A város fejlődését a sugárirányú utak, például a Váci út vagy a Király utca szabták meg, a leendő útvonalat pedig természeti adottságok határozták meg. A korábban itt folyó Duna-ágnak köszönhetően az útvonalat az alacsonyabban fekvő területeken vezették végig, lehetőséget biztosítva a körút alatti gyűjtőcsatorna kiépítésére.
Reitter Ferenc, a Közmunkatanács első főmérnöke viszont nagyot álmodott: megtervezte, hogy miként lehetne hajózhatóvá tenni a körutat, ezzel felélesztve az egykori folyóágat. A tervek szerint a csatorna nagyjából 2,5 méter mély és 36,5 méter széles lett volna, 12 híddal, a két végén pedig zsilipek választották volna el a Dunától. A csatorna partjaira eredetileg palotasorokat terveztek. És bár pénzügyi okok miatt a csatorna végül nem épült meg, az útvonal véglegesen helyet kapott a városrendezési tervek között.
A munkálatok 1871-ben kezdődtek, a Nyugati pályaudvar és az Andrássy út közötti rész akkor még beépítetlen telkeken vágott át, a Király utca és az Üllői út között azonban sok mindent le kellett bontani ahhoz, hogy létrejöhessen a körút. A ma jellemző városkép is ennek hatására alakult ki, hiszen az itt lerombolt földszintes lakóházak helyére később emeletes épületeket húztak. Az Üllői út és a Boráros tér között a körút a már meglévő Malom utcához igazodott, mert az Üllői út és a Malom utca sarkán található Mária Terézia laktanya bontását nem engedélyezték, ehhez alkalmazkodva kellett megtervezni a nyomvonalat. A körút építése során összesen 251 épületet kellett lebontani, ezek 10 százaléka kétemeletes, 20 százaléka egyemeletes, 70 százaléka pedig földszintes volt. A Nagykörút teljes hossza a Margit hídtól a Petőfi hídig végül 4141 méter lett, szélessége pedig 45 méter. És bár végül nem hajókkal közlekedünk rajta, a 4-es és a 6-os villamosok Európa legforgalmasabb villamosvonalát alkotják, napi 200 ezer utassal.
