dali szerelem

„Becézgetem a feleségemet. Úgy szólítom, hogy Gala, Galuska, Gradiva; Oliva, mert ovális az arca és olívaszínű a bőre. Oliveta, ami az Oliva becézése, aztán ebből jönnek a további becenevek: Oliueta, Oriueta, Buribeta, Buriueteta, Suliueta, Solibubuleta, Oliburibuleta, Ciueta, Liueta. De Lionette-nek is szoktam szólítani, mert amikor dühös, éppúgy morog, mint egy Metro-Goldwyn-Mayer-oroszlán” – vallotta Salvador Dalí feleségéről, Gala Dalíról.

Szerelem első látásra

A festői katalán kisvárosban, Cadaquésben látták meg először egymást, amikor Dalí művészbarátait és házastársaikat látta vendégül nyaralójában. A szürrealizmus prominens képviselői között volt a festő barátja, Paul Éluard költő is, aki feleségével, Galával érkezett, és magukkal vitték kislányukat, Cécile-t is. Dalí megpillantotta az egzotikus szépségű nőt, meghallotta elbűvölő orosz akcentusát, és ott helyben beleszeretett.

Gala, a múzsa

Gala Elena Ivanovna Diakonovna néven született Kazanyban, az Orosz Birodalomban. Értelmiségi családból származott, két bátyjával és húgával együtt Moszkvában nevelkedett. Édesapja meghalt, amikor Gala 11 éves volt, ezután édesanyja újból férjhez ment, Galának ügyvéd mostohaapjával is rendezett volt a kapcsolata. Jól tanult, cári diplomája feljogosította volna arra, hogy általános iskolákban tanítson, egy betegség azonban közbeszólt: 1912-ben tuberkulózisa súlyosbodott, orvosai javaslatára Svájcba utazott, egy tüdőszanatóriumba. Itt ismerkedett meg Eugène Grindellel, aki később Paul Éluard néven kezdett verseket írni. Barátság, majd szerelem szövődött közöttük, s amikor 1914-ben mindketten elhagyhatták a szanatóriumot, eljegyezték egymást.

Édes hármas

Gala ekkor visszatért Oroszországba, Eugène-t pedig besorozták, az első világháborúban harcolt a fronton. 1917-ben végül összekötötték életüket, a következő évben pedig megszületett egyetlen lányuk, Cécile. Éluard egyre elismertebb költő lett, megismerkedett a szürrealizmus főbb művészeivel, André Bretonnal, Philippe Soupault-val, Louis Aragonnal és Luis Buñuellel, valamint a festő Max Ernsttel. A találkozókra időnként Gala is elkísérte, akinek hamarosan viszonya lett Ernsttel, mi több, három évig együtt is éltek hármasban.

Gala tehát nem az a fajta nő volt, akit a tény, hogy férjezett (és nem mellesleg anya), megakadályozott volna egy új szerelemben. Éluard elnézte ezt a feleségének, így amikor Dalí és Gala között viszony szövődött, biztos volt benne, hogy a felesége hamarosan visszatér hozzá. Tévedett: Gala élete végéig Dalí mellett maradt. Dalí imádattal csüggött rajta, és úgy tartotta: „Ő az én Gradivám, aki előre visz, a győzelmem, a feleségem.” (Gradiva egy regény hősnője, aki pszichológiai gyógyulást hoz a főszereplőnek.)

Dalí és a komplexusok

Ami azt illeti, volt is mit gyógyítani. A hórihorgas Dalí félt a nőktől, amint az híres festményein, például A nagy maszturbátor címűből is kiderül.

Megszállottan érdeklődött az imádkozó nőstény sáskák iránt – mint ismert, ezek a rovarok párzás után felfalják a párjukat.

Gala viszont, hogy úgy mondjuk, igen forró vérű volt. Dalíval 1934-ben házasodtak össze, de ez nem akadályozta meg, hogy külső kapcsolatokat tartson fönn, köztük például a volt férjjel, Paul Éluard-ral. Dalí ezt a maga részéről nem bánta: saját bevallása szerint rettegett a női anatómiától, szűz volt, ráadásul impotens, és a kandaulizmus híve. Kapcsolata Galával egyre szorosabbá vált, a festményeire a felesége nevét is szignózta, mondván,

leginkább a te véreddel, Gala, festem a képeimet.

Gala mindeközben a különc festő menedzsere lett: galériákkal és potenciális vevőkkel tárgyalt, meggyőzően (és időnként agresszíven) képviselve az érdekeit.

Polgárpukkasztó különc

Dalí sikeres kiállításokat tudhatott magáénak, az extravagáns pár pedig nem riadt vissza a polgárpukkasztástól sem: egy ízben például, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában Dalí úgy jelent meg, hogy a nyakába akasztva, üvegtokban melltartót viselt; ugyanezen az estélyen felesége jelmeze pedig azt ábrázolta, hogy éppen a fején keresztül szül… Talán ilyen alkalmakkor érezte szükségét a festő, hogy leszögezze:

Az egyetlen különbség köztem és egy őrült között az, hogy én nem vagyok őrült.

Különcségeiről könyvet lehetne írni: homármintás ruhát tervezett, útjaira gyakran magával vitte kedvenc ocelotját, Babou-t; 1955-ben pedig, amikor előadást tartott a Sorbonne-on, egy karfiollal teli Rolls-Royce-szal érkezett. 1970-ben egy hangyász társaságában szerepelt egy televíziós felvételen, de elhíresült az a mondása is, hogy „minden reggel, amikor felébredek, hatalmas örömet élek át: azt, hogy Salvador Dalí vagyok”.

Kastély, belépési engedéllyel

A különös pár 1958-ban katolikus szertartás szerint újraházasodott, kapcsolatuk azonban kezdett megromlani. Dalí zokon vette, hogy Gala az ő pénzéből vásárol ajándékokat fiatal szeretőinek. Azért 1968-ban még vett egy kastélyt Púbol településen felesége számára, ahová Gala kérése alapján csak akkor látogathatott el, ha arra Galától előzetesen engedélyt kapott… A festő időskorában depressziótól és Parkinson-kórtól szenvedett, ez utóbbi erős kézremegésben jelentkezett nála, ami akadályozta az alkotásban is. Ekkoriban előfordult, hogy Galát megütötte, aki viszonzásképp erős nyugtatókat adott neki.

Egy szerelem vége

Gala végül 1982-ben halt meg, testét Dalí titokban a púboli kastélyba szállíttatta, és ott temette el. Imádott felesége halála után a festő még hét évet élt – depressziósan. 1984-ben megtagadta az evést, ami súlyos alultápláltsághoz vezetett, majd ugyanebben az évben tűz ütött ki a hálószobájában. Folyamatosan szívproblémákkal küzdött, és 1989-ben ez okozta a halálát is. Sírja a púboli kastélyban, Gala sírja mellett található: kérésére a sírkövek között éppen annyi helyet hagytak, amely elegendő lenne ahhoz, hogy megfogják egymás kezét.