Meztelen nők, kesztyűs gyilkosok a filmtörténelem legellentmondásosabb műfajában

giallo cover

Csak az utcáról beszűrődő fény világította meg a szobát, a lány az állólámpát keresve botorkált a sötétben. Idegesen zihált, már a sírás kerülgette. Amikor megtalálta a magányosan árválkodó kést az étkezőasztalon, felkapta, tekintete megkeményedett. Idegesen nézett körül. Nem látott semmit, pedig tudta, hogy a gyilkos itt van: hallotta a szakaszos szuszogását.

Ez akár lehetne egy giallo gyilkossági jelenete is, amelyben a főhős az életéért küzdve próbálja legyőzni a gyilkost. De miről is van szó? A giallo egy elveszett műfaj, pedig a filmtörténelem egy olyan érdekes szegletéről van szó, ami a horror, a krimi és a thriller látványos egyvelege: persze ennél egy kicsit bonyolultabb a recept, de kezdjük az elején.

Bűnös élvezet

1929-ben egy milánói kiadó könyvsorozatot indított: többnyire angolszász írók bűnügyi regényeit kezdték lefordítani, majd élénksárga fedéllel tették a polcokra. Ez annyira sikeresnek bizonyult, hogy egy idő után az emberek elkezdtek egyszerűen csak giallóként hivatkozni rájuk (a szó olaszul sárgát jelent). Agatha Christie-művek, Poe-regények sorakoztak az olaszországi könyvesboltok polcain. Hasonló formátumú könyvek Magyarországon is jelentek meg, 1987-ben sárga fedeles sorozat indult Rejtő Jenő, Erdődy János és más híresebb író könyveivel: erre minden bizonnyal több olvasó is emlékszik.

Hiába a könyvmizéria, aki valaha hallott a giallóról, az olaszokon kívül minden bizonnyal elsősorban a horror, thriller és krimi egyvelegéből származó filmes műfajra gondol. A ’70-es, ’80-as években ugyanis nagy divatja volt annak, hogy szexualitással túlfűtött, vérbő, okkult elemekkel tűzdelt bűnügyi történeteken élvezkedjen a nép. Bármennyire is taszítónak tűnik, imádták, a moziszékhez nőtt filmrajongók pedig mindmáig előszeretettel veszik elő őket. De mi ez a horror-thriller-krimi egyveleg, amiért egy generáció oda meg vissza volt?

giallo is krimi, bár egy kicsit más hangnemet vesz fel, mint Miss Marple vagy Sherlock Holmes történetei. Leginkább azért, mert legtöbbször nem a megalapozott indíték, a különlegesen fordulatos nyomozás és az észszerű, logikus megoldás jellemzi. Inkább olyan, mintha a klasszikus krimiket kihívó, színes, de olcsó ruhákba öltöztették volna. Itt ugyanis nagy teret kap a szexualitás, az enyhe okkultizmus, a vérbő erőszak. Míg amott a felderítés van a főszerepben, itt a rettentő precizitással kidolgozott gyilkosságok kapnak hosszú-hosszú, feszült perceket. A giallo sokszor feláldozza a logikus történetvezetést egy-egy látványos trükkért, helyszínért, gyilkosságért, hatásvadász elemért. Öncélú műfaj – joggal gondolhatjuk –, de pont ezért rajonganak érte bűnös élvezetként.

Na, akkor mi is ez?

Azért nézzük meg ezt közelebbről. Lehetne definíciót felírni? Hegedüs Sebestyén Márk A giallo műfaji kérdései című dolgozatában így ír: „...olyan filmeket takar, amelyekben egy átlagember szemtanúja lesz egy bűnténynek, ennek következményeképp egy brutális gyilkosságsorozat felderítésére kényszerül, a [...] tettes pedig csak a film utolsó pillanataiban lepleződik le.” A tálalás pedig mindenképpen szokatlan.

De itt még nincs vége: a bűntettek elkövetői előbb gyilkolnak egy-egy személyes sérelem, megszállott elmélet, okkult vallás vagy értelmetlen indok miatt. Sajnos, vagy nem sajnos, itt nem kell mindig az értelmet és a csavaros sztorit várni. A giallo gyilkosai például előbb nőgyűlölők, pedofilok – erkölcsileg romlott, meghasonult emberek –, mint pénz- vagy örökségéhesek. Paolo Cavara A fekete hasú tarantula című horrorjában például a tettes egy pszichopata, aki megöli a feleségét, miután az folyamatosan megalázza impotenciája miatt. Sikerül megúsznia az ügyet, így később vaknak álcázott masszőr lesz, aki szabadon mozoghat meztelen nők között. Amikor egy nimfomániás nő kihívó viselkedése feltépi benne a régi, felesége által okozott sebeket, újra gyilkol. Elborult egy háttértörténet, a megoldás pedig nemigen kap rivaldafényt: a kicsivel több mint másfél órás játékidőből csupán egy percet vesz el az, hogy a főhősök fényt derítenek a gyilkosságok eredetére. A gyilkosságok viszont elképesztően precízen kidolgozottak, fantáziadúsak és különösen kegyetlenek.

giallo nem a „whodunnit?”, azaz a klasszikus krimi „kitette?” sémáját követi, hiszen a hangsúly inkább arra tolódik, hogy hogyan történnek a gyilkosságok. Ezért rokoníthatjuk a thriller és a horror műfajával.

Horror, krimi, thriller – mi is a különbség?

A legjobb, ha ezeket a nézőre gyakorolt hatás révén különböztetjük meg. A krimiről már tudjuk, hogy általában egy klasszikus „kitette?” történetet kapunk, amelynek megoldását például egy nyomozó keresi, ennek részleteit általában megtudjuk, még ha az ügy megoldására nekünk is kell rájönnünk ‒ gondoljunk csak egy Poirot- vagy Miss Marple-regényre. A thriller ezzel szemben a suspense-re épít, ez az, amikor több információval rendelkezünk, mint a főhősök, így ezek tudatában izgulhatunk a végkifejlet miatt. A horrorban az egyik legmarkánsabb stílusjegy pedig az, hogy a pozitív hős többnyire tehetetlen a támadó ellen, az információ hiánya pedig egyértelmű szorongást kelt bennünk. Nos, a giallo mind a három műfajból nagy kanállal merít, éppen az adott rendező szája íze szerint.

Most komolyan: ki akarna giallót nézni?

Jogos a kérdés! A három műfajt jó, ha bírod, de a legfontosabb: ne riadj vissza a régi filmektől. A leghíresebb és leginkább kedveltebb a Sóhajok, Dario Argento horrorja, amelyben egy újdonsült diák veszi fel a harcot a balettiskola falai közt meghúzódó boszorkányrenddel. Emlékezetes a kidolgozott látványvilág, a fény-árnyék játék; a zene örökre a fejben ragad.

Az egyik legjobb a Lámpaláz, amelyben egy színházi próbát zavar meg egy könyörtelen sorozatgyilkos. Tuti emlékezni fogsz rá a rémisztő jelmezek miatt, akár éjszaka is. Érdemes figyelmet szentelni a fordulatos A kilencfarkú macska című filmnek, amelyben egy riporter egy titokzatos sorozatgyilkosság után nyomoz. A nevető ablakos ház már a címében is rémisztő: egy restaurátor egy messzi kisvárosba utazik, hogy egy templom boltozatát befejezze. Hamarosan azonban titokzatos telefonhívásokkal fenyegetik meg, majd az életére törnek. A Torzóban egy álarcos gyilkos tartja sakkban a római főiskolát, az amerikai cserediákok pedig a hegyekbe menekülnek, ám a mániákus követi őket, a borzalom pedig kezdetét veszi. Két dolog biztos e film kapcsán: a horror a tetőfokára hág, az erotika pedig teljesen belengi a filmet.

A giallók giallója viszont ‒ és itt segítségül hívtam a különféle rajongói oldalak és szakértők véleményét is ‒ a Mélyvörös, melyben egy angol zongoraművész és egy riporternő egy brutális gyilkosságsorozatot próbál leleplezni. A vérgőzös, feszült játékidő végén persze jókora csavarral tudjuk meg a gyilkos kilétét, ahogy az a giallóhoz illik.

Mi keresnivalója van ennek 2021-ben?

Mondhatnánk, hogy a műfaj felett eléggé eljárt az idő: ma már nem üdvös ennyire nyíltan szexista, a nőket tárgyiasító helyzetbe hozó sztorival előrukkolni. A giallo bűnös élvezetként szolgál, de mégis: mennyire lehet élvezet az, amikor nőket erőszakolnak, gyilkolnak, még úgy is, ha egyébként a filmek végén természetesen a gonosz elnyeri méltó büntetését?

Ma, amikor ajánlatos politikailag korrektnek lenni, a cancel culture-tól és metoo-kampányoktól hangos a sajtó, a giallo mekkora rivaldafényt kaphat?

A dolog pikantériája ráadásul, hogy aki 2017 októberében a New Yorker cikkében vallott arról, hogy Harvey Weinstein a ’90-es években szexuálisan zaklatta őt, az az Asia Argento volt, aki annak a Dario Argentónak a lánya, akit a giallo mesterének szokás nevezni. Ő volt az, aki precízen, kellő perverzióval jelenítette meg mindig a nők elleni brutalitást, erőszakot, sőt aki egyik filmjében saját lányát tette meg főszereplőnek, majd játszatta el vele, hogy megerőszakolják. A színésznő később kijelentette, hogy hosszú évekbe telt, mire rájött, ez valódi trauma volt.

Asia (b) és Dario (j) Argento a Dracula 3D premierjén.
Asia (b) és Dario (j) Argento a Dracula 3D premierjén.George Pimentel / Getty Images Hungary

El lehet-e vonatkoztatni attól, hogy a giallo műfajának nagy élvezeti értéke tulajdonképpen az, hogy fiatal, csinos és gyakran meztelen nőket látunk gyámoltalan áldozatként? Természetesen a fináléban a pszichopata gyilkos mindig megbűnhődik: legtöbbször hasonló kegyetlenséggel hal meg, mégis a filmek élvezeti értékét nem a feloldó megoldás adja, sőt.

Ezzel szemben viszont a giallóknak lehetne egy erős feminista olvasata is: a védtelen, gyámoltalan nők megtalálják belső erejüket és szembeszállnak a rájuk veszélyt jelentő férfiakkal. Az okkultista, téves eszméket valló emberek végül megkapják jussukat, a végén fel lehet lélegezni, a kesztyűs, suttogó gyilkosoktól már nem kell félni. Ellentmondásos, nem?

A képlet persze nem ennyire egyszerű, sem pedig általános, a kérdés pedig még mindig érvényes: mennyire tudna létezni ez a műfaj 2021-ben? Talán Edgar Wright, a Baby Driver és a Vaskabátok rendezője is erre a kérdésre kereste a választ, amikor kipattant a fejéből következő filmjének ötlete: erősen idézi a giallók világát a történet, a megalkotott közeg, a vörös-kék fények és a két főszereplő személye is: a Vezércselből is ismert Anya Taylor-Joy és a Jojo nyusziban látott Thomasin McKenzie. Az Utolsó éjszaka Sohóban októberben kerül a mozikba, és pont a héten kapott egy igen erős kedvcsináló előzetest.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Borítókép: A fekete hasú tarantula. Montázs: Csabai Kristóf / Dívány.hu

Oszd meg másokkal is!
Mustra