Az 1990-ben kiadott kártyán a New York Knicks akkor 25 éves játékosa, Mark Jackson látható, a csapat legendás, Charles Oakley-val és Patrick Ewinggal alkotott triójának tagja, akik a ’80-as évek második felében visszahozták a régóta rendkívül gyengén szereplő Knickset az élvonalba. A kártya azonban nem Jackson miatt, hanem a mögötte, a kép baloldalán, a lelátó legelső sorában ülő, két sötét hajú alak miatt vált híressé. A baseballsapkát viselő fiú és világoskék ingben lévő társa néhány hónappal korábban brutálisan kivégezték saját szüleiket – erről azonban akkor még senki sem tudott.
Hidegvérrel kivégezték a szüleiket
A 21 éves Joseph Lyle Menendez és a két évvel fiatalabb Erik Menendez egy kubai bevándorló édesapa, José Menendez és amerikai felesége, Kitty Andersen gyermekeként látták meg a napvilágot New Yorkban, illetve New Jersey államban; az apa keményen dolgozó, sikeres üzletember volt, aki a ’80-as évek közepén egy videókazetta-kiadással foglalkozó cég ügyvezető igazgatójává lépett elő, ekkor a család az elegáns Beverly Hillsbe települt át. José mindenáron megpróbált élsportolót, teniszezőt faragni a fiaiból, és az iskolai teljesítményüket is nagyon szigorúan hajtotta, annak dacára, hogy egyik fiú sem mutatott kiemelkedő intelligenciát és tehetséget.
![Mark Jackson a labdával, a lelátón bal oldalon a gyilkos testvérpár](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4775/47759/477599/47759964_22bc51cc506e54526d8a4a628b390e84_wm.jpg)
1989. augusztus 20-án este José és Kitty a tévét nézték elegáns Beverly Hills-i otthonukban, amikor Lyle és Erik váratlanul besétáltak a szobába, csőre töltött pisztollyal a kézben. A két fiú hidegvérrel, rezzenéstelen arccal nyitott tüzet a szüleire, az apa hat, az anya tíz találatot kapott, mindketten perceken belül meghaltak; a fiúk ezután összeszedték a töltényhüvelyeket, és a fegyverekkel együtt a város egy messzi pontján megszabadultak tőlük, majd néhány óra elteltével hazatértek, és felhívták a rendőrséget. Lyle és Erik a kiérkező rendőröknek azt hazudták, moziban voltak, és hazaérkezve holtan találták a szüleiket – a nyomozók a véres kivégzésből arra következtettek, a maffia állhat a gyilkosság hátterében, a két fiút senkinek sem jutott eszébe gyanúsítani.
A féktelen költekezés keverte őket gyanúba
A Menendez testvérek a következő hónapokban a szülők rájuk maradt vagyonából óriási költekezésbe kezdtek, Porschéket és Rolex karórát vásároltak maguknak, nyitottak egy éttermet, Erik profi edzőt fogadott, és részt vett egy izraeli tenisztornán, egy ízben pedig megnézték a New York Knicks meccsét a Madison Square Gardenben, ahol a legjobb helyre, közvetlenül a pálya szélére vásároltak jegyet. A fivérek öt hónap alatt 700 ezer dollárt költöttek (mai árfolyamon kb. 1 700 000 dollár, vagyis mintegy 600 millió forint), mely hihetetlen költekezésre a rendőrség is felfigyelt, és gyanakodni kezdett.
1990 márciusában végül a labilis természetű Erik bevallotta a gyilkosságot a pszichiáterének, a testvérpárt letartóztatták és bíróság elé állították: a tárgyaláson a fivérek azt vallották, szüleik kisgyerekkoruktól kezdve, hosszú éveken át kínozták, fizikailag és lelkileg bántalmazták őket. Apjuk rendszeresen molesztálta szexuálisan a két fiút, a legkisebb kihágásért is súlyos verést és kegyetlen büntetést kaptak, és halállal fenyegette őket, ha bárkinek beszélni mernek az elszenvedett sérelmekről. A nagyfokú médiajelenlét közepette zajlott tárgyaláson a zsűri döntésképtelennek bizonyult, ezért a bíróságot feloszlatták, és később egy új eljárás keretében – ezúttal kevesebb nyilvánossággal – újratárgyalták az ügyet.
![Lyle és Erik Menendez a bíróságon](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4775/47759/477599/47759966_fecfa7c7bd53b4b85c945cf27abe5fbc_wm.jpg)
Az eredeti ár sokszorosáért kelnek el az inkrimináló kosaras kártyák
A Menendez fivérekre végül gyilkosság és összeesküvés bűnéért életfogytiglani börtönbüntetést róttak ki feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül; a két testvér jelenleg is büntetését tölti, a rácsok mögött mindketten megnősültek, és állítólag több mint egy évtizede nem beszéltek egymással. Az ominózus kosárlabdás kártyára csak sok évvel később, 2018-ban bukkant rá Stephen Zerance író, több bűnügyi dokumentumkönyv szerzője, aki egy ismerősétől hallott a legendáról, miszerint a gyilkos testvérpár egykoron felbukkant egy sportkártyán.
Zerance felfedezését közzétette a Twitteren és a Redditen, ahol azonnal nagy érdeklődést generált a fórumozók körében; az eBay nem sokkal később letiltotta a kártya árusítását, a népszerű aukciós weboldal szabályzata ugyanis tiltja bármilyen gyilkossággal vagy sorozatgyilkosokkal kapcsolatos termék értékesítését. A tiltás dacára a kártya olykor továbbra is felbukkan online, és rendkívül magas összegekért cserél gazdát: míg korábban ugyanez a Mark Jackson-kártya átlagosan 10 centért kelt el a neten, a nagy felfedezés óta 15, 20, de akár 35 dollárt is elkérnek érte a szerencsés tulajdonosok.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés