Múzsának lenni szívás: titkárnők, szeretők és házvezetőnők egy személyben

Olvasási idő kb. 6 perc

Dolgoztak, mostak, főztek, takarítottak, gépeltek, ügyintéztek. A magyar irodalom fontos szerzői mellett élő múzsáknak korántsem volt olyan könnyű élete, mint hinnénk.

Ki mondta, hogy a múzsák élete egyszerű? Romantikus elképzelés azt hinni, hogy a legtöbb nő, aki végül egy író vagy egy költő oldalán élte az életét olyan bánásmódban részesült, mint amit az általa ihletett szövegek sugalltak. Legtöbbjüknek bizony keményen meg kellett dolgozniuk helyükért a kapcsolatban, amivel beírták magukat az irodalomtörténetbe. 

A nő, aki feláldozta magát

Kassák Lajos és Simon Jolán

Egy költő élettársának lenni sosem volt egyszerű: fizetni a számlákat, vezetni a háztartást és intézni az ügyeket, amikre egy nagy elmének már nincs ideje, türelme vagy energiája az írás mellett. Simon Jolán Kassák Lajosért az egész életét feláldozta. Háromgyerekes anya és feleség volt, amikor huszonhárom évesen megismerte a nála két évvel fiatalabb költőt, és az élete azonnal éles fordulatot vett. Elhagyta a férjét, és Kassákhoz költözött. Minden energiáját a férfire áldozta: biztosította a napi betevőjüket, takarított és főzött, mindemellett a költő ügyeit is intézte. 

Bécsben menedzsereként pénzt gyűjtött a Ma című lap elindításához, Európa különböző városaiban fellépve pedig előadóművészként tolmácsolta Kassák és más avantgárd költők műveit. Élete szerelméért a közös gyerek reményéről is lemondott. Lakásuk konyhájában lett öngyilkos. 

A bécsi Ma munkatársai: jobbról a második Simon Jolán, jobbról a harmadik Kassák Lajos
A bécsi Ma munkatársai: jobbról a második Simon Jolán, jobbról a harmadik Kassák LajosWikipédia

Kis híján házasság

Juhász Gyula és Eörsi Júlia

Juhász Gyula azok közé a költők közé tartozott, akik bármelyik női szívet képesek lettek volna meghódítani verseikkel, a papíron és tintán túli világban mégis nehezen boldogultak a szebbik nemmel. Ugyan nevét végérvényesen Sárvári Annáéval, az elérhetetlen szőke szépségével kötjük össze, nem ő volt az egyetlen, akitől a boldogságát remélte. 

Miután a mély depresszióban szenvedő Juhász egy öngyilkossági kísérlete után a Szent Rókus Kórházban ébredezett, egy fiatal lány hajolt fölé. Eörsi Júliát riporterként küldte a helyszínre a Világ című lap, hogy a tüdőlövést szenvedett költő állapotáról tudósítson. 

A találkozás Júliára is nagy hatással volt, Juhász mellett maradt, és jelenlétével segítette a lábadozását. Miután a férfi felépült, és Makón vállalt tanári állást, a fiatal lány vele tartott és az ügyeit intézte, titkárnőjévé lépett elő. 

Kapcsolatuk három évig tartott, a házasságnak pedig egyedül Juhász édesanyja, Matild állt az útjában. Igaz, Júlia későbbi visszaemlékezésében állította, hogy 1918-ban házasságot között a költővel.

Tartózkodó szerelem

Gárdonyi Géza és Tóth Ilona

Juhász Gyulához hasonlóan Gárdonyi Géza sem volt egy megtestesült Don Juan, ha a tettek mezejére illett lépni. Negyvennégy éves, elvált ember volt, aki határozottan hitt a házasság sorsrontó erejében, amikor találkozott a húszéves tanítónővel, Tóth Ilonával. Gárdonyi vonzódott Ilonához, Ilona vonzódott Gárdonyihoz, de az érzelmeiket sosem osztották meg egymással. 

A fiatal nő mégis az íróhoz költözött, de csak mint a házvezetőnője, aki titkári feladatokat látott el és ápolta Gárdonyit, amikor gyengélkedett. A lehetetlen kapcsolatból Ilona egy boldogtalan házasságba menekült, de továbbra is az író mellett maradt, mit több, újdonsült férje is Gárdonyi mellett dolgozott korrektorként és szerkesztőként. Hiába vette szájára őket az egész város, Ilona élete utolsó pillanatáig látogatta a férfit, akit szeretett. 

Gárdonyi Géza válása után megingathatatlan agglegénnyé lett
Gárdonyi Géza válása után megingathatatlan agglegénnyé lettWikipédia

A leleményes író

Rejtő Jenő, Boros Róza és Gábor Magda

Ha valakinek, hát Rejtő Jenőnek nem volt ideje a romantikára. Nem hagyhatta cserben filléres ponyváira éhező olvasóközönségét, ezért szorgalmasan írt, a szerelmet pedig összekötötte a munkával, hogy még a házasságával is időt spóroljon és írhasson. 

Nem volt nehéz feleséget találnia, a nők rajongtak érte, de Rejtőnek határozott elképzelései voltak arról, hogy milyen egy jó feleség: mindenekelőtt jó titkárnő. Boros Rózát már Heltai Jenő és Kassák Lajos is alkalmazta gépírónként, Rejtő kétévnyi munkával látta el őt. 

Válása után Gábor Magdát tette meg a ház asszonyává. A nő, aki addig angol szerzőktől fordított, ezentúl férje szövegeit gépelte. Bármily meglepő, ez a házasság sem bizonyult hosszú életűnek. 

Egy férfi mind felett

József Attila és Szántó Judit

József Attila mellett Szántó Judit is az önfeláldozó múzsák életét élte. A költővel a munkásmozgalomban ismerkedett meg, és Kassák Jolánjához hasonlóan ő is elhagyta érte az élettársát és a kislányát. A költőhöz költözött, és mindent megtett, hogy József Attilának az íráson kívül semmi másra ne legyen gondja. Egy gyárban dolgozott, munka után takarított, főzött, mosott és vasalt, szerkesztőségeknél házalt szerelme verseivel. 

Kapcsolatuk mégsem volt felhőtlen. Nemcsak a szegénység, az örökös veszekedéseik is árnyat vetettek rá. Judit öngyilkossággal próbált szabadulni szenvedéseitől, de a mentő időben érkezett hozzá. Végül szakítottak.  

József Attila és Szántó Judit
József Attila és Szántó JuditWikipédia

Az ifjú Fanni szenvedései

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni

Radnóti Miklós – nagyvilági művészként – napjait kávéházakban töltötte más írókkal és költőkkel, verseket írt, néhanapján kritikaírással vagy műfordítással hozott pénzt a konyhára. Minden más a feleségére, Gyarmati Fannira maradt. 

Fifi miközben édesapja gyorsíróiskolájában dolgozott, esténként otthonuk melegéről gondoskodott, Radnóti szövegeit gépelte és az ügyeit intézte a lapoknál. A törékeny fiatal nő nehezen bírta a terhelést, és ez sokszor vált veszekedések tárgyává. Nehezen jöttek ki ketten abból a pénzből, amit ő keresett és amit férje kapott a verseiért. Úgy döntöttek, ilyen körülmények között gyereket sem vállalhatnak. Fanni ezért több abortuszon is átesett. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kutyabarátok, készüljetek!

Jön a DOGZ, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten. 

Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek