Kilenc nap után sikerült a felszínre hozni azt az amerikai barlangkutatót, akihez még szeptember 2-án riasztották a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot Törökországból. Mint ismert, a magyar csapat volt az első, amely a helyszínre érkezett, hogy segítsen a 40 éves Mark Dickey-nek, aki Törökország harmadik legmélyebb barlangjában, a Taurus-hegységben lévő Morca-barlang mélyén lett rosszul.
58 és fél óra alatt emelték ki
„Csodálatos újra a föld felett lenni” – mondta az NBC Newsnak már megkönnyebbülve Mark Dickey, akit a Magyar Barlangi Mentőszolgálat tájékoztatása szerint 58 és fél óra megfeszített munkával, 10 ország közel 200 helyszínen lévő barlangi mentőjének közreműködésével sikerült a felszínre hozni 1040 méter mélyről. Az Európai Barlangi Mentőszövetség közleménye szerint a hordágyra kötött férfit több szakaszban emelték ki a pozíciójából.
A mentéshez a barlangrendszer egyes részeit fel kellett robbantani a mentőakció előtt, hogy könnyebben tudják mozgatni a szerencsétlenül járt barlangászt.
Mint ismert, Mark Dickey-nél napokkal ezelőtt ezerméteres mélységben gyomor- és bélrendszeri vérzés lépett fel, így önerőből képtelen volt feljutni a felszínre. Az életveszélyes állapotban lévő kutató életmentő ellátását egy magyar orvosi csapat hajtotta végre, amely olyan ellátópontot állított fel, ahol intenzív terápiás ellátásban tudták részesíteni, sőt, a kutató nemcsak gyógyszeres kezelést kapott, hanem vértranszfúziót is.
A világ legnagyobb mentése
A stabil állapotban lévő barlangkutató elmondta, hogy a menyasszonyának, a török kormánynak és a magyar barlangászoknak köszönheti azt, hogy életben maradt. A mostani mentést már most a világ egyik legnagyobb barlangi mentéseként emlegetik.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés