Ha a tudatlanság boldogság, akkor a kimagasló intelligencia igazából átok? Nem feltétlenül, de kétségbevonhatatlan előnyei mellett számos hátránnyal is jár. Az ilyen típusú emberek gyakran érzik magukat magányosnak, elszigeteltnek, akár már kisiskoláskoruktól kezdve nehezebben barátkozhatnak. Ráadásul amint kiderül róluk, intelligensebbek az átlagnál, nagyobb nyomást is helyeznek rájuk a tanárok, a szülők, a főnökök. És akkor még nem beszéltünk a versengésről, az iskolai zaklatásról, a megnehezített társasági életről... Nézzük is meg alaposabban, milyen kihívásokkal néznek szembe azok, akiket egyébként alapból irigyelnénk.
#1 Gondolkodnak ahelyett, hogy éreznének
Marcus Geduld szuperintelligenciával rendelkezik, de ez saját bevallása szerint az érzelmi élete szempontjából inkább hátrányt jelent. Nagyon is jól érti, hogy éppen mit érez, a megfelelő szavakkal meg is tudja fogalmazni mind magának, mind másoknak, de soha nem érez megkönnyebbülést, amikor kifejezi őket. Higgadt módon elemez ahelyett, hogy szabadon megélné, amit érez. Van rá címkéje, el tudja tenni a megfelelő dobozba, el is tudja ezt ékesszólóan magyarázni, de nem képes sikítani, tombolni, futni, ugrálni, táncolni, azaz fizikailag kifejezni, igazán megélni az érzelmet. Ezzel egészen addig nincs probléma, amíg ésszel meg lehet oldani az adott problémát, és nincs szükség hozzá kimagasló érzelmi intelligenciára – mert az nem feltétlenül jár együtt az értelmivel.
#2 A legjobbnak kell lenniük
Érthető, hogy az átlag feletti képességgel élő embertől átlagon felüli teljesítményt is várnak, de ez hosszú távon nagyon megterhelő lehet, főleg akkor, ha belsővé alakul. Az emberek csak elvárásokkal fordulnak feléjük, nem vevők arra, hogy a bizonytalanságaikról vagy a gyengeségeikről kérdezzék őket, pedig ezek éppúgy jelen vannak az életükben, mint bárki máséban. Ez akár gyerekkoruktól kezdve végigkísérheti az életüket. Épp ezért a nagyon okos emberek gyakran pánikba esnek attól, mi történik, ha egyszer mégsem tudják a maximumot nyújtani és így nem teljesítik az elvárásokat. A kudarcot kerülni kezdik, ez pedig túlzott óvatossággal jár együtt, nem mernek úgy kockázatot vállalni, ahogy az átlagemberek teszik, ezért gyakrabban szoronganak.
#3 Nem tanulják meg értékelni a kemény munkát
Aki átlagon felül okos, az rengeteg feladatot sokkal kevesebb erőfeszítéssel képes megoldani. Ez már az általános iskolában azt eredményezheti, hogy kevesebb erőfeszítést tesznek a céljaik eléréséért, hiszen minden könnyen megy, nem tanulnak meg küzdeni. Ám a magas intelligenciaszint nem vezet automatikusan sikerhez is. A kitartás és a kemény munka a szuperokos emberek életéből sem hiányozhat, csak éppen sokkal nehezebben sajátítják el – ha egyáltalán sikerül.
#4 Bosszantják a barátaikat
Minél okosabb valaki, annál inkább látja azokat a logikai vagy más jellegű hibákat, amelyeket mások vétenek. Sőt, ha már látja, szóvá is teszi, legalábbis erős késztetést érez rá. Ha enged ennek, akkor a barátok, ismerősök, kollégák egy idő után nagyon bosszantónak vagy épp sértőnek találhatják az állandó korrigálást. Ugyanígy elmagányosodáshoz vezethet az is, hogy az okosabb emberek tisztán érzékelik a társalgás, a szociális élet, a motivációk, manipulációk olyan aspektusait is, amelyek az átlagember számára láthatatlanok maradnak. Ami másoknak egy átlagos kis csevej, nekik kínszenvedés lehet.
#5 Mindent túlgondolkodnak
A szuperintelligens emberek túl sokat gondolkodnak és elemeznek, akkor is, ha erre nincs feltétlenül szükség. A dolgok értelméig való leásás, a válaszok állandó keresése, a lehetséges következmények mérlegelése fárasztó és nehéz munka, sőt időnként felesleges is. Egy 2015-ös tanulmány egyébként kapcsolatot talált a magas verbális intelligencia és az állandó aggódás, a szorongás, sőt a problémákon kérődzés (és ennek egyenes következményeként a döntésképtelenség) között.
#6 Tisztában vannak vele, mennyire keveset tudnak
Minél okosabb valaki, annál inkább képes felismerni saját elméjének, befogadó- és megértőképességének határait. Ahogy Mike Farkas fogalmazott: „Minél többet tudsz, annál inkább tisztában vagy azzal, amit nem tudsz”. Ezt, illetve ennek a fordítottját Justin Kruger és David Dunning klasszikus tanulmánya is megerősíti: minél kevésbé intelligens valaki, annál inkább túlbecsüli saját kognitív képességeit,
Az első lépés a tudás megszerzése felé, ha elismered a hiányosságaidatSzuper hír azoknak, akik képesek elismerni, ha valamiben tévednek!
Tovább olvasom+1 Nem értik, de kihasználják őket
Nem véletlenül írta Ernest Hemingway, hogy a boldogság az egyik legritkább dolog az intelligens emberek köreiben. Az „okostojásoknak” mindig is nehéz dolguk volt társaságban. Először is meg kell küzdeniük azzal, hogy hetvenkedőnek tartják őket. Másodszor azzal, hogy nem értik meg őket, vagy ami még rosszabb, kapásból félreértik a mondanivalójukat. Minél inkább megpróbálják kimagyarázni magukat, annál inkább csapdába esnek. Ennek eredményeképp nem ritka az elszigetelődés, a magány, az ezzel járó depresszió, esetleg öngyilkosság. Mások, akik megmaradnak a társaságban, azt tapasztalják, hogy néhányan megpróbálják kihasználni őket. Ha erre nem adnak lehetőséget, máris haraggal kell szembenézniük. Megint mások követni szeretnék őket, miközben nekik maguknak sincs pontosan fogalmuk arról, merre tartanak. Páran másolni próbálják őket, miközben ők tisztában vannak azzal, mennyire nem tökéletesek. Aki pedig irigykedik, vagy úgy érzi, ennyit ő is tud, versenyezni kezd velük, miközben ők cseppet sem vágynak megmérettetésekre. Csak normális életet szeretnének, mint amilyen bárki másé.
A magas IQ nem egyenlő a boldogsággal
Az intelligenciával kapcsolatban nem csak manapság születnek kutatások. Az embereket mindig is érdekelte, hogy élnek a szuperokos emberek, és eszük elhozza-e nekik a vágyva várt sikereket. 1926-ban ezzel a céllal indított el egy kísérletet Lewis Terman pszichológus: 1500 gyereket kezdett el vizsgálni (a megfigyelések a mai napig folynak), akik mind okosabbak voltak az átlagnál. A csoport tagjai közül nyolcvannak 170 feletti intelligenciahányadosa volt, a többieknek 140 feletti. A termeszeknek becézett gyerekek esetében arra voltak kíváncsiak, hogyan boldogulnak az életben. Felnőttként tényleg sikeresebbek, mint mások?
Egy részük az lett: dupla annyit keresett, mint mások, híres és gazdag lett. Ám sokan választottak magas IQ-juk ellenére is átlagos munkát, például rendőrnek mentek, gépíróként dolgoztak. Az okos kis termeszek közül ugyanolyan sokan lettek depressziósak, alkoholisták vagy váltak el, mint az átlagemberek. Visszajelzéseikből kiderült, hogy életük vége felé inkább arra panaszkodtak, hogy sosem tudtak megfelelni saját belső elvárásaiknak. Hiába voltak okosabbak az átlagnál, ez még nem jelentett egyenes utat a boldog élethez. Ahhoz még egy legalább ilyen fontos tulajdonságra is szükség van: bölcsességre.
A magas IQ a siker titka? Ennyit számít az intelligencia az életbenÉs mennyiben valósak az IQ-tesztek eredményei?
Tovább olvasomHa a Google-nál dolgoznál, nem elég az IQ
Bölcsesség híján nemcsak az élet lesz kevésbé boldog szuperintelligensként, de a munka területén is akadhatnak nehézségek. Bár azt el kell ismernünk, hogy a kimagasló intelligenciájú emberek könnyebben találnak munkát, ettől még nincs szabadjegyük a világ legjobb állásaihoz, sőt. A QZ cikke szerint 2020-ra meglepő módon nem az intelligencia lesz a legfontosabb képesség, hanem a szellemi alázat és az empátia. A Google máris közzétette, hogy jövendő munkavállalóik kiválasztásánál elsősorban nem azok kognitív képességeire lesznek kíváncsiak (bár kétségkívül erre is szükség lesz), hanem arra, mennyire tudnak bölcsen és empatikusan dönteni.
