Alaszka medve

A több mint nyolcezer fős alaszkai város, ahol több embernek van csónakja, mint autója, 1867-ben került Oroszországtól az Amerikai Egyesült Államok tulajdonába. Abban az időben Sitka központi szerepet játszott a szőrmekereskedelemben és a hajózásban a kikötője révén. A második világháború alatt a haditengerészet komplett légibázist épített ki, és harmincezer katonát állomásoztatott a városban. Ennek köszönhetően Sitkának saját repülőtere és campusa is van, de amiről igazán híres, az az, hogy itt található a világ legnagyobb mérsékelt övi esőerdeje is. Az erdőt azonban nem csupán állatok – például az ikonikus fehérfejű rétisas – lakják, azok az emberek, akik nem tudják megfizetni a városi ingatlanárakat, kiszorulnak a természetbe. Csakhogy az alaszkai vadon nem éppen emberbarát…

Erről Jacob Carroll mesél, aki maga sem tudja talán pontosan, milyen régóta él a vadonban. Az biztos, hogy ha akar, sem tud magányos lenni: nagyjából húsz-harminc ember és több mint ezer medve él vele együtt az erdőben. A Sitka barna medve (Ursus arctos sitkensis) ráadásul nem akármilyen társaság, genetikai értelemben kapcsolatban áll a jegesmedvékkel. A kifejlett hímek majdnem fél tonnát nyomnak, és két lábra állva könnyedén elérik a háromméteres magasságot. Ritkán támadnak emberre, de azért akadt már rá jó pár példa. Főleg akkor történnek tragédiák, amikor a téli hibernációból felébredő állatok elindulnak táplálék után nézni. Míg ősszel a medvék kövérek és boldogok a sok lazacvacsora után, tavasszal bárminek nekiesnek, ami akár csak hasonlít a táplálékra.

Stephen Bethune, az alaszkai hal- és vadrészleg vadbiológusa szerint minden négyzetmérföldre jut egy ilyen állat, de nyilván egyik sem marad ott egész évben, ahol a barlangja van. A tél levonulásával és a nappalok hosszabbodásával a medvék olyan tengerpartok felé veszik az irányt, ahol a legzöldebb növényzet nő. Ebben az időszakban minden, ami a medve szerint élelemnek számít, „eltűnhet” a helyéről, olykor az azt őrző emberrel egyetemben. 

Alaszkában átélheted, milyen, ha nem te vagy a tápláléklánc csúcsán

Jacob Carroll egyszer szembe is találkozott egy fiatal medvével, akinek szeme narancssárgának tűnt a fejlámpa visszatükröződő fényében. Egy másik állat az élelmiszerraktárát fosztotta ki egy alkalommal. Carroll eddig sérülés nélkül megúszta ezeket a kalandokat, de jól tudja, milyen veszélyes ennyi medvével egy erdőben élni. Ám úgy érzi, nincs más választása, mint a hajléktalanság. Gayle Young, a Sitka Hajléktalanok Koalíciójának társalapítója szerint 2017-ben 35 ember maradt otthon nélkül Sitkán, és ez a szám nyáron megnövekszik, amikor az időjárás élhetővé fordul. Tavasztól a halászati ipar beindul, vonzza a munkásokat a halfeldolgozóknál, de a strandokon (nem fürdeni, inkább hajózni érkeznek) a turisták etetéséből élő dolgozók száma is megszaporodik.

Gyönyörű hely, csak ne kelljen tartósan ott élni

Turisták pedig akadnak bőven, még úgy is, hogy Alaszka nem a meleg időjárásáról híres. 2020-ban Sitkát Alaszka – és Amerika – egyik legfestőibb városának választották, nagyrészt a XIX. századi orosz fennhatóság idejéből maradt történelmi épületek miatt. A halászfalvak nyugalma és a várost körülvevő, végtelennek tűnő érintetlen esőerdő vonzza a látogatókat: idén nyárig már hatszázezren jártak a városban. Mindezzel nincs is semmi baj, a belőlük élő helyieknek legalább van munkájuk. Csakhogy az ingatlanárak Alaszkában is egyre csak emelkednek: alig maradt lakás, albérletet pedig szinte lehetetlen találni. Így aztán hiába sokak álma a gyönyörű Sitkában élni, megfizetni csak a gazdagok tudják. 

Ha nincs hajód, bajban vagy

Aki eleve épp csak megélt valahogy, az nagyon könnyen kerül még inkább a perifériára, és köt ki a medvékkel telezsúfolt erdőben. Amit az állatok, akik a Homo sapiens térnyerése előtt is vígan eléldegéltek ott, joggal éreznek a sajátjuknak. Nincs jogunk számonkérni rajtuk a saját élőhelyüket, amibe mi tolakodtunk be, amit mi zsugorítunk és melegítünk katasztrofális módon minden évben. Csakhogy az alaszkai hajléktalan emberek problémáját is meg kell oldani valahogy. Tavasszal aki csak teheti, kimenekül az erdőből, és kanapékon, hajókon húzza meg magát.

Egy másik, erdei életet élő, hajléktalan férfi arról mesélt, hogy éppen egy halászhajóra próbálja összegyűjteni a pénzt, amely menedékként, bevételi forrásként és szállítóeszközként is funkcionálna. A 61 éves, szintén hajléktalan Robert „Bob” Cain 15 éve él az erdőben, és 27 éve Sitkában. A Gavan-hegy tövében táborozás közben egyszer arra ébredt, hogy egy medvemancs nyomja a kezét. Amikor kinyitotta a sátrát, mindenhol nyomokat látott. Áprilisban egy másik alkalommal visszatért a telephelyére, és azt találta, hogy sátra anyagát átszakította egy medve karma. Szerinte a fiatal állatok a legveszélyesebbek. 

Medvék a kempingekben, kiskertekben

Fortch „Stormy” Wayne, aki gyerekkorában érkezett Sitkába Ketchikanból, számtalan történetet mesél a medvékről, amelyek az erdőben lévő kempingeken keresztül rohangálnak, vagy kiássák a kiskertben lévő káposztát, és csak kiabálással, illetve paprikaolajból készült medvespray-vel lehetett őket elijeszteni. Az emberek tehát jogosan félnek és jogosan menekülnének legalább télre és tavaszra egy biztonságos menedékhelyre. Bár egyikük megjegyezte, hogy az embernek kifejezetten jót tesz, ha nem ő áll a tápláléklánc csúcsán, végre megtanul megküzdeni a félelmeivel és óvatosan közlekedni, azért abban mindenki egyetért, hogy biztonságosabb és kényelmesebb legalább két évszakban a melegben, fedett helyen lakni.

Andrew Hinton, az SHC ügyvezető igazgatója szerint bár lenyűgöző, ahogy a sitkai erdőben lakók milyen ügyesen alkalmazkodnak, találnak ennivalót és tartják távol a medvéket, ő reméli, hogy már idén nyáron sikerül létrehozni egy 13 férőhelyes menedéket, ahol közösségi zuhanyzók, mosókonyha és fürdőszoba is található. Körülötte pedig elektromos kerítés lesz, és légkürtökkel is felszerelik a létesítményt, mielőtt a medvék előbb vackolnak be, mint az emberek.