bűn ügyek

Vajon ki gondolta volna az 1960-as években, amikor a Teleki téren kürtőskalácsot vásárolt egy kedves, idős bácsitól – aki egyébként fajtatiszta fehér pincsiket is tenyésztett –, hogy egy bestiális gyilkossal van dolga, akinek az ügyével tele voltak a lapok az 1910-es években? Vagy hogy az idős virágárus néni a Nagycsarnoknál, aki a Lédererné, mi van a kosárban című régi kuplét énekelgeti, valójában maga Lédererné, aki az általa meggyilkolt Kodelka Ferenc koponyájából készített perselybe gyűjtögeti a virágárusításból befolyó pénzt? Ki volt Mágnás Elza, miért volt veszélyes hely a XVI. kerület, és milyen hullámokat vetett a tiszazugi mérgezéses gyilkosságsorozat?

Ezekről a száz éve nagy port felvert bűnügyekről is beszélgettünk az Időutazók podcast legújabb epizódjában, amely az alábbi linken érhető el:

Az ókortól kezdve tilalmak sokasága szőtte át az emberi társadalmat, amelyek legfőbb célja az élet és a magántulajdon védelme volt. Hammurápi szigora azóta is legendás, az uralkodó keményen büntette mind a házasságtörést, mind a verekedést, mind a tolvajlást: a férjét megcsaló nőt megkötözve a folyóba kellett vetni, egyéb esetekben a „szemet szemért, fogat fogért” elv érvényesült, kivéve, ha valakit tolvajláson értek: ő halállal lakolt.

Bűnügyek a századelőn

A törvény ereje azonban sem az ókorban, sem később nem tartott vissza mindenkit a törvényszegéstől: házasságszédelgők, csalók, bestiális sorozatgyilkosok éppúgy garázdálkodtak régen is, mint manapság. Egy-egy bűnügy olykor kétes dicsőséget, ismertséget is hozott a bűnözőnek – hogy ki volt az, aki elsőként ismerte fel, hogy ily módon hírnévre tehet szert, a podcastból szintén kiderül.

Bűnös város?

A zsúfolt nagyvárosok mindig is a bűnözők kedvelt terepeinek számítottak, hiszen sok ember között mindig akadt egy-kettő, akik óvatlanabbak voltak a többieknél. Budapest, a magyar főváros is hangos volt a századelőn a bűnügyektől, és mint a nagyvárosokban általában, itt is virágzott a prostitúció: akinek erre volt igénye, különböző kategóriájú bordélyházak közül válogathatott. Valószínűleg így tett néha Kosztolányi Dezső is, aki így ír Kis bordélyház című versében:

A seggecskétek két kis gumilapda
és szörp a nyálatok ezüst patakja,
kéj, hogyha ültök s terpedt lábbal álltok,
aranyt pisiltek és habot kakáltok.

Szép Ernő a prostituáltak másik kedvelt tartózkodási helyét, a garniszállót öntötte versbe:

Ily hotelben egy szobába
Nem költöznek hónapszámra,
Itt a sok pasas, az ám,
Nem lakik, csak óraszám.
Leszurják a pénzt előre
És az urra és a nőre
Rácsukódik egy-egy ajtó
És a pincér felsóhajt: Ó!
Az az ágy, az ágy!
Tizszer vetjük meg egy éjjel
S tizszer bontja ujra széjjel
Az a vágy, a vágy.

A valóság persze nem volt ilyen lírai, megesett, hogy nemcsak a pénzt „szúrták le”, hanem az ott tartózkodókat is. A beszélgetésből azt is megtudhatjuk, milyen volt egy „kéjnő” élete a századelőn, kik voltak a repülő bárcások, és melyik budapesti kerületben volt a legtöbb bordélyház a századelőn.

Gyilkosok, csalók, házasságszédelgők

A tiszazugi arzénos asszonyok esete egész Európában nagy port vert föl – miért állították le végül mégis a nyomozást? Hányan estek áldozatul a mérgezésnek, és a gyilkosoknak milyen motivációik lehettek? Miért döntött úgy Pipás Pista, a Dél-Alföld hírhedt gyilkosa, hogy inkább férfiként él? A beszélgetésben erről éppúgy szó esik, mint a csaló libazsíros médiumról, bűnügyi újságírókról és a korabeli újságírói etikáról.