Dokumentumfilm készül Brittany Murphy utolsó napjairól

GettyImages-112352676
Olvasási idő kb. 2 perc

Mi történt, Brittany Murphy? címmel készített dokumentumfilmet az HBO Max Brittany Murphy utolsó napjairól. A színésznő 32 éves korában, 2009-ben összeesett otthonában, sokkoló halálát majdnem 12 évvel a tragédia után is rejtélyek övezik.

A dokumentumfilm borzongató részleteket tár fel Murphy utolsó napjairól és a férjével való kapcsolatáról, aki valamilyen furcsa módon öt hónappal a színésznő után halt meg, kísértetiesen hasonló körülmények között.

Simon Monjack múltját is vizsgálják majd, ugyanis a készítők interjúztak a férfi édesanyjával, Lindával és testvérével, Jamesszel, valamint egykori menyasszonyával, Elizabeth Ragsdale-lel, aki a filmben arról is beszélt, hogy Monjack hazudott neki arról, aki volt – írja a People.

Ahhoz, hogy a színésznővel történteket teljesen tisztán lehessen érteni, egy kicsit vizsgálódni kell a férfi múltjában, és a dokumentumfilm készítői is ezt tették: Elizabeth Ragsdale és Simon Monjack rövid udvarlás után eljegyezték egymást, nem sokkal később pedig a nő teherbe is esett. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy jegyese az Amerikai Egyesült Államokban szüljön, ezért, amikor Ragsdale négy hónapos terhes volt, kifizette a New York-i repülőjegyét, és abban állapodtak meg, hogy ott fognak találkozni. „Amikor megérkeztem a kis stúdiólakásomba New Yorkban, felhívtam őt. Azt mondtam: Simon, elértem…, és mielőtt végig tudtam volna mondani, letette a telefont. Terhes voltam tőle, és ő elhagyott engem” – fogalmazott Ragsdale a dokumentumfilmben.

„Ő egy zavart ember volt, aki hozzászokott ahhoz, hogy átveri az embereket, és Brittany volt az utolsó áldozata” – részletezte a film rendezője, Cynthia Hill. „Volt egy viselkedésmintája, ami egyre nyilvánvalóbbá vált, ahogy a kutatást végeztük” – tette hozzá.

Trista Jordan sminkes is megszólal a dokumentumfilmben, aki Murphyvel dolgozott együtt a sztár utolsó filmjén, a 2009-es Something Wickeden. Szerinte aggasztó volt, ahogy a színésznő kinézett az utolsó hónapjaiban. „A szeme annyira beesett, és olyan szomorúnak tűnt” – mondja Jordan. „Egyszerűen nem volt önmaga. Fájdalomban élt.”

A halottkém 2010 februárjában megállapította, hogy a színésznő halálának elsődleges oka tüdőgyulladás és vérszegénység volt, de szerepet játszott benne a túl sok vényköteles gyógyszer, amelyek kimutathatóak voltak a szervezetében a halála után. Nem találtak illegális drogot a szervezetében.

„A halála bizarr volt, és elég sok fordulat van a történetben” – véli a doku producere, Buddy Day. Ennek ellenére mindenki egyetértett abban, hogy a színésznő nagyon kedves volt. 

„Mindenki olyan következetesen írta le őt. Olyan nagylelkű, törődő volt, és mindig mindenkire gondolt, csak azt hiszem, ez néha feledésbe merül a halála körüli rejtély miatt” – jegyezte meg Hill. „Mindenki szerette” – tette hozzá. 

A film október 14-én debütál az HBO Maxon. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek