Hitler csók

A XI. nyári olimpiai játékok megrendezésének jogát 1931-ben ítélték oda az akkor még a Weimari Köztársaság időszakát élő Németországnak, a két évvel később hatalomra jutott nemzetiszocialista rezsim csupán megörökölte azt: Hitler kezdetben inkább tehernek érezte a hatalmas költségekkel és szervezéssel járó sportesemény megrendezését, azonban hamar rájött, hogy az olimpia kiváló propagandaeszköznek bizonyulhat a Harmadik Birodalom és a „felsőbbrendű német faj” eszméjének népszerűsítésére.

Természetesen többen szót emeltek ellene, hogy a nyíltan antiszemita és demokráciaellenes nézeteket képviselő náci Németország fővárosában rendezzék a játékokat, az olimpiai bizottság mégsem vette el a rendezés jogát Berlintől, mivel Hitler megígérte, hogy a színes bőrű és „nem árja” sportolókat és látogatókat semmilyen megkülönböztetés nem éri majd (illetve valószínűleg a bizottság tagjainak juttatott kenőpénzek is szerepet játszottak a döntésben).

Az olimpia idejére eltűntek az uszító feliratok és plakátok az utcákról, a náci rezsim igyekezett „mosolygós arcát” mutatni a világ felé; a szervezők korábban sohasem látott pompát vonultattak fel, ekkor indult a Görögországból a játékok helyszínére szállított olimpiai láng hagyománya, ekkor történt a világ első televíziós közvetítése, Leni Riefenstahl filmrendező, Hitler kedvenc propagandafilmese pedig grandiózus, kétrészes dokumentumfilmet készített az eseményről.

Mindenáron szeretett volna találkozni Hitlerrel az amerikai nő

A vagyonos amerikai földbirtokos George de Vries, aki tejgazdaságot üzemeltetett a kaliforniai Norwalkban, és 43 éves felesége, Carla szándékosan az olimpiához időzítették nyári európai körutazásukat, melynek során több országot is bejártak – a csúcspontot természetesen a német főváros és a világ legnagyobb sporteseménye jelentette. Carla nem titkolt vágya az volt, hogy Berlinben járva személyesen találkozhasson a Harmadik Birodalom legnagyobb „sztárjával”, Adolf Hitlerrel, azonban valószínűleg ő sem gondolta, hogy a nagy találkozásra tényleg sor kerül majd.

Augusztus 15-én az 1500 méteres férfi gyorsúszás döntőjekor a házaspár 30 ezer emberrel együtt izgult a lelátón, Carla figyelme azonban a medencéről a nézőtér felé terelődött, amikor nem messze tőlük megpillantott egy rendkívül ismerős arcot. Hitler nem elkülönített díszpáholyban, hanem a nézők között, az első sorban, közvetlenül a medence mellett nézte a versenyt az idős August von Mackensen tábornok és más vendégei társaságában – a közvetlenség természetesen csak bizonyos határig terjedt ki, a Führerre a lelátó előtt strázsáló fekete egyenruhás SS-őrök csapata vigyázott.

A Führert feszélyezte a puszizkodás

Itt az idő, most vagy soha, ilyen lehetőség nem adódik többet – gondolta a turistanő, ezzel gyorsan felpattant a helyéről, és Hitler szektorához sétált, ahol megkérdezte az őröket, aláírathatja-e a jegyét a Führerrel; az SS-legények nemmel feleltek, a tűzrőlpattant asszony azonban nem fogadta el az elutasító választ, kicselezte a jól megtermett strázsákat, és egy szempillantás alatt „kedvence” előtt termett. Hitler jól látható meglepődéssel fogadta a rá törő hölgyet, mégis belement, hogy autogramot adjon neki; Carlának azonban ennyi nem volt elég, miközben a diktátor aláírta a jegyet, váratlanul odahajolt hozzá, és megpróbálta arcon csókolni.

A puszizkodás láthatóan nem volt Hitler ínyére, aki kelletlenül próbált elhajolni hódolója elől, miközben tekintetével az akkor már körülöttük álló őrökre sandított, várva, mikor kísérik el végre a váratlan vendéget; a kamerák kereszttüzében persze igyekezett megőrizni látszólagos jó kedélyét, arcára a meglepetés mellett bárgyú vigyorgás ült ki. A nézőközönség hangos nevetéssel reagált a váratlan, kínos eseményre, Mrs. De Vries pedig nyugodtan visszasétált a helyére, és zavartalanul folytatódott a sportesemény.

Lefokozták a Hitlerre vigyázó őröket

A német sajtó gondosan eltitkolta a botrányosnak ítélt apró közjátékot, mely kínos helyzetbe hozta és nem ábrázolta túlságosan magasztosan a hivatalos propaganda által komoly államférfiként lefestett Hitlert: az újságok nem közölhettek fotókat az incidensről, és a filmhíradókba sem kerülhetett bele az amerikai turistanő és a Führer váratlan találkozása. Az olimpián azonban rengeteg más ország sajtója is képviselte magát, akik azonnal lecsaptak a hírre, és kisebb szenzációként tálalták az esetet: Carlával még a The New York Times is interjút készített, melyben úgy nyilatkozott, azért nem tervezte ennyire rendhagyóra a nagy találkozást. Egyébként semmilyen különös oka nem volt rá, amiért szeretett volna a náci vezetővel találkozni, pusztán lenyűgözte őt a Hitler körül kialakult „sztárkultusz”.

Hitlert alaposan felmérgesítette az incidens; nem annyira az imázsát ért károk, inkább az elégtelen biztonsági intézkedések hozták ki a sodrából, hiszen előfordulhatott volna, hogy a feléje rohanó hölgy puszi helyett késsel ront neki, bombát dob a páholyba, vagy egyéb módon tör az életére. Az SS-őrség tagjait lefokozták és megrovásban részesítették, néhányukat ki is rúgták a Führer személyes testőrségéből.

Carla de Vries később többször is ismét az újságok híroldalain találta magát, egy alkalommal például sikeresen lebeszélt az öngyilkosságról egy elmegyógyintézeti pácienst, az 1939-es masszív tejipari sztrájk idején pedig férjével együtt szerepeltek a hírekben. A Hitlerrel puszizkodó amerikai hölgy egyébiránt hosszú, békés életet élt, 1985-ben, 92 éves korában hunyt el szerettei körében.