Legközelebb egy kortárs pályázati győzelmének köszönhetően Olaszországban, a római 28 Piazza di Pietra Fine Art Galleryben állítja ki egy képét a Yicca 22/23 pályázat egyik nyerteseként január 14. és 27. között, de Magyarországon is van évi egy-két önálló tárlata Edinának, aki azt mondja, rengeteget ad neki az alkotás, melyre leginkább éjjel és hétvégéken talál időt.
Mióta van jelen életedben a művészet?
Már egészen kis koromban imádtam rajzolni, festeni, általános iskolában felfigyelt rám a rajztanárom, és javasolta, hogy képezzem magam. Felső tagozatosként a Pápai Képzőművész Körben sajátítottam el a grafika alapjait, aztán felköltöztünk Budapestre, és a Dési Huber Körbe is jártam egy darabig, de
akkoriban egy 18 éves ember számára a mainál is kevésbé rajzolódott ki egy képzőművészi életpályamodell íve,
és a magánéletem is beleszólt, ezért más irányba mentem tovább.
Hobbiként azért rajzoltál később is?
Amikor családanyai teendőim lekötöttek, arra az időre abbahagytam, egyébként mindig rajzolgattam a magam szórakoztatására.
Mi vezetett végül el a festészetig?
Mindig tudtam, hogy egyszer tovább fogom fejleszteni ezt a képességemet, mert azt gondolom, hogy
ha valaki tehetséget kap a sorstól, felelős azért, hogy azzal kezdjen valamit.
Vártam a megfelelő alkalmat, amikor megengedhetem magamnak azt, hogy továbbképezzem magam. Ez 2016-ban jött el, amikor beiratkoztam a Budai Rajziskolába, ahol Breznay András festőművész mentorálása mellett tanultam festeni. András a klasszikus és az absztrakt festészet titkaiba is bevezetett, elméletet és festéstechnikát is oktatott. Itthon azóta is folyamatosan keresem a képzési lehetőségeket, például jelentős esemény volt az életemben, amikor megismerkedtem Benyovszky-Szűcs Domonkos kortárs festőművésszel, aki fantasztikus kurzusokat tart Értsd a Kortárst! címmel. Kivételesen gazdag ismeretanyagot lehetett ott elsajátítani.
Hol alkotsz, van saját műtermed?
Van egy otthoni műtermem, igaz, nem egy felső emeleti műteremlakás fényárjában alkotok, hanem egy alagsori kis műteremben. A beszűrődő fényt egy szűrt fényű fotóslámpával egészítem ki. Hétvégéken előfordul, hogy napközben is festek, de leginkább este jut erre időm. Nappal dolgozom, este pedig alkotok.
Mi jellemzi a képeidet?
Eleinte a szürrealisták és a kubisták hatottak rám a leginkább, majd az absztrakt felé fordultam. Elvégeztem a Museum of Modern Arts egy elméletet és gyakorlatot is magában foglaló online kurzusát a New York-i Iskola művészeiről. Ez óriási hatással volt rám, ekkor kezdtem el igazán elmélyedni az absztrakt festészet rejtelmeiben.
Főleg Mark Rothko és Willem de Kooning hatottak rám ebből a csoportból.
Az utóbbi években aztán magam alakítottam ki a festői rutinomat, figyelem a hazai kortárs szcéna alakulását és az Instagramon a nemzetközi trendeket, sok minden hat rám. Ha magáról a festészetemről kérdezel, azt mondanám el, hogy az alkotás számomra egy nagyon izgalmas folyamat, egy szép körforgás. Alapvetően intuitív festészeti módszert követek, melynek során belső gondolati tartalmak vetülnek ki a vászonra, és ez komoly önismereti folyamat is egyben. Amikor értékelem a formákat, ráébredek bizonyos tudat alatti tartalmaimra, amelyeket a tudatos régióba emelve megértek, elemzek, és így újra hatnak rám. Ezek a tartalmak és az egyéni gesztusrendszerem határozzák meg leginkább a képeimet.
Művészi példaképed van?
Breznay Andrást már említettem, tőle tanultam meg a festészet alapjait, szellemisége átivódott belém, a színhasználatomban is visszaköszönnek az elvei. Példaképeim közül említhetném még Gyarmathy Tihamért és Váli Dezsőt, illetve a külföldi nagyok közül Helen Frankenthalert.
Számodra mi a siker?
Az alkotás a legcsodálatosabb dolog a világon, ha az ember egyszer belekóstol, arról nem lehet leszokni. Belső indíttatásból festek, nem azért, hogy megfeleljek bárkinek. Négy éve vannak már belföldi kiállításaim, ahol jó visszajelzéseket, megerősítéseket kapok, ami nyilván továbbhajt.
Lassan el merem hinni, hogy érdemes ezzel foglalkoznom, mert mond az embereknek valamit – ráadásul az absztraktból kifolyólag mindenkinek mást.
A figuratív és a nonfiguratív határán egyensúlyozom, azt a pontot keresem, amikor nemcsak érzelmet, de valamiféle gondolatot is felidéznek a nézőben azok a formák, amelyeket a vászonra festek. Fantasztikus érzés látni, hogy az emberek ott állnak a képed előtt, és hat rájuk, és akár meg is tudják fogalmazni, hogyan.
Hol helyezed el magadat a művészet világában, hogyan gondolkodsz a jövődről?
Azt tapasztalom, hogy külföldön nagyobb a befogadókészség az absztrakt művészet iránt, és a külföldi kurátorok és galériák nem kifejezetten azt nézik, hogy az embernek van-e felsőfokú művészeti végzettsége, azt hol szerezte, vagy hogy kik a művész barátai. Én nem vagyok autodidakta, de nem végeztem akadémiát. Ez külföldön kevésbé jelent akadályt.
Itthon viszont igen? Nézik, hogy lehet elhelyezni a másikat a kánonon belül, az számít, hogy kinél tanult, hány kiállítása volt?
Számít, bár kivételek mindig vannak, nem lehetetlen bekerülni, ha az ember minőségit és egyedit alkot. Ez egy olyan kihívás, ami még előttem áll.
Művészként léteznek megfogható célkitűzéseid?
A saját brandem felépítésében a marketingképzettségem sokat segített. Létrehoztam egy Instagram-galériát, és elkészítettem a weboldalamat, amivel be tudok mutatkozni a nemzetközi színtéren is, és meg is találnak, rendszeresen kapok külföldi galériáktól spontán megkereséseket. Én azonban az üzleti alapú együttműködések helyett egyelőre inkább a pályázati lehetőségeket ragadom meg, ez már a második nemzetközi megmérettetés, ahol eredményesen szerepeltem – a belföldi kulturális intézmények által kiírt pályázatokon felül.
Azokat az alkalmakat keresem, amelyek kiállítási lehetőséggel és pénzdíjjal járnak, utóbbit aztán visszaforgatom a festészetbe.
Az az elképzelésem, hogy így lépek tovább. Az, hogy a művészi kifejezésmódomat igyekszem továbbfejleszteni, nem is kérdés, hisz az alkotás az életemben már alapvetés.
A képeiddel mi történik? Vásárolják azokat?
Még csak néhány képet adtam el, de bízom benne, hogy a külföldi kiállítások, mint ez a római, pozitív hatással lesznek az eladásokra.
Meg lehet élni a festészetből?
Van egy nagyon szűk réteg, akik meg tudnak belőle élni. Akik nem sztárok, azok mellette tanítanak. Én annak örülök, hogy van egy olyan szakmám, amiből meg tudok élni, és abból finanszírozhatom a festészetet. Nem ez az elsődleges célom, bár nyilván örülök annak, ha megvesznek egy-egy képet.
Magyarországon mikor lesznek újra láthatók a képeid?
Szeptemberen lesz egy egy hónapos egyéni kiállításom a RAM Colosseumban, de addig még alakulhat más is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
