Bár a különböző postaszolgálatok szigorúan szabályozták, mit dobozolhatnak be a feladók – például élve csak méheket és bogarakat lehetett feladni –, ezeket az előírásokat sokáig egyáltalán nem tartották be. 1849-ben a 33 éves Henry Brown virginiai rabszolgaként tengette napjait, ám egy napon végleg megunta a kizsákmányolást. Elment a postára, és saját magát adta fel egy jókora dobozban. A cél az volt, hogy megtakarított pénzéért cserébe a postai dolgozók némi enni- és innivalóval együtt bedobozolják, és feladják egy olyan országba, ahol Brown szabad emberként élhet. A férfi összesen 27 órát töltött a doboz fogságában, mire erősen törődötten, de élve, és legfőképpen szabad emberként kiszállhatott Philadelphiában. Idővel Angliába költözött és bűvésznek állt, ha már a dobozos trükkje ilyen jól sült el.
A legfurcsább küldemény a miniszterelnöknek
Az 1516-ban alapított Royal Post csomagküldő cég az elmúlt több mint ötszáz év alatt látott már egyet s mást. Élő állatokat például rendszeren feladtak az emberek, köztük olyan veszélyes lényekkel, mint a skorpió. Gondolhatjuk, mennyire volt boldog a postáskisasszony, amikor átvette a küldeményt. Ha pedig már állatokat postán küldözgettek, Henry Brownon kívül másnak is megfordult a fejében az emberek ily módon történő szállíttatása is.
1909-ben két szüfrazsett, Miss Solomon és Miss McLellan a Royal Mail szolgálatait igénybe véve vitették magukat a Downing Street 10-es szám alá, hogy személyesen beszélhessenek Herbert Asquith miniszterelnökkel. Minden rendben is ment mindaddig, amíg a Downing Street alkalmazottja meg nem állította az egészet: nem volt hajlandó átvenni a csomagot. A kiszállító fiú kénytelen volt visszatérni a két harcos hölggyel a kiindulópontra.
Az ember, aki imádta feladni magát
Sajnos azt kell mondanunk, hogy nem a két szüfrazsett volt az első emberi csomag, amit valaha feladtak. W. Reginald Bray egy feltűnési viszketegségben szenvedő angol volt, aki tulajdonképpen hosszú éveken át szórakozott a postásokkal. Furcsa tárgyakat (félig szívott szivart, serpenyőket, nyúlkoponyát, a kutyáját) adott fel véletlenszerűen, hogy megfigyelje, kézbesítik-e őket. Egy ködös napon pedig saját magát adta postára, és várta, hogy az általa keresett házhoz szállítsák.
Gyerekekre ragasztott bélyegek
A legfurcsább postai ügyek mégsem az ő nevéhez fűződnek. Ma már nehéz elgondolni, de voltak olyan szülők, akik ahelyett, hogy elkísérték volna a gyereküket oda, ahová annak mennie kellett, egyszerűen feladták őket postán. A ruhájukra megfelelő mennyiségű bélyeget ragasztottak, és már várta is a kis csomagokat a postakocsi, ahonnan a postás szállította házhoz a csemetéket.
A Parcel Post Service 1913-ban kezdte meg csomagszállítói működését az Államokban, és az 5 kilónál kisebb súlyú csomagokat szívesen hozták-vitték házhoz is, nem kellett velük eltalpalni a postahivatalig. Ebben az évben döntött úgy Jesse és Mathilda Beauge Ohióban, hogy postai csomagként feladják pont 5 kilós, 8 hónapos fiukat a nagymamájának. Ötven dollárra még be is biztosították a csomagot, ami, illetve aki szerencsésen célhoz is ért.
Amikor egy év múlva az 5 kilós súlyhatárt 23-ra emelték, még több szülő kezdte feladni a gyerekét. Ekkor került be a hírekbe a legismertebb ilyen eset, az ötéves Charlotte May Pierstorff kalandja. Szülei Grangeville-ből küldték el a nagymamájához Lewistonba, ám az utazás kezdetekor rádöbbentek, mennyivel olcsóbb csomagként feladni a gyereket, mint jegyet venni neki a vonatra. A 22 kilós kislány még épp belefért a kiszabott súlyhatárba, így csomag lett belőle, megfelelő értékű bélyegekkel a kabátján. További egy évnek kellett eltelnie, mire végre beszüntették és határozottan megtiltották a gyerekek ilyetén küldözgetését.
Tegyük végre a macskát a… csomagba!
New Yorkban az 1890-es években pneumatikus nyomással dolgozó csőpostahálózatot építettek ki. Az első használatkor leveleket és egy Bibliát kézbesítettek a rendszer segítségével. Ez azonban nem bizonyult elég izgalmasnak a kezelők számára, így a következő csomag egy élő macska volt. Szerencsétlen állat túlélte, hogy nagy sebességgel kilőtték egyik helyről a másikra a kanyargós hálózatban. Pár percig meglehetősen megviselten pihent a célállomáson, aztán elrohant. Ugyanezt élő aranyhallal, kutyával, egérrel, majommal, tengerimalaccal, kakassal is sikerült megismételniük a valószínűleg unatkozó csőpostakezelőknek.
Ám ha azt gondoljuk, ma már ilyen nem fordulhat elő, csalódnunk kell. Élő kiscsibéket, évente több százezret a mai napig adnak fel dobozokban postán (igaz, a csőtől megkímélik őket), arra alapozva, hogy a kis állatok kibújva a tojásból néhány napig élelem és víz nélkül is gond nélkül túlélnek.
Értékes gyémántok a postán
A létező legdrágább tárgy, amit valaha postára adtak, az elátkozott Hope-gyémánt volt, amit 1958 novemberében Harry Winston adományozott a Smithsonian Intézet Nemzeti Drágakőgyűjteményének. A csomag az akkor egymillió dollárt érő biztosítással együtt 145 dollárért kelt útra New York városából Washingtonba.
De egy másik híres gyémánt is megjárta a postát: a 3100 karátos, több mint félkilós Cullinan gyémántot Dél-Afrikából juttatták el Angliába VII. Edward király ajándékául. Ezen a hosszú és veszélyes úton nem lehetett akárhogy szállítani a leendő ékszert: extrém módon védték a tolvajoktól, a hajóutat detektívek és testőrök kíséretében tették meg, ám ez sem volt elég. Az egész út csupán félrevezetésként szolgált, az igazi gyémántot postán adták fel Londonba, egyszerű kartondobozban. Szerencsésen célba is ért, darabjai pedig ma is a királyi jogart és koronát díszítik.
Hó, hamvak és döglött hal
Azok számára, akik még sosem látták, a hó valami nagyon különlegeset jelent. Erre érzett rá egy üzletember, aki havat postáz érdeklődőknek Massachusettsből, olvadásmentesen lezárt postai csomagként. Az is megtalálja a számítását, aki postán keresztül szeretne gonosz kis meglepit küldeni a haveroknak. Külön cég alapult arra, hogy tréfás ajándékként állati ürüléket szállítsanak házhoz a megadott címre. Az ezzel kapcsolatos szabályozás kiskapuit használják ki, így még azt is ki lehet választani, hogy elefánt, tehén, gorilla vagy valami más állat potyadékát szeretnénk postára adni.
Ennél is bizarrabb az, hogy a szabályok szerint Amerikában és Angliában is legális postán feladni egy ember vagy állat elhamvasztott maradványait. Egyedüli követelmény a jól lezárt dupla doboz, semmi más. A másoknak küldözgetett kókuszdióknál ilyen követelmény sincs: igen sok gyümölcs szeli át a kontinenseket mindenféle csomagolás nélkül, egyedül a héján megcímezve és felbélyegezve. A legtöbb kókuszküldemény persze Hawaiiról érkezik, ahol erre specializált Post-A-Nut elnevezésű szolgáltatást kínálnak a turistáknak.
Ezeken kívül is járják furcsa küldemények a posta útját. A bizarr csomagok közé sorolhatjuk a szarvassípcsontot, a nagy guriga romlott sajtot, az adagnyi romlott halat, a fatönköt vagy a műlábat. Mondjuk, azt is nehéz megmagyarázni, miért ad postára valaki egy guriga vécépapírt.
A valaha feladott leghatalmasabb csomag
Lehet ezt még fokozni? Lehet. 1916-ban egy élelmes vállalkozó egy egész bankot adott fel postán. Téglánként. W. H. Coltharp a vernali bankot építtette fel Utah-ban, de minőségi téglát csak jó kétszáz kilométerrel messzebbről tudott szerezni. Ahelyett, hogy teherautókra rakatta volna, inkább 22 kilós csomagonként elküldette magának a téglákat, mind a 80 ezer darabot. A helyi postának egy idő után elege lett ebből, de ahelyett, hogy megkérték volna Coltharpot, hogy hagyjon fel az őrültségével, felemelték a megengedett súlyhatárt 90 kilóra, így legalább rövidebb idő alatt odaérkezett az összes építőanyag. Minden elismerésünk a postásoknak a türelmükért.
