Vajon mit csinál tíz firenzei fiatal, akik karanténba vonulnak a fekete halál elől a 14. század derekán? Boccaccio szerint körbeülnek és anekdotázni kezdenek agyafúrt kereskedőkről, rászedett jogászokról, babonás papokról, történeteiket pedig pikáns jelentekkel tarkítják. De a Dekameron írója nem csak erre jött rá. Úgy gondolta, hogy a történetmesélés tökéletes módja a járvány elleni védekezésnek.
A nevetés a legjobb orvosság
Giovanni Boccaccio 1348-ban, abban az időszakban kezdett bele a Dekameron írásába, amikor Európában pestisjárvány tombolt. Novelláskötetében tíz éjszaka tíz fiatal mesél el száz történetet, hogy egymást szórakoztassák, amíg arra várnak, hogy elcsituljon odakint a pandémia. Könyvét nem csak a kortárs olvasók kedvelték: hosszú évszázadok teltek el, és képes volt megőrizni mondanivalójának érvényességét. Ezekben a hányattatott hónapokban, amikor az emberek ugyanazt tehetik, mint a hétszáz évvel ezelőtt éltek, ha kitör egy világjárvány, a Dekameron reneszánszát éli: felkerült az Amazon olasz irodalmi toplistájára. Véletlen lenne?
Egyáltalán nem. Martin Marafioti olasz kutató szerint Boccaccio nemcsak remekművet hagyott az utókorra, hanem egy fontos információt arra vonatkozóan, hogyan védekezhetünk hatékonyan egy járvány ellen. Könyve megírása közben inspirálódott korának orvostudományi elméleteiből, de könnyen lehet, hogy ő is ösztönzően hatott az orvostudományra.
A 14. századi orvosi értekezések a fekete halál terjedésének idejében arról írtak, hogy a boldogság jótékonyan hat az ember szellemére és fizikumára is, azaz ellenállóbbá tesz a fertőzésekkel szemben. A nevetés a legjobb orvosság, tartja a mondás is.
A középosztály limonádéja
A Dekameron megjelenése után az olvasás, a történetmesélés és az éneklés felkerült a betegség elleni küzdelem módjait összegző listára, és a tömeges elhalálozásokkal szembesülő túlélőknek segített megtartani a lelki egyensúlyát. Noha Boccaccio sikere és az irodalom ellenszerként való népszerűsítése közötti kapcsolatra nincs bizonyíték, tény, hogy miközben a novelláskötet hódító útjára indult, az orvosok egyre inkább támogatták az olvasást mint a szellemi egészség kulcsát.
A 14. század Olaszországában a Dekameron népszerű mű volt, Boccaccio munkáját Firenze intellektuális elitje mégsem értékelte sokra, mivel nem latinul, hanem toszkán nyelvjárásban íródott. Ez viszont meglehetősen vonzóvá tette a középosztály számára, így kereskedők, bankárok, üzlettulajdonosok és munkások kedvelt olvasmányává vált.
Közülük kevesen tudtak latinul, és bár a többségnek az olvasással is akadtak gondjai, mégis találhattak egy rokont, szomszédot vagy barátot, aki fel tudta nekik olvasni a könyvet. Ráadásul ez volt az első olyan mű, amelynek az oldalain megjelent a gyilkos pestis, de mégsem a járványról, hanem a szerelem és a vágy gyarlóságáról szólt, ami éppen a kialakult helyzettel ellentétes hangulatú szituációkat idézett meg.
Az orvostudomány évszázadok óta tudja, hogy az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen a lelki egyensúly. Nyilván sokkal többet tudunk Boccaccio kora óta a mikrobiológiáról, a betegségek vektorairól és az immunrendszerről, de a koronavírus elkerüléséhez is a hosszú múltra visszatekintő módszer: a fizikai távolságtartás és a higiénia vezet, ahogyan az sem kétséges, hogy a mentális egészség létfontosságú. Egy jó történet képes elterelni a figyelmet a félelmeinkről, közben pedig az erkölcsi fejlődésünket is segíti. Biztosan nem veszíthetünk, ha kipróbáljuk Boccaccio módszerét.
A címlapkép John William Waterhouse The Decameron című festménye. (Forrása: Wikipédia)
