Csak egy kis csirkét evett az apuka, bénulás és életveszély lett a vége

GettyImages-1253526378
Olvasási idő kb. 2 perc

A 43 éves kétgyermekes apa, David Miller világéletében egészségesen élt, rengeteget kerékpározott és nagyon jó fizikai állapotban volt. Egy nap aztán betért a kedvenc indiai éttermébe egy csirkés bhuna curryért, ám olyan ételmérgezést kapott, amibe majdnem belehalt.

Az ételmérgezés ritkán hoz magával súlyos szövődményeket, a legtöbben pár napos rosszullét után helyrejövünk belőle. Csakhogy Miller esete eltért a szokásostól. A gyomor- és bélhurut két hónapon át tartott, majd a legyengült immunrendszerű apánál egy ritka autoimmun betegség, Guillain-Barré szindróma alakult ki – az ő véleménye szerint egyik a másik hatására. 

Először csak furcsa zsibbadást és bizsergést érzett, majd egy héttel később már diagnosztizálták nála a Guillain-Barré-szindrómát. Ez a kór általában akkor fordul elő, amikor a legyengült és „megzavarodott” immunrendszer elkezdi támadni a test saját idegsejtjeit, károsítva azokat. David Miller 2017 januárjában került kórházba, légzése pedig olyan gyenge volt, hogy rögtön az intenzív osztályra került. A betegség ugyanis izomgyengeséggel is jár, ami a végtagoknál kezdődik, majd halad felfelé a testen – vannak, akik bele is halnak. 

Ételmérgezésből bénulás

A bénulás olyan erős volt, hogy a korábban életerős férfi felkelni sem tudott a kórházi ágyából. Az idegkárosodás még a látását is lerontotta. A férfi legkisebb lánya csak másfél éves volt akkor, és rá sem ismert beteg apukájára. 

Miller két és fél hónappal később, mankókkal a hóna alatt hagyta el a kórházat, és otthon is segítségre szorult. Ám szép lassan javulni kezdett, és mostanra már annyira jól van, hogy idén áprilisban az első maratonjára készül. Nem cél nélkül: a súlyos betegség okán alaposan elgondolkodott az életéről, több szabadságot vesz ki a munkahelyén, és megtanulta értékelni, amije van. A nyilvánosság elé állt hat éve tartó harcával, a maraton segítségével pedig nemcsak a gyógyulását mutatja meg, de pénzt is gyűjt egy, az erdők védelmével foglalkozó alapítványnak.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek