Meglepő eredménye lett az Árpád hídi rendőrségi ellenőrzéseknek

arpad-hid
Olvasási idő kb. 3 perc

Az utóbbi évek balesetei után fokozott ellenőrzések voltak az Árpád hídon. A súlyos tragédiák tükrében meglepő, hogy milyen következtetésre jutott a rendőrség a sebességtúllépések mennyiségét és mértékét illetően.

Az utóbbi években aggasztóan sok tragikus baleset helyszíne volt Budapesten az Árpád híd. Tavaly nyáron, 2023. július 1-jén éjjel egy spontán kialakult közúti gyorsulási verseny egy 26 éves vétlen biciklis halálát okozta. Nagyjából egy évvel később egy ötven év körüli férfit gázoltak el, szintén biciklivel volt. Egy kanyarodó autó ütötte el a Népfürdő utca magasságában, minek következtében súlyosan megsérült. Egy héttel korábban, 2024. július 3-án pedig a forgalommal szemben hajtott fel a Pestről Budára vezető útszakaszra egy lopott taxiban egy férfi, az általa okozott balesetben ketten az életüket vesztettek, többen súlyosan megsérültek.

A Totalcar vette észre a Police.hu-n megjelent közleményt, amelyben arról írnak, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság zéró toleranciát hirdetett; ennek megfelelően a közlekedési rendőrök az elmúlt egy évben rendszeres forgalomellenőrzéseket és sebességméréseket végeztek az Árpád hídon.

Ezek az Árpád hídi ellenőrzések statisztikái

Az ellenőrzések alkalmával összesen 2538 felvétel készült sebességtúllépésről, a rekorder gyorshajtó 161 km/h sebességgel közlekedett, és 19 esetben történt közel kétszeres sebességtúllépés a megengedett 70 km/h sebességhez képest. Egy év után megállapították, hogy az Árpád hídon elkövetett sebességtúllépések mennyisége és mértéke nem kirívóan magas más, hasonló adottságokkal rendelkező fővárosi útszakaszokhoz képest.

Azonban a rendőrség szerint ezek a balesetek megerősítették azt, hogy továbbra is szükséges a rendőri ellenőrzés, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte az Árpád hídon közlekedők fokozott ellenőrzését és a sebességmérési akciókat a gyorshajtások visszaszorítása érdekében.

A 2024. július 15. és július 28. közötti kéthetes időszakban fokozott ellenőrzést tartottak, ekkor összesen 389 sebességtúllépést rögzítettek az objektív sebességmérők, a leggyorsabb sofőr 147 km/h sebességgel közlekedett. A mozgó járműből történő sebességmérés eredményeként pedig további 19 gyorshajtóval szemben intézkedtek, és összesen közel 850 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki. A rekorder 125 km/h sebességgel autózott az Árpád hídon, ő 78 ezer forint közigazgatási bírságot kapott a száguldása miatt. Egy olyan sofőrt is lefüleltek, aki részegen, eltiltás hatálya alatt vezetett; ellene büntetőeljárás indult, valamint az alkoholfogyasztás miatt 39 ezer forint közigazgatási bírságot is kapott. A rendőrség figyelmeztet, hogy az Árpád hídon továbbra is folyamatosan ellenőriznek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek