A bogaras viktoriánus írónő, aki állatokkal beszélgetett

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl, akit Péternek hívtak. Péter városi nyúlt volt, egy nagy házban élt Manchesterben. A kis Beatrix Potter sokat játszott vele, Péter modellt állt a lány rajzaihoz, amelyek az asztalfiókban landoltak vagy a barátoknak küldött képeslapokra kerültek. Ekkor Péter még nem sejtette, hogy képmása és az élete ihlette történetek egyszer majd őt és gazdáját is híressé teszik. 

A kislány, aki mindig összekoszolta a ruháját

Beatrix Potternek szülei – az ügyvéd Rupert William Potter és a pamutkereskedő és hajógyáros családból származó Helen Leech – fényes jövőt képzeltek el egy gazdag férj oldalán, aki tekintélyes méretű, belvárosi otthont biztosít neki, szép ruhákkal halmozza el és estélyekre viszi. Pedig Beatrix el sem tudott volna képzelni rettentőbb sorsot. Sosem törődött különösen azzal, hogy bájos kislány legyen, és a babák sem kötötték le, amelyekkel már gyerekként gyakorolhatta volna a viktoriánus nőtől elvárt szerepkörrel járó feladatokat: a gyereknevelést és a (baba)ház csinosítását.

Beatrixot az állatok érdekelték. Öccsével, Bertrammal népes állatseregletet tartottak a szobájukban: megfordultak náluk nyulak, sünök, egerek, denevérek, lepkék és más rovarok, amelyeket közelről tanulmányoztak, és füzetükbe vázlatokat készíthettek róluk. Beatrix szabadon engedte az egereket a házban, majd amikor vissza kellett tennie őket a ketrecükbe, meglebegtette előttük a zsebkendőjét, és amíg az állatok rátámadtak az „ellenségre”, elkapta őket. Miután Bertramot bentlakásos iskolába küldték, két nyulat örökölt meg tőle.  

A család sokszor nyaralt Skóciában, Dalguise majd Lancashire környékén, ahol a gyerekek bebarangolhatták a vidéket, a természettel ismerkedhettek. Semmi sem okozott számukra nagyobb örömet. 

A nő helye

Beatrixot a kor szellemiségének megfelelően otthon taníttatták. A lány tudásszomja hatalmas volt, főként a természettudományok érdekelték, a csillagászat, a növénytan és a rovartan, de lelkesen gyűjtögetett fosszíliákat is. Lefestett vagy lerajzolt mindent, ami érdekelte a növényektől az állatokig. A harmincas éveiben különösen érdekelte a mikológia, vagyis a gombatan, összebarátkozott a neves természettudóssal, Charles McIntoshsal, aki ötletekkel és gombapéldányokkal látta el. Beatrix mikroszkopikus gombafonalakat rajzolt, és lejegyezte észrevételeit. Szerette volna megjelentetni őket, de felsőfokú végzettség nélkül, nőként nem sok esélye volt rá, hogy meghallgatják. 

Nyúl Péter, Tüskés néni, Kacsa Jolán és a többiek

Beatrix végül mégis rátalált a hivatásra, amelynek köszönhetően az emberek megismerték a nevét, és ebben szerepet játszott mind az alkotás, mind az állatok iránti szeretete. Péter és Benjamin nevű nyuszijainak kalandjait először saját és barátai szórakoztatására vetette papírra.

Az egyik első meséjét nevelőnője, Annie Moore kisfiának írta. Noel megbetegedett, és szerette volna felvidítani, ezért küldött neki egy levelet, amelyben Nyúl Péter kalandjairól írt. Annie volt az, aki később arra bátorította Beatrixot, hogy ezeket az illusztrált leveleket foglalja mesekönyvbe és adassa ki. Így lett az első mesekönyv címe Nyúl Péter kalandjai. 

Az írónő eleinte nem talált kiadót, amely a keze alatt életre kelt állatkákkal szívesen foglalkozott volna, ezért 1901-ben maga adta ki a könyvet családja és barátai számára. Ekkor az illusztrációk még fekete-fehérek voltak a vékonyka kötet oldalain. Nyúl Péter lassan, de biztosan megindult a hírnév felé vezető úton. Története olyan népszerű lett, hogy a Frederick Warne & Co. – bár elsőre elutasította – felajánlotta a kiadását. A sikert végül az hozta meg, hogy a cég egyik neves gyermekkönyv-illusztrátora, L. Leslie Brook azt javasolta, legyenek színesek a könyv képei. 1902. október 2-án a színes Nyúl Péter kalandjai a könyvesboltok polcain is megjelent, és azonnal elkapkodták: év végre hatodszorra nyomták újra, Beatrix pedig újabb mesékkel állt elő. 

Beatrix kisasszony szerelmi kalandja

A könyvírással Beatrix nemcsak a szenvedélyére lelt rá, hanem a szerelemre is. Frederick Warne legidősebb fiai eleinte nem hittek a Nyúl Péter sikerében, ezért a kiadásával öccsüket, Normant bízták meg, aki lelkesen vetette bele magát a munkába. Beatrix és Norman egymást buzdítva fedezték fel a szakma rejtelmeit. Az első világháborúig volt, hogy évente három könyvet is kiadtak. Együttműködésük hamarosan barátsággá, barátságuk pedig szerelemmé fejlődött. Naponta váltottak leveleket, mígnem Norman az egyikben feltette azt a bizonyos kérdést. 

Beatrix szüleit nem tette boldoggá a lánykérés, rangon alulinak tartották a házasságot, elvégre Norman „csak egy üzletember” volt. A párnak titokban kellett tartania a jegyességet, de az írónő a család walesi nyaralásán is csak a vőlegényére tudott gondolni, akinek akkor is minden nap írt. Norman azonban sosem kapta meg a leveleket. Egy nappal azután halt meg leukémiában, hogy Beatrix megkapta a táviratot arról, hogy a férfi beteg. 

A hírre összetört. Miután hazatért, ideje nagy részét a Warne családdal töltötte, főként Norman nővérével, Millivel, akit szerető testvérnek nevezett. A bánat elől végül a tóvidékre menekült, ahol megvásárolta a 17. században épült Hill Top Farmot. 

Egy önálló nő

Beatrixot gazdaggá tették a könyvei, amelyeknek köszönhetően végre olyan független és önálló életet élhetett a Hill Top Farmon, amilyenre mindig is vágyott. A következő nyolc évben folytatta az írást, és mellette gazdálkodni kezdett. Megtanulta az állattartás minden csínját-bínját, újabb földterületeket vásárolt, és juhtenyésztésbe fogott. 

Vidéken ismerkedett meg William Heelisszel is, aki 1921-ben megkérte a kezét. Beatrix negyvenhét éves volt, amikor hozzáment az ügyvédhez. Végre megtalálta a boldogság, de Normant sosem felejtette el. „Rettenetesen éreztem magam, amikor utoljára veled voltam – írta Millie-nek a Hill Top Farmról. – Emésztett a bűntudat, főleg amikor Heelisről kérdeztél. Megértem, ha megbántva érzed magad. Norman egy szent volt, és nem hiszem, hogy kifogásolná, mivel a betegségem és a magány felett érzett nyomorúságom hozatta meg velem a döntést. Természetesen nem meggondolatlan könnyelműségből teszem, amit teszek, hanem mert nagyon rossz érzéseim vannak a jövőmet illetően.”

Balsejtelmeit végül felülírta a házasság, amely harminc évig tartott. Beatrix halálát tüdőgyulladás és szívelégtelenség okozta, férje tizennyolc hónap múlva követte őt.