Artúr király történetét mindenki ismeri a fiúról, aki egyedüliként képes volt kihúzni a kőből a legendás kardot, Excaliburt, és tettével bebizonyította, hogy ő a jogszerű és méltó királya Nagy-Britanniának. Az uralkodót és híres lovagjait övező legendák is széles körben ismertek: Merlin a varázsló, Lancelot, aki beleszeretett a király feleségébe, a híres varázslónő, Morgan le Fay és a Tó Hölgye mind-mind olyan alakjai a mítoszoknak, akiket nem kell bemutatni. Ám jóval kevesebben hallottak arról, hogy egyes legendák szerint a Keresztasztal egyik lovagja, Sir Marrok valójában vérfarkas volt.
Egy odavetett utalás szól csak a lovagról
Artúr király legendáját Thomas Malory Arthur királynak és vitézeinek, a Kerek Asztal lovagjainak históriája című művéből ismerjük. A könyvet először 1485-ben nyomtatták ki, az író személyét máig nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani. Az uralkodóval kapcsolatos későbbi történetek, beszámolók és feldolgozások sokszor ezt a művet használják fő forrásukként. Sir Marrok nem különösebben jelentős szereplője Thomas Malory feljegyzéseinek. Tulajdonképpen egyetlen odavetett mondat utal csak rá. Ám ez rendkívül érdekes.
„Sir Marrokot, a jó lovagot elárulta a felesége, és hét évre vérfarkassá változtatta”
– olvasható az Arthur királynak és vitézeinek, a Kerek Asztal lovagjainak históriájában. A kijelentés elég egyértelmű: Sir Marrok vérfarkas volt. A lovagról ugyan csak ezt az egy mondatot írta Thomas Malory, ám sokak szerint Sir Marrok valójában azonos Sir Melionnal. Az ő történetéről már többet tudunk. A legenda szerint a lovag kijelentette, hogy csak olyan nőt vesz feleségül, aki ő előtte még senkit sem szeretett. Ez abban az időben nem volt egyszerű feladat: a királyi udvarban, a lovagi tornákon gyakran ajánlották a lovagok tetteiket egy-egy kiválasztott hölgynek, és ilyen körülmények között könnyen fellobbant a szerelem. Így Melion sokáig nem talált magának hitvest, egészen addig, amíg egy nap vadászat közben össze nem futott Írország királyának lányával. A hölgy bevallotta a lovagnak, hogy még sosem szeretett senkit, és nem sokkal később össze is házasodtak, sőt, gyermekük is született.
Három évvel később a házaspár egy apróddal ismét vadászni indult.
Megláttak egy gyönyörű szarvasbikát, és Melion felesége kijelentette: meghal, ha nem ehet az állat húsából.
A lovag természetesen megígérte, hogy elejti az állatot, ám a felesége segítségét kérte ehhez, aki egy varázsgyűrűvel farkassá változtatta férjét, majd – miután Melion bevetett magát a sűrűbe a szarvas után – az apróddal elszökött, és magával vitte a lovag ruháit is. Amikor Melion visszatért, és rájött, hogy mi történt, egy hajón elrejtőzve Írországba indult a felesége után. A tengerészek és a városiak azonban farkasformája miatt elüldözték, így a lovag az erdőbe menekült, ahol 10 igazi farkast gyűjtött maga köré.
Csapatával rettegésben tartotta a környéket, jószágokra és emberekre egyaránt vadászva.
A dolog az ír király fülébe is eljutott, aki az összes farkast levadászta, kivéve Meliont. Egyedül maradva a lovag Artúr királyhoz ment, aki épp akkor érkezett meg az országba. A bölcs király, látva, hogy a farkas szelíd és udvarias, nem ölte meg, sőt el sem üldözte, hanem maga mellé vette. Az ír király udvarában Artúr küldöttsége – köztük Melion – találkozott az apróddal is, akit a lovag megtámadott. Az apród félelmében mindent bevallott, a király lányát pedig kényszerítették, hogy változtassa vissza emberré a férjét.
Mindenhol felbukkannak a vérfarkasok
Sir Marrok vagy Melion legendája csak egyetlen a vérfarkas történetek közül, amelyek valamilyen formában szinte minden országban megjelentek az idők során. Sok helyen annyira hittek ezeknek a szörnyetegeknek a létezésében, hogy a középkorban – a boszorkányégetésekhez hasonlóan – ki is végeztek embereket azért, mert farkasembernek tartották őket. Hogy melyik történet lehetett a kiindulópont, máig vita tárgyát képezi. Az egyik legrégebbi – sokak szerint a legrégebbi – az ókori Görögországból származik, főszereplője Lükaón árkádiai király. Az uralkodó meghívta Zeuszt vacsorára, miután kétségek ébredtek benne az istenség mindenhatóságával kapcsolatban lányával folytatott viszonya miatt. A vacsorán titokban sült emberhúst szolgált fel, ám Zeusz nem evett belőle, hanem dühében felgyújtotta a palotát, villámaival megölte a király 50 fiát, és megátkozta az uralkodót. Lükaón az erdőbe menekült, ahol farkassá változott. Az ő nevéből eredhet a vérfarkas vagy farkasember elnevezés is (a görög lukanthrōpos, farkasember szóból).
Írországban a 12. századi néphagyomány őrzött meg egy érdekes vérfarkas történetet. E szerint egy pap egy erdőn utazott keresztül, amikor egy éjszaka hirtelen felbukkant egy farkas, és beszélni kezdett hozzá. A fenevad azt kérte a paptól, hogy tartson vele, és adja fel az utolsó kenetet társának, aki nagyon idős és beteg. Elmesélte, hogy igazából mindketten emberek – egy Ossory nevű helyről származnak, amelyet egy Natalis nevű szent megátkozott.
Az átok szerint egy férfinek és egy nőnek mindig farkas alakban kell élnie hét éven keresztül, melynek elteltével egy másik pár veszi át a helyüket.
A pap – bár borzasztóan rettegett – ráállt a dologra, és elkísérte a fenevadat. Amikor odaértek a másik farkashoz, annak érdekében, hogy bizonyítsa történetét, felhasította a beteg farkasbőrét, ami alatt láthatóvá vált egy beteg és idős asszony. A történet szerint a pap a bizonyítékot látva feladta az utolsó kenetet.
Vérfarkas történetek valamilyen formában még rengeteg ország legendái között megjelennek. Franciaországban, Németországban, Mexikóban, a dél-amerikai és a kelet-európai országokban is felbukkan ez a szörnyeteg a népi hagyományok között.
Ha szívesen olvasnál még legendás lényekről, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
