atom kísérlet

1951 február elsején furcsa adást követhettek az amerikai tévénézők, amennyiben Los Angeles környékén éltek és hajlandóak voltak még a napkelte előtt felkelni: hajnali fél hatkor különleges élő közvetítést tekinthettek meg egyenesen Nevadából. Ilyen extrém időpontokban talán csak űrhajók kilövése zajlik tervezett eseményként – itt nem erről volt most szó, hanem egy atomrobbantásról.

Ez volt az atomkísérletek hőskora

A sivatagban 1951–1962 között száz alkalommal végeztek kísérleti robbantást, melyet nem közvetlenül a helyszínről, hanem Las Vegasból sugárzott a KTLA helyi adó. A tévécsatorna munkatársai titokban kamerákat helyeztek el egy szálloda tetején, úgy pozicionálva azokat, hogy pontosan a robbanást vegyék majd. A jelátadót egy több száz kilométerre található obszervatóriumra helyezték, innen játszották át az adást a feltehetően álmos, ám kíváncsi amerikaiak tévéinek képernyőire, melyek ezen a hajnalon ijesztő fehérbe vonták a nappalikat.

A történelmi jelentőségű esemény egyik szemtanúja, Stan Chambers szerint a tévécsatorna vezetője, Klaus Landsberg hiába akart engedélyt szerezni egy valódi helyszíni közvetítésre, nem járt sikerrel, hiszen szigorúan titkos volt az, amit meg akart mutatni a nézőknek. Ekkor született az ötlet, miszerint egy szálloda tetejéről kellene majd forgatni azt, ami ebből a távolságból látható.

Márpedig a távolság nem volt elhanyagolható faktor:

mintegy 100 kilométerről tudták megmutatni az eseményeket, ugyanakkor az is igaz, hogy így legalább biztonságos távolságot tarthattak attól.

Nem volt még visszajátszás

Chambers visszaemlékezése szerint ahhoz képest, hogy hajnali órán jelentkeztek be a különleges eseménnyel, elég nagy nézettséget hozott a csatornának a kísérleti atomrobbantás. Aki lemaradt róla, az lemaradt: 

Chambers így idézte fel azt az ominózus reggelt:

„Adásban voltunk, és vártunk, hogy megtörténjen. Aztán jött a robbanás. Az emberek látták, Gil leírta, Lane beszélt róla, ez volt a közvetítésünk. Az az egy villanás. Csak a vakító fehér fényt látod. Nem tűnt valószerűnek… akkoriban nem voltak videókazetták, nem tudtuk felvenni, nem mondhattuk, hogy nézzük meg újra” – idézte fel az eseményeket.

Az aznapi atomrobbantás az úgynevezett démonmag vizsgálatának része volt. Ennek a magnak az a veszélye, hogy mivel 5 százalékkal van a kritikus tömeg alatt – ez az a mennyiség, amikor a radioaktív anyagban a puszta mennyiségénél fogva beindul és önfenntartóvá válik a nukleáris láncreakció –, meglehetősen instabil. A kutatások idején Los Alamos-i fizikusok halálát is okozta, a démonmaggal folytatott kutatásokat ezért egy időre fel is függesztették.

Hamarosan már a helyszínre is bejutottak

Ebben a tévében is közvetített robbantásban egy B50-es bombázógép szállította az egy kilotonnás súlyú bombát, amely Las Vegastól 104 kilométernyire robbant fel a nevadai sivatagban. Ez volt az Operation Ranger: a következő tíz évben már mindennapossá vált az atomkísérletek megtekintése a sivatag közelében. 1952-ben aztán a KTLA szervezhette az első élő és országos lefedettségű közvetítést egy tesztrobbantás helyszínéről, amelyet nagy tévécsatornák is átvettek.

Ez a közvetítés a 25. tesztrobbantást mutatta meg a nézőknek március 22-én: a koreai háború még javában tartott, az akció részben propagandacélokat szolgált. Azt az üzenetet szerették volna eljuttatni az emberekhez, hogy az atomprogramban hozzájuk hasonló, mindennapi lények, nem pedig kíméletlen szörnyetegek dolgoznak, így betekintést engedtek a kulisszák mögé.

– ilyen közel amerikai katona még sosem került atomrobbanáshoz.

A tévében alig láttak belőle valamit

Ezen a napon emberbarátibb időben, helyi idő szerint fél tízkor láttak neki a tesztnek, melyben egy 33 kilotonnás, a Japánban használtnál erősebb bombát dobtak le. Harminc másodpercig tartott a visszaszámlálás, majd a nap fényénél ötvenszer világosabb fényhatással járó robbanás is bekövetkezett. Gene Sherman, a Los Angeles Times helyszínen tartózkodó újságírója szerint „furcsán, pusztítóan szép fehér felhő emelkedett fel egy levált fehér szárból. Lila, sárga és vörös színben kavargott”.

Mindebből a tévénézők gyakorlatilag semmit sem láttak, mivel a robbanás elemi fényhatása gyakorlatilag megvakította a kamerákat. Ráadásul a robbanáshoz legközelebb találhatók meghibásodtak, így csak a távolból közvetíthették a gomba alakú felhő kialakulását, és későn tudtak csak visszakapcsolni a közeli képre. Számos elégedetlen néző telefonált be azzal, hogy minden túl gyorsan és távol zajlott: úgy tűnik, vannak olyan körülmények, amelyek mellett még egy atomrobbanás sem elég izgalmas.