A Ragyogás misztikus értelmezése, amiről biztos nem tudtál

Hatalmas vérzuhatag érkezik a liftből. Egy csinos, meztelen nő hirtelen hangosan nevető hullává változik. Egy családi utazás teli sikollyal, félelemmel és gyilkossággal. A Ragyogás már 40 éve a horrorok egyik nagy királya, titokzatossága és misztikussága pedig azóta mozgatja a rajongók féktelen fantáziáját.

Stanley Kubrick kétségkívül a valaha élt rendezők egyik legnagyobbika volt, bár munkássága sokak gyomrát megfekheti: a 2001: Űrodüsszeia, a Mechanikus narancs vagy a Tágra zárt szemek sem kifejezetten pop-cornos mozidélutánra valók, a Ragyogás pedig kifejezetten az álmatlan éjszakák filmje.

Horror a négyzeten

Sok szempontból kulcsfontosságú a film, például itt vált ismertté a steadicam, a lebegő, mozgó kamera, amely forradalmasította a filmgyártást. Magyaroknak azért lehet fontos, mert a film zenéi közt találkozhatunk Ligeti György és Bartók Béla rendhagyó műveivel, ezek pedig rendkívül sokat hozzátesznek a film hangulatához. Kubrick híres volt örök perfekcionizmusáról is, megtörtént, hogy egy-egy mozdulatot akár negyvenszer is felvettek.

Tragikus következménye is van a filmnek: pár éve felröppent a hír, hogy a Torrance feleségét játszó Shelley Duvallt Kubrick folyamatosan megalázta, földbe tiporta a stábtagok előtt, barátja és pártfogoltja nem volt. A törékeny Duvall a 13 hónapos forgatásban teljesen tönkrement. Mivel időrendben vették fel a filmet, a megalázás és a folyamatos lelki bántalmazás egyre durvább lett, és a színésznő napi tizenkét órákat sírt. Persze a film szempontjából mindez jó volt, hiszen a történet megkívánta, hogy Torrance felesége csontig hatoló félelemben és szorongásban létezzen a vásznon.

A film egyik kulcsjelenetét, amikor Jack betöri az ajtót, három napig forgatták, Duvall addigra annyira magánkívül volt, hogy szinte nem is a karakter kérleli a férjét, hogy hagyja abba, hanem a színésznő Jack Nicholsont. Mindezek tudatában a horror még inkább húsba vágó. Duvall 2016 novemberében az amerikai pszichológus és műsorvezető Phil McGraw műsorában szerepelt, és egy „összetört, pszichésen széthullott, borzalmasan megcsúnyult nőt láthattunk, aki zavaros dolgokról beszélt” – írja a Port.hu.

A 237-es szoba titkai

Pár éve megjelent a Room 237 című dokumentumfilm, amely elkötelezett rajongók őrült teóriáit adta közre a Ragyogással kapcsolatban. Az ilyen konteócsokrok legtöbbször észszerűtlenek, még ha olykor egészen érdekesek is, és el kell osztani őket legalább néggyel, ha nem nyolccal. Olyan elméletek, mint például hogy Kubrick ezzel a filmmel vallotta be titokban, hogy ő volt, aki leforgatta és ezzel meghamisította a holdra szállást. Vagy hogy a filmnek van értelme akkor is, ha visszafelé nézzük. A dokumentumfilm közel van a kétórányi elmebajhoz, mint amikor Erich von Däniken hoaxolt tényekkel próbálta meggyőzni a 20. század emberét, hogy a piramisok vagy a Stonehenge kolosszális építményei földönkívüliek keze munkáját őrzik, talán magáét Istenét, vagy amikor egy csapat boomer egy Facebook-csoportban őrjöng, és borzalmas animációkra mutogatva bizonygatja, hogy a Föld lapos.

Az egyik teória azonban mindenképp jelentőségteljes. A Room 237-ben az újságíró Bill Blakemore azt állítja, hogy a Ragyogás tulajdonképpen az indiánok népirtásáról szól. Hogy miért is? Lehetséges, hogy nem vetted észre, de mindez tényleg a történet része.

A terror hulláma, ami Amerikát sújtotta

A film elején az Overlook Hotel (a magyar felirat Szépkilátásként fordítja) vezetője éppen azt taglalja Wendynek, hogy a szálloda egy indián temetőre épült, és úgy gondolja, az építkezés során harcolniuk kellett indiánokkal. Ez a dialógus a könyvben nem hangzik el. De az építmény belső tereit számtalan őslakos művészeti elem díszíti, erről is említést tesznek. Az állásinterjún pedig, amikor az igazgató elmondja, hogy milyen gyilkosságok történtek a múltban (az előző gondnok megölte a családját és ikerlányait), hozzáteszi, nehéz elhinni, hogy mindez itt történt.

A Ragyogás egyik európai poszterének jelmondata az volt: A terror hulláma, ami Amerikát sújtotta, most itt van. Ez utalhatna arra, hogy elért a kontinensünkre Kubrick mesteri horrora, ami Amerika közönségét megrázta, most pedig rajtunk a sor. Az egyetlen bökkenő, hogy akkor még a film a tengerentúlon nem volt a mozikban, ez így inkább lehet trükkös utalás a film központi témájára, a népirtásra, ami azzal kezdődött, hogy a fehér ember betette a lábát Amerika földjére.

De van még itt több is: például a kamrában a háttérben megbújó és több kulcsfontosságú jelenetben felbukkanó Calumet sütőpor, ami nevét a francia eredetű, a kolonizáció idejéből származó szóból kapta, és az indiánok ünnepi békepipáját jelenti, nem véletlen, hogy a Calumet Baking Powder Company dobozán egy harci díszbe öltözött indián alakja látható (Blakemore egyébként azon a vidéken nőtt fel, ahol a gyár is volt).

A terror hulláma, ami Amerikát sújtotta, most itt van!
A terror hulláma, ami Amerikát sújtotta, most itt van!Fotó: Warner

Mielőtt legyintenél, hogy mindez belemagyarázás, hadd mondjam el: Blakemore nem egy geek, aki legkisebb jelből is lehozza a legőrültebb konteókat. Az újságíró az ABC-nek is dolgozott, 1987-ben pedig a The Washington Post hasábjain közölte átfogó elméletét:

A Ragyogás egyértelműen arra világít rá, hogy Amerika képtelen beismerni az indián népirtás súlyát. Vagy még inkább arra, hogy képes átnézni ezen a genocídiumon.

Itt azt is fontos megjegyezni, hogy az eredetiben a szálloda az Overlook nevet viseli, ami a szótár szerint valóban a kilátásra utalhat, ám másodjelentése lehet az átnéz, szemet huny vagy az elkerüli a figyelmét is. A szálloda neve tehát ebben a kontextusban beszédes, ahogy az előtte elterülő és a fináléban kulcsfontosságú útvesztő is, amelyben Jack aztán halálra fagy.

Egy néma rémálom

A film egyik legdermesztőbb jelenete, amikor a zárt liftajtók mögül kiáramló vérzuhatag elteríti a szálloda folyosóját és vele együtt a falon lógó indián motívumokat, bútorokat, szőnyegeket. Az egyik sokkoló apróság, ami felett talán elsuhant a tekintetünk, hogy a liftajtók tökéletesen zárnak, nincsenek megrongálva, a vér viszont akadálytalanul áramlik ki mögüle. Sosem halljuk ennek a vérzuhatagnak a hangját, mint ahogy az elhallgattatott indiánok hangját sem.

Stephen King regényében mindennek nyoma sincs. Kubrick rendesen átgyúrta a sztorit, rengeteg történetszálat, részletet kihagyott belőle, ami miatt az író egyébként be is rágott a filmre, és sose ismerte el igazán a könyv rendes adaptációjának. A rendező filmjei sokszor szólnak az ember embertelenségéről: vegyük például a Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról és szerettem meg a bombát című háborús szatíráját, de ugyanígy a 2001: Űrodüsszeia vagy a Mechanikus narancs is beleillik a képbe, nem beszélve az Acéllövedékről. Ezzel az értelmezéssel a Ragyogás még inkább illik ebbe a sorba.

A film befogadásához a végső kulcsot az utolsó snitt jelenti, amikor lassan közeledünk a szálloda halljában a képgyűjtemény felé, melynek 1921. július 4-i képén ott van Jack Torrance. Nem is teljesen tiszta, sőt kifejezetten zavaró végkifejlet, még inkább felébreszti a misztikumot pont a stáblista előtt, amikor már nem biztos, hogy lelhetünk választ.

Hacsak nem vizsgáljuk meg Blakemore értelmezésében. Ugyanis a július 4-i, azaz a függetlenség napját ünneplő évfordulós parti, melynek élén Jack Torrance áll, csak a fehér, az őslakosságot lerohanó amerikaiaknak ünnep, akik átnéznek azon a tényen, hogy mi történt évtizedeken át, és miért is volt lehetséges a függetlenség napja. A filmben megjelenő gonosz pedig az amerikaiak emlékezete, akik indiánok tömkelegét mészárolták le a korábbi években, nem felfogva tettük súlyát (ahogy Jack sem tette). Kubrick olyan problémára világít rá, amely évszázadok óta néma árnyékként követi az Államokat.

Az emlékezet visszajáró lélek

Persze nem csak az indiánok ellen elkövetett népirtás lóg a nemzet feje felett: a megszállott Jacken kívül az egyetlen szereplő az afroamerikai Dick Halloran, aki meghal, mégpedig Jack keze által, ráadásul a belé állított balta az indián motívumokkal díszített szőnyegre kényszeríti. A közönség persze teljességgel átsiklott ezen, főleg, hogy akkoriban nem volt szokatlan, hogy az a szereplő hal meg elsőként vagy egyetlenként, aki fekete.

A rendező továbbá nemcsak az egyén kettősségét emeli ki, hanem az egész társadalomét, amely olykor teljesen nyugodt szívvel képes a háta mögött hagyni a borzalmakat, mintha semmi nem történt volna.

A történet szerint Jack elődje, Grady megölte a feleségét és két gyerekét, a játékidő haladtával pedig ugyanez a gonosz, láthatatlan, tébolyult erő hatalmába keríti Jacket is. Sem Grady, sem Jack nem fogja fel őrülete mértékét: az Overlook Hotel gondnokai gyilkolnak, elfelejtik, majd megteszik újra. Ezért mondja Jack megérkezésekor a film elején, hogy mintha már jártam volna itt. Grady pedig szembesíti azzal: Te vagy a gondnok, mindig is te voltál. Az újból és újból elkövetett borzalmak újra és újra megtörténnek valamilyen formában, ha nincs feldolgozás és feloldás.

Talán legyintesz újra, túlkomplikált belemagyarázásnak tartod, azonban a The Shining: Studies In The Horror Film című 2015-ös könyv interjút közöl Diane Johnsonnal, a film társírójával, aki megerősíti, hogy ez a téma nagyon is szándékos volt. Elmondása szerint kutatásokat végzett az őslakosok ikonográfiájáról, a temetkezési helyeiről, és szándékosan olyan helyszínt kerestek, ahol megtalálhatók ezek a motívumok.

„Nem foglak bántani. Nem hagytad, hogy befejezzem.”
„Nem foglak bántani. Nem hagytad, hogy befejezzem.”Fotó: Warner

Mindezek nagyon súlyos kérdések, és a Ragyogás fényében a válaszok sosem lesznek egyértelműek. Kubrick nem moralista, aki pálcát tör történelmi események vagy személyek, esetleg a társadalom felett, írja Blakemore cikkében, művészként inkább csak tükröt tart az ember elé – ahogy Jack elé is a filmben –, és felteszi az örök kérdést:

miért fullad az ember minduntalan embertelenségbe?

Mindennek fényében persze még különösebb Shelley Duvall állandó megalázása. Jóllehet a Ragyogás inkább az amerikaiak emlékezete, a kérdés nem unikális, és sosem elévülő. Ahogy a Ragyogás is éppen olyan ijesztő és bőr alá kúszó horror, mint 40 éve.

Mustra