsivá tesz. Egy olyan világra, ami túlmutat az időn és a halálon, minden kereten, aminek a szorításában annyit küzdünk. Elhoztam onnan egy tobozt, hogy legyen valamim a helyből a fényképeken túl, de aztán visszatettem az egyik sziklára, mondván, én ide még visszajövök.
Nem tudom, elég leszek-e egyedül a válaszokhoz, kéne-e vinnem egy sámánt, varázsgombát vagy bármit, ami segít átlépni a kapun, de meg fogom próbálni. Van-e elmúláson átívelő energia, létezik-e idő, miért épül kegyetlen táplálékláncra az élet körforgása, ha szívünk szerint mindennél jobban óvnánk magát az életet? Talán végre kiderül.
Egy csokor rózsaszín tulipán és a legszuperebb kollégák
Fejes Réka
Ezen a héten van a szülinapom. Felnőttségem elmúlt éveiben az ünnepléshez mindig valami konok csalódottságféle társult. Egy évvel öregebbnek lenni már nem egy áhított életszakasz elérését jelentette, hanem egy újabb alkalmat, hogy szembesüljek vele: ezúttal sem váltam azzá az emberré, akinek gyerekkoromban ennyi idősen képzeltem magam. Most, hogy ezt végiggondolom, egy ideje a felnőtt énideálom helyett már csak a csalódottságra emlékszem. Micsoda butaság, nem?
A vírus rengeteg dolgot átfordított bennem, például egyre inkább gyanakszom, hogy mire véget ér a pandémia, egy extrovertált introvertált válik belőlem, és úgy tűnik, izgatottan várom a szülinapomat. Elvégre mostanában nem sok mindent lehet izgatottan várni. A futárt. A kedvenc könyvsorozatom legújabb részét. A sütis autót. Micsoda izgalom ezekhez képest egy születésnap! Kit érdekel, hogy megint eltelt egy eseménytelen év felettem, ha lesz torta meg ajándék meg kedves üzenetek. Valami történni fog!
Hogy mit kértem a szülinapomra? Egy csokor rózsaszín tulipánt. Meg sütit. És Virginia Woolfot. Persze erről csak azok tudnak, akik hetek óta a kívánságaimról faggatnak. Nem túl sokan. A családom lényegében. Holnap – azaz e sorok megírásának a másnapján – már szabadságon leszek, hogy az ünneplést gondtalan semmittevéssel fejeljem meg. A világ legszuperebb kollégái ezzel természetesen tisztában voltak. Éppen ezért ma reggel kaptam tőlük egy csodaszép csokrot – rózsaszín tulipánokkal.
Kíváncsi vagy, hogy múlt héten mi tett minket boldoggá? Kattints, és olvasd el ezt a cikkünket is!
