A Chiara története Jonas Carpignano olasz-amerikai filmrendező Calabria-trilógiájának utolsó darabja. Az előző két alkotás (Mediterranea és A Ciambra) valamiért elkerülte a magyar mozikat, noha a filmeket Cannes-ban is elismerték. Carpignano napjaink Európájának megoldatlan problémáit (migráció, romakérdés) állítja a középpontba, filmjeinek képi világa húsba vágóan realista, amit erősít az is, hogy amatőr színészekkel dolgozik.
Chiara története egy délolasz család mindennapjainak bemutatásából bontakozik ki. A kamaszok unottan mobiloznak a kanapén, szelfiznek, pörgetik az Instagramot, ha kimozdulnak otthonról, a tengerparton bandáznak, vagy lázadásképpen elektromos cigarettát szívnak. Amikor a család születésnapi bulit rendez a legidősebb lánynak, Giuliának, mindenki eljön, aki számít: megismerjük a kiterjedt rokonságot, baráti kört, és Chiara kissé félénknek, ám melegszívűnek tűnő édesapját. Ez a zajos idill azonban egy csapásra megváltozik. Az ünneplés után Chiara tanúja lesz, amint az utcában felrobban egy autó, szeretett apja pedig elmenekül otthonról. A lány másnap azzal szembesül, hogy apját körözi a rendőrség.
Chiara (nevének jelentése: „tiszta”) próbál tisztába jönni azzal, hogy mi történt, de családtagjai nem könnyítik meg a dolgát. Állandóan falakba ütközik (a szó szoros és átvitt értelmében is), senki nem mond neki semmit, édesanyja úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A felnőttek közhelyekkel kommunikálnak vele: „fiatal vagy még, hogy megértsd”, „erősnek és bátornak kell lenni”, hangoztatják, de hogyan lehet valaki bátor, ha nem tudja, mivel áll szemben? Vagy talán éppen ahhoz kell a bátorság és az erő, hogy megtudja, mi az, amit elhallgatnak előle?
A főszereplőt sokszor látjuk, amint a futópadon edz, egy modern, zajos konditeremben, holott választhatná például a kisváros tengerpartját is. A bezártság szimbóluma ez, az egy helyben toporgásé – a lány be van zárva a saját családja világába, és ha rajtuk múlna, nem tehetné ki a lábát a szabad valóságba. Chiara azonban a félszavakból és utalásokból szép lassan összerakja, mi történik körülötte. A szálak a drogkereskedelemhez vezetnek, és ahogy közeledik a története megfejtéséhez, egyre veszélyesebb helyzetekbe keveredik.
Chiara története a felnőtté válás története is egyben. Mit jelent a felnőtté válás egy olyan lánynak, akinek az apja nem bérből és fizetésből élő, törvénytisztelő állampolgár? Neki is, mint a világ összes tinédzserének, választania kell, milyen jövőt szeretne magának – számára ez a döntés azonban élet-halál kérdése.
A film szokatlan képi megoldásokkal dolgozik: rengeteg közeli képet láthatunk, az állandóan imbolygó kézi kamera, a sötétség és a sokszor megjelenő homály mintha azt a bizonytalanságot, tisztán nem látást érzékeltetné, amivel Chiara még félig gyerekként szemléli a világot és a saját történetét. A felerősített zajok, csikorgások, sistergések is ehhez a disszonáns hangulathoz járulnak hozzá. Chiarát sokszor hátulról látjuk, mintha a kamera az ő szeme lenne, és mi azon keresztül szemlélnénk a világot. Loboncos haja lobog a szélben, amint az olasz rögvalóságot szemléli – hogy kisimul-e, a film végére kiderül.
A film érdekessége, hogy a szereplők a valóságban is rokonok: a Rotolo család tagjai a film helyszínéül szolgáló calabriai kisvárosban, Gioia Tauróban élnek, amely az olasz Ndrangheta nevű maffiaszervezet egyik központja.
Kiknek ajánljuk: akik szeretik az italodiscót és/vagy az olasz neorealizmust
Kiknek nem: akiket zavar az imbolygó kézi kamera és a lassan, utalásokból bontakozó történet
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
