Fogadj örökbe egy ovit! – Így segíthetsz te is a legszegényebb gyerekeken

Magyarországon jelenleg ötszáznál is több olyan óvoda működik, ahova halmozottan hátrányos helyzetű, nem ritkán mélyszegénységben élő gyerekek járnak. Játékok, ruhák, kézműves eszközök mellett sokszor tisztítószerekre, zsebkendőre, fogkefére, szappanra vagy akár ágyra is szüksége lenne ezeknek az intézményeknek.

A Fogadj örökbe egy ovit! nevű mozgalmat három édesanya, Barát Hella, Tóth-Hencz Edit és Pajor Csilla indította el. Edit munkájából adódóan komoly rálátással rendelkezik a hátrányos helyzetű gyerekek problémáira, ennek köszönhetően a csapat hamar rájött, hogyan tudna a lehető legtöbb gyereknek segíteni: ha ugyanis nem egy családnak, hanem egy intézménynek juttatjuk el a feleslegessé vált dolgainkat, több tíz, sőt akár több száz gyerek életét könnyíthetjük meg.

A Dívány szerkesztősége a Nyírbátori Kerekerdő Óvoda Nyírderzsen található Szivárvány Tagóvodáját fogadta örökbe. Ez az intézmény jelenleg egyetlen csoporttal működik, 2 halmozottan hátrányos helyzetű, valamint 11 hátrányos helyzetű gyerek jár ide. A tagóvoda vezetője, Kaplonyi Józsefné mindent megtesz azért, hogy a falusi gyerekek is a lehető legtöbb dolgot megtapasztalhassák, ezért jelentkezett az örökbefogadó programra is. Lelkesedése évtizedek óta töretlen, fontosnak tartja, hogy nyitottan álljanak a világhoz és – ahogy ő mondja – ne húzódjanak be a faluba. A körülmények sok mindenre lehetőséget biztosítanak: az óvoda dolgozói saját termésű zöldségeket, gyümölcsöket visznek a gyerekeknek, a falusi séták során pedig megfigyelik a környéken élő háztáji állatokat, rendszeresen látogatják a közeli templomot is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra