Alkoholmámor, késpárbaj és öngyilkossági kísérlet – amikor két költő egymásba szeret

Arthur Rimbaud és Paul Verlaine koruk kivételes tehetségei voltak, a szimbolizmus úttörői. Nem véletlen, hogy egymásra találtak, de viharos viszonyuk még művészkörökben is nagy port vert fel, közös életük napjai hol veszélyes játékaiktól, hol tettlegességig fajult vitáiktól volt hangos. 

Rendkívüli fiatalok

Paul Verlaine Metzben, az égbe törő templomtornyokkal tűzdelt, folyóparti francia városban született a 19. század derekán. Jómódú polgárcsalád egyetlen gyermeke volt, aki felcseperedve eleget tett szülei elvárásainak: első versét tizennégy éves korában írta, Párizsban tanult jogot, majd egy biztosítótársaságnál helyezkedett el. Továbbra sem fordult el szenvedélyétől, az irodalomtól, kávéházak és szalonok irodalmi köreit látogatta és parnasszista költőkkel ismerkedett meg, többek között a poésie pure, a tiszta költészet megalkotójával, Mallarmével. Húszas évei elején publikálni kezdett, és hamarosan megjelent első verseskötete, a Szaturnuszi gyűjtemények. 

26 éves volt, amikor feleségül vette a 17 éves Mathilde Mautét. Az eljegyzésük alatt írt verseiben menyasszonyát megmentőjeként láttatta, aki véget vet addigi élete minden szenvedésének. A mézeshetek alatt úgy tűnt, Verlaine tényleg búcsút inthet a „sok tűnt kéjnek”, és végre megállapodhat a várandós Mathilde oldalán. Ekkor azonban még nem tudta, hogy mindössze egyetlen év boldogság jutott számára, hogy feltűnik majd az a tizenhét éves fiú, aki a feje tetejére állítja az életét. 

Jean Nicholas Arthur Rimbaud kevesebb mint kétszáz kilométer távolságra jött világra Verlaine szülővárosától, és tíz évvel később, mint a férfi, aki felé nehézségekkel teli életének minden mozzanata lökte. Rimbaud-nak apa nélkül kellett felnőnie, a gyalogoskapitány Frédéric elhagyta őt és édesanyját, Vitalie-t. Tehetsége azonban hamar kiütközött. Sokat olvasott, latin verseket fordított, és ő maga is a rímek mesterévé vált. A charleville-i iskolában tanárai, látva érettségét, engedélyezték neki, hogy átugorjon egy osztályt. De a költészet iránti szenvedély mellett Rimbaud-ban ott dolgozott a szabadság iránti vágy is. 

Többször megszökött otthonról, és felkerekedett, hogy Belgiumban és Párizsbán tágítsa a látókörét. Egy alkalommal letartóztatták egy rosszul megváltott jegy miatt, máskor éhezve tért haza a francia fővárosból. Közben pedig verseket írt útkereséséről. „Mint egy angyal, kinek állán borbély ecsetje / maszatol, ajkamon a megivott sörök / habja még, szivar a fogam közt, úgy ülök; / lelkemben vitorlák láthatatlan menetje…”

Tizenhét évesen aztán egy barátja javaslatára elküldte néhány versét Paul Verlaine-nek. A válasz nem váratott magára sokáig. „Jöjjön, kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!” – írta a férfi, akit lenyűgözött a fiatal fiú tehetsége és világlátása. 

Se veled, se nélküled

Verlaine nem tréfált, amikor meghívta magához a fiatal költőt. Először a saját otthonába költöztette, ahol apósával és feleségével lakott, majd egy padlásszobát bérelt neki. Felkarolta, bevezette Párizs irodalmi köreibe, abszinttal kínálta (amihez a fiú sosem tudott hozzászokni) és feltárta előtte annak a dekadens világnak a titkait, ami egy idő után átvette az irányítást az életük felett. 

Barátokká, lelki társakká lettek. Rimbaud rátalált a mentorra, aki segíthetett neki kitűnni költőként, Verlaine-t pedig magával ragadta patronáltja személyisége. Sógora úgy írta le a fiút mint „hitvány, gonosz, taszító és mocskos kisiskolást”, a férfi viszont  „gyönyörű teremtménynek” látta őt, és az sem zavarta, hogy ritkán mosakodott, hogy egyik barátja párnáján egy kevésbé baráti ajándékot hagyott, hogy kénsavat tett egy másik ismerőse italába, vagy hogy egy zsebkéssel hadonászva combon szúrta őt. Verlaine szerelmes volt. Na nem az újszülött kisfiát, Georges-t dajkáló feleségébe – akit többször bántalmazott –, hanem Rimbaud-ba. Szeretők lettek.

A fiú, hogy segítsen barátjának kibékülni a feleségével, egy időre hazaköltözött, de Verlaine sürgető levele visszahívta Párizsba, és két évig tartó vakációra indultak Brüsszelbe, majd Londonba. Mindegyiküket lenyűgözte az új vidékek felfedezésének öröme, nem szakítottak régi életvitelükkel. Ginen és abszinton éltek, törölközőbe csavart késekkel vívtak párbajt, és a kocsmákat járták. Nem csoda, hogy elérték őket az anyagi gondok, amitől a jóléthez szokott Verlaine egyre ingerlékenyebb lett. 

Egy nap Verlaine friss hallal és egy üveg olajjal tért vissza szerelmi fészkükbe. Rimbaud jót derült a látványon, mire Verlaine megharagudott rá, hozzávágta a halat, kiviharzott az utcára és öngyilkossággal fenyegetőzött. Magára hagyta szerelmét Londonban, és Brüsszelbe utazott. Levelet írt feleségének, amiben a bocsánatát kérte, de nem kapott választ. 

Rimbaud arra kérte Verlaine-t, térjen hozzá vissza: „Gyere vissza, gyere vissza, drága barátom, egyetlen barátom, gyere vissza. Ígérem, hogy jó leszek. Ha mogorva voltam veled, hát csak tréfa volt, és kitartottam mellette, hogy folytatom, de jobban bánom, mint elmondhatnám. Gyere vissza és felejtsük el. Milyen kár, hogy hittél a tréfában. Két napja csak sírok. Gyere vissza. Légy bátor, kedves barátom. Még semmi sem veszett. Csak tedd meg az utat újra. Megint itt élünk majd bátran és türelemmel. Ó, kérlek! Ez a te javadat is szolgálná. Gyere vissza. Minden holmidat itt találod majd. Remélem, mostanra már rájöttél, hogy nem volt semmi valóságalapja a vitánknak, abban a szörnyű pillanatban. De te, amikor intettem, hogy szállj le a hajóról, miért nem tetted? Két évig éltünk együtt, és mégis idáig jutottunk! Mit fogsz tenni? Ha nem szeretnél visszatérni, ugye nem bánnád, ha én csatlakoznék hozzád, bárhol is vagy? Igen, én hibáztam. Ó, meg fogsz nekem bocsájtani, ugye? Nem felejthetsz el. Én mindig itt leszek neked.”

Végül, hogy némi pénzhez jusson, Rimbaud zálogba adta Verlaine ruháit, és követte őt. Szállodai szobájában közölte vele, hogy véget akar vetni a kapcsolatuknak. A veszekedés hevében Verlaine előrántott egy pisztolyt, és kétszer a fiúra lőtt. Az egyik golyó a falba csapódott, a másik Rimbaud csuklóját találta el. Verlaine-t két évre börtönbe zárták. 

Külön utakon

A szakítás után a 19 éves Rimbaud befejezte Egy évad a pokolban című kötetét, saját költségén kinyomtattatta, és felhagyott az írással. A következő években nyelveket tanult: angolt, németet, spanyolt, arabot, olaszt, újgörögöt és hollandot. 

Miután a börtönéveiben megtért Verlaine szabadult, meglátogatta a fiút Stuttgartban, és arra kérte, kövesse őt az úton, és bánja meg a bűneit. A beszélgetés elharapódzott, a vita verekedéssé fajult, amiből Rimbaud jött ki nyertesen. Többé nem találkoztak. 

Egy évvel később Rimbaud beállt a holland gyarmati hadseregbe. Hajóra szállt társaival, de egy hónap múlva visszaszökött Párizsba. A világot járta, megfordult Skandináviában és Afrikában, élettársra talált egy abesszin nőben, kávéval, bőrrel és fegyverrel kereskedett, beszámolót írt utazásairól a párizsi Földrajzi Társaságnak. 

Harminchét évesen daganatot találtak a jobb lábában, amit amputáltak, de az életét már nem tudták megmenteni. Öt évvel később Verlaine is követte őt a sírba, aki az alkohol rabjaként, nyomorban halt meg.