Összekészítetted már a cipősdobozodat a rászorulóknak? Még nem késő!

Még van pár nap a jótékonykodásra – mutatjuk hol éri meg a legjobban leadni a karácsonyi cipősdoboz adományt.

A Vascular Plazma és a Sanaplasma tíz plazmaközpontja is részt vesz idén a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi cipősdoboz akciójában. December 19-ig várják a jótékonykodókat plazmaközpontjaikban. Akik hozzájuk viszik el adományukat, egyúttal egy helyi szervezetet is támogathatnak. 

A Baptista Szeretetszolgálat idén 18. alkalommal szervezte meg a Cipősdoboz Akciót. Arra biztatják a segíteni vágyókat, hogy egy cipősdobozba helyezzék el ajándékaikat, melyeket a rászoruló gyerekeknek szánnak. Az ajándékokat többek között gyermekotthonokba, nagycsaládos szervezetekhez, kórházakba, sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolákba juttatja el a szervezet.

Idén a több mint 400 átvételi pont között megtalálhatjuk a Vascular Plazma és Sanaplasma központjait is. Aki náluk adja le a dobozát, wellness üdülést  nyerhet, továbbá szavazhat, hogy melyik helyi alapítványt támogassa a központ 100.000 forinttal. A „dobozolók” így összesen 1.000.000 forintnyi támogatás sorsáról is dönthetnek országszerte 10 helyszínen az alábbi városokban: Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Pécs, Kecskemét és Budapest. További információt  a támogatott szervezetekről és az átvételi pontokról, valamint nyitvatartásukról a teddmegmost oldalon.

IMG 5423-Edit

„Cégünk filozófiájához  közel áll az adományozás, – hiszen plazmaközpontjainkban egész évben vérplazma adományt gyűjtünk, mely életmentő mással nem helyettesíthető gyógyszer alapanyag a betegek és a kórházi ellátás számára. Ezért is csatlakoztunk nagy örömmel idén második alkalommal a Baptista szeretetszolgálat karácsonyi Cipősdoboz akciójához” – mondta el Dr. Nyerges Judit a Vascular és a Sanaplasma központok ügyvezető igazgatója. A többszörös jótékonykodás lehetősége keltette fel Peller Mariann figyelmét is, aki egy 10 éves kisfiúnak készített össze egy cipősdoboznyi ajándékot, míg Béres Alexandra kislányai segítségével készítette el az adományokat.  

Mi az a vérplazma és miért van szükség vérplazmaadókra?

A vérplazmából életmentő, mással nem helyettesíthető gyógyszereket készítenek többek között hemofíliás, azaz vérzékeny betegek, veleszületett immunhiánnyal élők, csontvelő- és szervátültetettek, súlyos égési sérültek, máj- és vesebetegek, valamint hepatitisz B-ben szenvedők számára. Vérplazmát nem lehet mesterséges úton előállítani. Csak Magyarországon több mint 4000 embernek van szüksége nap mint nap életmentő vérplazma-alapú gyógyszerekre.

Oszd meg másokkal is!
Mustra