A férfiak legnagyobb divatbakijai a nők szemével

GettyImages-72736585
Olvasási idő kb. 7 perc

Nem reprezentatív, házi kutatásunk során megkérdeztünk a női populációból különböző életkorú és családi állapotú hölgyeket, akik egyetértettek abban, hogy az alább csokorba szedett férfiviseleteket, legalábbis női szemmel, nem tartják ajánlatosnak. A divatbakik összesítése nem kőbe vésett, objektív igazság, ráadásul építő szándékkal készült, így kinek nem inge, kérjük, ne vegye magára!

Hisszük, hogy fontos néha a másik fél visszajelzéseit is meghallgatni, és bár minden vélemény egyéni, ízlés dolgában pedig nincs miről vitatkozni, de azért biztosan ismert jelenség, hogy a férfiak olykor a praktikum és a kényelem szempontját helyezik mindenek fölé. Ezek valóban nélkülözhetetlen elvárások, de emellett az sem teljesen mindegy, ki néz vissza a tükörből.

Mit ne:

Lecipzározható nyári nadrág

Egy-két évtizede velünk van ez a szafariöltözékre emlékeztető, tojáshéjtól homokszínig, esetleg galambszürke árnyalatban beszerezhető praktikus, nyári nadrágkreáció, de azt kell mondjuk, eljárt felette az idő. 50-60 év alatt hordani kínos, felette talán nem való. A kényelmi és praktikus szempontokat ebben az esetben tegyük inkább félre!

Horgászmellény utcai viseletként

Körülbelül ezzel a lecipzározható nadrággal együtt kaptuk az élettől a horgászmellény divatját is a hétköznapi utcai ruházatba. Ez a városi Krokodil Dandy-szett a kilencvenes években gyakorta látott jelenség volt, mára szerencsére csak elvétve találkozunk vele, de az is tud sok lenni.

Kedves és praktikus, de a rövid ujjú inggel együtt jól mintázza azt, hogy mit ne!
Kedves és praktikus, de a rövid ujjú inggel együtt jól mintázza azt, hogy mit ne!Maica / Getty Images Hungary

Fehér teniszzokni szandállal

Bármilyen szandál viselete tökéletesen inkompatibilis a fehér, vastagon bordázott, frottírszerű teniszzokni vagy bármely más színű és stílusú zokni viseletével. Bizonyára nagyon kényelmes, egészséges és higiénikus kombináció, ezt nem is vitatjuk, mégis a zokni és a szandál kizárólag külön-külön történő viselését javasolják egyöntetűen a megkérdezett női „szempárok”.

Nincs az a zokni, amivel ez a látvány működőképes volna
Nincs az a zokni, amivel ez a látvány működőképes volnaSimone Resca / Getty Images Hungary

Lengően bő szárú tintakék farmer

Szerencsére ezt a típust is kezdi kivetni magából az evolúció, ember ugyanis még nem született, akinek jól állt volna, vagy ki tudott volna belőle hozni valami kedvcsináló megjelenést.

Ugyanez létezett sötétebb kék változatban is...
Ugyanez létezett sötétebb kék változatban is...Michael Ochs Archives / Getty Images Hungary

Ennél csak az volt a rosszabb, amikor a lengő szárú tintakék farmerhez fekete (mű)bőr cipőt vett valaki, hogy kompenzálja a látványt, és belecsempésszen egy kis eleganciát. Ezzel lehetett csak igazán rontani még a helyzeten, de mindez mára már inkább csak egy rossz álom.

De nem csak az idősebbek hibáznak!

A fiatalabb generáció teljesen más választékba és felfogásba is született már bele, így a praktikum és a kényelem szempontjait náluk már felülírják vagy megközelítik az esztétikai kritériumok is, de néha pont ennek a csapdájába esnek bele.

Hatalmas baseballsapka nem fejbe húzva

Egyszerűen vicces. Értjük a poént, de különösebben ne szeretjük. Jópofa lehet az a fiú, aki ilyet visel, de komolyan venni nehéz.

Egy számmal kisebb zakó és szűk öltönynadrág

Van a szűkített fazon, és van az, amikor valami kicsi
Van a szűkített fazon, és van az, amikor valami kicsiYuri_Arcurs / Getty Images Hungary

Sokan voksolnak az elegánsabb megjelenés, a zakó és az öltöny viselete mellett a fiatalok közül. Ez dicséretes, és legtöbbször szemet, lelket és szívet melengető is, de könnyen esnek bele a túlzás hibájába. A karcsúsított, más szóval szűkített zakó nem azt jelenti, hogy nem tudom összegombolni, vagy a vállrész felrántja a viselője vállát, mintha állandóan tanácstalanul állna valamilyen helyzet előtt, míg hátul a hasíték természetellenes mértékben szétnyílik nyugalmi állapotban is, és karöltőnél meg vállban extra ráncok keletkeznek. Ezeket a tüneteket tapasztalva tekintsünk rájuk intő jelként, hogy a zakó nemcsak karcsúsított ebben az esetben, hanem egyenesen pár számmal kisebb is.

Nadrág esetében tud gizda lenni a bokalengő szűk szabású szövet- vagy vászonnadrág, öltönyalj, de az a rossz hírünk van ezzel kapcsolatban, hogy ez leginkább a kifejezetten vékony testalkatúaknak áll jól. Nem kell kimondottan teltnek lenni ahhoz, hogy ez a poén már ne érvényesüljön. Egy kellően kisportolt, masszív és férfias testalkat sem feltétlenül a legelőnyösebb már ehhez az esztétikához. Az igazán vékony alkatúakon viszont menő.

Városi streetwear viseletnek a túl direkt módon és indokolatlanul is kilógatott boka sem magyarázható, ami a homokos strandon végigsétálva egyébként remek!

Se kilógó zoknival, se a nélkül… Getty Images Hungary
Se kilógó zoknival, se a nélkül… Getty Images Hungarybbeltman

Zakón, kabáton nem felvágott hasíték

Ha már a zakóknál tartunk, fontos megjegyezni, hogy a zakók és kabátok hátsó, középső hasítékánál egy x alakú cérnaöltés található, amely a szállítás és a csomagolás idejére hivatott a gyűrődéstől megóvni a zakót. Ezt a kis ikszecskét az első felvétel előtt fel kell szépen bontani, és nem gondolni többé rá!

A zakók ujjánál, kézelőnél bizonyos márkák alkalmaznak kis emblémákat, esetleg apró szalagot a márkajelzéssel. Ez is a vásárlás idejére szól, lehetünk büszkék márkás, drága öltönyünkre, de ezt ne a rajta felejtett márkajelzéssel mutassuk ki.

Ujjatlan trikó

Mi a program, kosármeccs? Más elfogadható magyarázatot nem találtunk rá. Ha bő, akkor azért nem utcai viselet, ha esetleg szűk, és szét akar pattanni a macsó izmokon, akkor pedig azért túl direkt.

Szóval, ez valahogy nem… Getty Images Hungary
Szóval, ez valahogy nem… Getty Images HungaryQunicaStudio

A frizurák világa is megér egy misét!

Bundesliga-frizkó:

Régen az NDK-s focifrizurák leküzdésével gyűlt meg generációkon át a nők gondja. Kisfiútól kamaszon át előszeretettel vágatták homloktól szinte tarkóig teljesen normálisra a frizurájukat, majd ott hirtelen egy kis csikósörény meghagyásával, mintha egyszerre kicsorbult volna az olló, és onnantól a haj megmaradt.

Latin lover haj:

Aztán beszivárgott a latin életérzés, ami nyomokban még most is köztünk van: a konszolidáltan levágott hajat egy tévedésnek köszönhetően aztán mégis hajszárítóval hátrafújják, ami a fejbőrtől elemelkedve engedelmeskedik, és hátrasimul.

Trump-frizura:

Női szemmel először is hadd szóljak a kopaszságuk miatt izguló férfiakhoz: nem para! Hajas babának ott vagyunk mi, nők. Persze, tök szuper, ha egy férfinak van haja, de ha nincs, az a legrosszabb, amit elkövethet, hogy mégis úgy akar csinálni, mintha lenne!

…és akkor a mesterséges színhatásról még nem is ejtettünk szót
…és akkor a mesterséges színhatásról még nem is ejtettünk szótNoam Galai / Getty Images Hungary

Nem kell átfésülni, befesteni, ráhajtani, megerőszakoltan máshova hajtogatni semmilyen, a többi helyett helytálló hajszálat.

Fel kell vállalni és tudatában lenni: egy bátran kopasz fej sokkal férfiasabb és vonzóbb tud lenni a hajasnak tettetett férfifőnél. Elő az ollóval és a borotvával!

David Beckham-konty

Elharapódzottabb változatában inkább nevezhető fejtetőcumplinak, ami most valamiért trendi, de ha mi, nők, választhatunk, akkor inkább ne!

Nehéz komolyan venni
Nehéz komolyan venniAlexandre Morin-Laprise / Getty Images Hungary

Uraim! Persze, minden szubjektív, és a szeretteinek sok mindent elnéz az ember. Arról nem is beszélve, hogy nem a ruha teszi az embert. De abban talán egyetérthetünk, hogy van, ami előnyös, és van, ami nem. Vannak jól öltöztető ruhadarabok, és vannak kerülendők, tulajdonképpen ez ma már nem is annyira pénz kérdése.

A női divat férfiszemmel: a nők legnagyobb melléfogásai a pasik szerintA női divat férfiszemmel: a nők legnagyobb melléfogásai a pasik szerint

„Klassz ez a napszemcsi, szép a körmöd, trendi ez a bőrnaci” – de vajon a férfiak ugyanazt látják, amit mi, nők?

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • életem
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai
„Az asztal mögül nézik végig, ahogy megtörténik velünk a tragédia” – a bántalmazott nők a rossz rendszer foglyai

Három bántalmazott nő is elmondta a Díványnak, miket élnek át segítség helyett: sokszor épp a segítők hagyják cserben őket.

március 22., 16:00

  • Offline
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma
Először vált hozzáférhetővé a nácik legismertebb filmkészítőjének archívuma

Így lett a nácik propagandistája a 20. század egyik legzseniálisabb filmese.

március 22., 19:00

  • Testem
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát
Ez a változás látásodban előre jelezheti a demenciát

Bizonyos változás a látásban a demencia előjele lehet egy új kutatás szerint.

március 23., 06:00

  • világom
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át
19 éves és terhes volt az első női hajóskapitány: 50 napig nem öltözött át

Az ifjú női kapitány hősiesen küzdött a hatalmas hullámokkal.

március 22., 18:30

  • Testem
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel
Súlyos fertőzést kaphatsz, ha ilyen gyümölcsöt veszel

Súlyos fertőzést kockáztathatsz bizonyos gyümölcsökkel és zöldségekkel – mutatjuk, mire figyelj.

március 23., 06:30

  • Édes otthon
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést
Pusztító ázsiai rovar jelent meg hazánkban, kiadták a figyelmeztetést

A rovar csípése is fájdalmas, egyes esetekben veszélyes lehet, de környezetpusztító tevékenysége miatt is kockázatot jelent.

március 22., 17:30

  • Offline
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen
Ezt a fura dolgot tették az 1950-es években a férfiak a kopaszodás ellen

Furcsa módszerrel kezelték a kopasz férfiakat.

március 22., 15:10

  • világom
Furcsa titokról árulkodik a múmiák körme
Furcsa titokról árulkodik a múmiák körme

Kleopátra és Nefertiti trükkje is ismert számunkra.

tegnap, 20:00

  • Offline
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló
Kitalált egy országot, meggazdagodott belőle a csaló

Kitalált egy új országot egy csaló, rengeteg áldozat fizetett neki, hogy ott élhessen.

március 22., 16:46

  • világom
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi
Kamera a köldökbe rejtve: így figyelte meg a németeket a Stasi

A Stasi ügynökei kamerákat rejtettek karkötőkbe, bevásárlótáskákba, melltartókba, szemeteskukákba, madáretetőkbe, sőt a temetői locsolókannába is.

március 22., 19:30

  • Offline
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk
Magyar feltalálók kvíze: 10 találmány, amiről úgy tudjuk, hogy a miénk

Gyakran az általunk hallottak, tanultak a valóságban máshogy vannak, igaz ez a magyar feltalálókkal kapcsolatban is. Igaz-hamis kvízünkben 10 kérdés vár rád.

március 23., 06:45

  • életem
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal
Ez történik valójában a kidobott nejlonzacskókkal

Ha ezt a videót megnézed, tudni fogod, mit tégy a nejlonzacskókkal.

március 23., 07:26

  • Édes otthon
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték
Ez a híres dizájnguru tervezte Mark Twain lakását: a Fehér Házban is jól ismerték

Számos prominens lakásdizánja dicséri kreativitását, de igazán híressé nem belsőépítészként vált.

március 22., 13:36

  • életem
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Nagy zivatar érkezik, 5 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Jégesővel, erős széllel és villámlással jár zivatar éri el hazánkat, riasztást adtak ki a meteorológusok.

március 23., 07:45

  • Offline
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod
Ilyen volt egy tornaóra az 1900-as évek elején: nem hiszed el, ha nem a saját szemeddel látod

Az 1880-as évekre már kötelező volt a tornaóra a különböző iskolatípusokban Magyarországon, de még nagyon máshogy nézett ki, mint manapság.

március 23., 08:06

  • Édes otthon
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle
Ne így rejtsd el otthon az értékeid: nagy baj lehet belőle

Trükkök ide vagy oda, az otthon tartott értékek nincsenek biztonságban.

március 22., 07:26

  • Offline
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?
Emlékszel még, mit tanultál töriből a Hunyadiakról?

Ha a suliból nem rémlik minden mozzanat, akkor a most futó Hunyadi című sorozat segítségével is felfrissíthetted már a tudásod. Indulhat a kvíz?

március 22., 06:45

  • Testem
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért
Napi háromszor 30 másodperc ebből sokat tehet a szívedért

Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.

március 22., 06:30

  • világom
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket
Újabb nyaralóhelynek lett elege a turistákból: így szorítják ki őket

Attól tartanak, hogy a népszerű nyaralóhelyre érkező turisták maradandó kárt tesznek a szigeten.

március 22., 14:00

  • Testem
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára
Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Annyira elviselhetetlen ez a gyümölcs, hogy még a szállítását is megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

március 22., 12:40

  • világom
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka
72 méter magas a világ legnagyobb szeméthegye: életveszélyes körülötte a munka

A világ legmagasabb és legveszélyesebb szeméthegyének mérete a Tádzs Mahallal vetekszik.

március 22., 09:06

  • Offline
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni
Így tanítottak régen a tárcsázós telefon használatára: sok fiatalnak okozna ma gondot erre rájönni

A telefonhasználat módja mára nagyban átalakult. Régen még a tárcsázást is tanítani kellett.

március 22., 08:06

  • Önidő
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről
Michael Jackson csak másolta ikonikus tánclépését: kevesen tudnak erről

Ettől még nem volt kisebb táncos Michael Jackson, de nagyon úgy tűnik, ez a lépés valójában nem is az övé.

március 22., 11:40

  • világom
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára
Kibontotta a falat, rábukkant a világ legnagyobb földalatti birodalmára

Hihetetlen, de erre a lenyűgöző föld alatti világra egy háztulajdonos bukkant.

március 22., 11:10

  • Testem
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit
Soha ne edd meg a csirkének ezeket a részeit

A csirkének vannak olyan részei, amelyeket egyáltalán nem javasolt megenni.

március 22., 12:10

  • világom
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye
Ez a világ egyik legkülönlegesebb vonata: nem a pontossága az erénye

Ez a vonat annyra különleges, hogy a gyerekeken kívül a felnőtteket is jókedvre deríti.

március 22., 08:50

  • Édes otthon
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás
Óriási pusztítást okoztak a magyar nemzeti parkban: 50 évbe telhet a regenerálódás

A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájékoztatása szerint akár 50 év is kellhet, hogy a motorosok okozta pusztítás után helyreálljon a gyepterület élővilága.

március 22., 07:45

  • Önidő
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?
Ettől az optikai illúziótól elszédülsz: végig tudnál menni a folyosón?

Egy osztrák művész optikai illúziókká varázsolja a folyosókat.

március 22., 08:20

  • Testem
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez
28 ujja van a Guinness-rekorder férfinak: munkáját is megnehezíti ez

Ez a férfi az ujjai miatt lett Guinness-rekorder.

március 22., 10:06

  • Offline
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója
Ha egy nő tesz saját sikeréért, máig megszólják érte: ilyen volt a Múzsák a csók után bemutatója

Egy férfi sikerét megtapsoljuk, egy nő viszont ugyanezért kritikát kap: erre is rámutatott a Múzsák a csók után könyvbemutatója.

március 22., 14:36

Érdekességek