10 nyomós ok, amiért sürgősen kezdj el még több fahéjat enni

Olvasási idő kb. 4 perc

Finom a habos kávé tetején, az almás süteményben, egy nagy adag joghurtba szórva is, de akár a húsgolyókba, paradicsomos ragukba és smoothie-kba is keverhetsz belőle egy kicsit, azokba is jól illik. És most már azt is tudjuk, hogy egészséges is, amire ráadásul tudományos bizonyítékaink vannak.

Gyakran hallani, hogy a fahéj egészséges, de ritkán születik a témában tudományos igényű összefoglaló, ami kutatások eredményeit is mellékeli. Most a Healthline oldalán találtunk egy ilyet, ezért az alábbiakban azt vesszük sorra, melyek a fahéjnak azok a legfontosabb előnyei, amiket már komolyan vehető kísérletek eredményei is bizonyítanak. 

1. A fahéj általánosságban nagyon egészséges

A fahéjat fahéjfák szárának levágásával készítik. Ezután kivonják a belső kérget, és eltávolítják a fás részeket. Amikor megszárad, csíkokat képez, amelyek tekercsekké göndörödnek, ezeket nevezzük fahéjrudaknak. Ezeket a rudakat meg lehet őrölni, hogy fahéjport kapjunk.

A fahéj jellegzetes illata és íze az olajos részének köszönhető, amely nagyon gazdag a fahéjaldehid nevű vegyületben. A tudósok úgy vélik, hogy ez a vegyület felelős a fahéj egészségre és anyagcserére gyakorolt hatásainak nagy részéért.

2. A fahéj tele van antioxidánsokkal

Az antioxidánsok megvédik a szervezetet a szabad gyökök által okozott oxidatív károsodástól. Egy tanulmányban, ami 26 fűszer antioxidáns hatását hasonlította össze, a fahéj egyértelműen győztesnek bizonyult, még az olyan „szuperételeket” is megelőzve, mint a fokhagyma és az oregánó.

3. A fahéjnak gyulladáscsökkentő tulajdonságai vannak

A gyulladás nagy problémát jelenthet, ha krónikus, és a szervezet saját szövetei ellen irányul. A fahéj hasznos lehet ebből a szempontból is. Tanulmányok kimutatták, hogy ez a fűszer és antioxidánsai erős gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek.

4. A fahéj csökkentheti a szívbetegségek kockázatát

A 2-es típusú cukorbetegeknél napi 1 gramm, vagy körülbelül fél teáskanál fahéj jótékony hatással van a vérmarkerekre. Csökkenti az összkoleszterin mellett, a „rossz” LDL-koleszterin és a trigliceridek szintjét , míg a „jó” HDL-koleszterin stabil marad.

5. A fahéj javíthatja az inzulin hormon érzékenységét

A jó hír az, hogy a fahéj bizonyítottan csökkentheti az inzulinrezisztenciát, segítve ennek a fontos hormonnak a munkáját.

Erre nem mondanánk nemet
Erre nem mondanánk nemetkasia2003 / Getty Images Hungary

6. A fahéj csökkenti a vércukorszintet, és erős cukorbetegség-ellenes hatással rendelkezik

A fahéjról kimutatták, hogy csökkenti az étkezés után a véráramba jutó glükóz mennyiségét. Ezt úgy éri el, hogy megzavarja számos emésztőenzim működését, ami lassítja a szénhidrátok lebomlását az emésztőrendszerben. Másodszor, a fahéjban lévő vegyület az inzulin utánzásával hathat a sejtekre, ami nagymértékben javítja a sejtek glükózfelvételét, noha sokkal lassabban hat, mint maga az inzulin.

7. A fahéj jótékony hatással lehet a neurodegeneratív betegségekre

Állatkísérletek során kimutatták, hogy a fahéj különféle javulást eredményez az Alzheimer- és a Parkinson-kór kezelésében. (Az emberi kutatások egyelőre hiányoznak.)

8. A fahéj védhet a rák ellen

A fahéjat széles körben tanulmányozták a rák megelőzésében és kezelésében való lehetséges felhasználása miatt. Összességében a bizonyítékok kémcsövekben és állatkísérletekben végzett vizsgálatokra korlátozódnak, amelyek arra utalnak, hogy a fahéjkivonat védelmet nyújthat a rák ellen.

Úgy hat, hogy csökkenti a rákos sejtek növekedését és az erek képződését a daganatokban, és úgy tűnik, hogy a mérgező rákos sejtekben sejthalált okoz. Mindez nem azt jelenti, hogy terápia helyett bárki bevethetné, de a napi használata jó eséllyel segíti majd a küzdelmet a betegség ellen. 

9. A fahéj segít a bakteriális és gombás fertőzések leküzdésében

A fahéjaldehid, a fahéj egyik fő hatóanyaga, segíthet a különféle fertőzések leküzdésében. A fahéjolajról kimutatták, hogy hatékonyan kezeli a gombák által okozott légúti fertőzéseket. Mellette gátolja bizonyos baktériumok növekedését, beleértve a lisztériát és szalmonellát is. 

10. A fahéj segíthet a HIV-vírus elleni küzdelemben

Egy HIV-fertőzött sejteket vizsgáló laboratóriumi vizsgálat megállapította, hogy a fahéj a leghatékonyabb kezelés mind a 69 vizsgált gyógynövény közül.

Mindezek természetesen nem jelentik, hogy ész nélkül kanalaznunk kellene, főleg nem gyógyszerek helyett, de annyi biztos, hogy a napi kávéd, kakaód tetején nagyon is indokolt belőle egy adag, akár minden egyes nap.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek