Anya és lánya ugyanazon a napon szültek, méghozzá azonos méretű babákat

GettyImages-523318222

Anya és lánya ugyanazon a napon adott életet kisfiának, akik mindketten pontosan ugyanolyan méretekkel látták meg a napvilágot.

A 42 éves Eunice és a 23 éves Milena ugyanazon a héten tudta meg, hogy várandós, majd néhány nappal ezelőtt, egy óra különbséggel egy brazil kórházban adtak életet fiaiknak.

Csodaként élték meg a két terhességet

Milena Rafaela dos Santos Claudino és kedvese eredetileg azt tervezte, hogy összeházasodnak, és ezt követően alapítanak családot. Ám az esküvőt el kellett halasztani, mert a fiatal lány váratlanul teherbe esett.

Anya és lánya minden vizsgálatra együtt mentek a terhességük alatt Fotó: HCM/CEN
Anya és lánya minden vizsgálatra együtt mentek a terhességük alatt Fotó: HCM/CEN

Négy nappal később édesanyja is megtudta, hogy harmadik gyermekét várja. Amikor Milena megtudta, hogy az édesanyja is gyermeket vár, először megdöbbent, és azt hittem, hogy ez csak vicc.

Végül a két nő csodával határos módon, boldogságban élte meg a terhességét, ami csak tovább erősítette a köztük lévő szoros köteléket.Terhességük alatt anya és lánya közösen végezték el az összes kivizsgálást, és ugyanarra a napra ütemezték a szülést, hiszen mindketten a császármetszést választották.

A 42 éves Eunice fiával Fotó: HCM/CEN
A 42 éves Eunice fiával Fotó: HCM/CEN

A család örömmel fogadta a két kisfiút, Noah-t és Louit,hiszen érkezésükig csak kislányoknak örülhettek. Eunice azt mondta: a fiúk ikreknek tűnnek.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra