Kocsonyás anyaggal töltött műanyag zacskóknak tűnnek, pedig ennél sokkal többet tudnak. Először is testük több mint kilencven százaléka víz, másodszor annyira egyszerűen működnek, hogy egyetlen testnyílással rendelkeznek az összes funkció ellátásához. Nincs szemük, sem agyuk, nem tudnak rágni sem, cserébe viszont hosszú, csalánsejtekkel borított fogókarjaik alakultak ki, és legtöbbjük megjelenése színes, izgalmas, sőt meglepő. Azok is gyönyörűek, amelyek planktonokat szűrnek ki a vízből, és azok is, akiknek az étlapján hús is szerepel. A Turritopsis dohrnii nevű faj tagjai arra is képesek, hogy sejtjeik megújításával önmaguk klónját létrehozzák, újraindítsák az életciklusukat, így tulajdonképpen halhatatlanokká váljanak. Vannak köztük egészen kicsik, de hatalmasak is, átlátszók és színesek, néhányuk érintése halálos lehet, más medúzák az ijedségen kívül semmi más kárt nem tudnak okozni. A leglátványosabbak mégis azok, amelyek képesek fluoreszkálni vagy világítani a sötétben.
Lámpások a víz alatt
A világító medúzák legszebbike a kristálymedúza. A Csendes-óceán északi partjai mentén fordul elő, az egyik leghíresebb tengeri világító állat a világon. 2008-ban a kristálymedúzával folytatott kísérletekért kapott kémiai Nobel-díjat egy nemzetközi kutatócsapat, mert sikerült kivonniuk az állatból a speciális fényért felelős fehérjét, a GFP-t. Ez az anyag nagyon különleges, ahogy maga a medúza is: alapvetően kék fénnyel dereng, de ha őt világítják meg kék fénnyel, akkor saját színét zöldre váltja.
Hasonló szépséget hoz a vizekbe a világító medúza is. Az 5-10 centis kis állatka kékeszöld fénnyel világít, és csapatokba verődve gyönyörű látványt nyújt. Nem is kell olyan messzire mennünk, hogy megcsodálhassuk, mert a horvát tengerpartok közelében is találkozhatunk vele. Megérinteni azonban nem jó ötlet: csalánmérge fájdalmas, égő érzést kelt a bőrön. Nyár végén akár tömegesen is találkozhatunk vele a sósabb vizű partok mentén, ahová a nyílt vízről lehúzódik. Érdemes különösen óvatosnak lenni az Adriai- és a Földközi-tengeren tervezett nyaraláskor is, figyeljük a figyelmeztető táblákat és a híreket.
Ejtsünk még szót egy harmadik világító fajról is, amellyel már nem találkozhatunk csak úgy a strandokon. Ez a Crossota nemzetségbe tartozó medúza két dolog miatt is különleges: egyrészt a Mariana-árokban lakik négyezer méter mélyen, másrészt nyolc foszforeszkáló gömbjével úgy világít, mint egy felelőtlenül odaejtett karácsonyfadísz.
A legnagyobb medúza a világon
A medúzákat alapvetően maximum kézilabda-nagyságúnak képzeljük, pedig ennél jóval testesebb példányok is léteznek. Például a gyökérszájú medúza, melyet az angol partoknál vettek videóra. Lizzie Daly biológus és Dan Abbott tapasztalt fotós is megdöbbent a békésen úszkáló, emberméretű példány láttán. Még szerencse, hogy a krémszínű teremtmény planktonokkal táplálkozik. Csípni persze tud, ha hozzáérünk a tapogatóihoz, de életveszélybe nem kerülünk tőle.
Ám legyen akármilyen méretes is, mégsem a gyökérszájú medúza nyeri a méretversenyt. A világon élő legnagyobb medúza a sárga hajasmedúza, amelynek a tapogatói úgy néznek ki, mintha oroszlánsörénnyé álltak volna össze. Az eddig talált legnagyobb példány 2,3 méteres volt, 37 méterre lenyúló csápokkal. Impozáns, annyi bizonyos, de nem feltétlenül futnánk össze vele szívesen.
A nagyon mérgesek
Attól, hogy egy medúza nagyra nő, még nem lesz garantáltan erős mérgű is. Ha arra vagyunk kíváncsiak, melyik medúza csalánmérge a legtoxikusabb, akkor először a portugál gályával kell – óvatosan, messziről – megismerkednünk. Bármelyik mediterrán tengerben összefuthatunk vele, de szerencsére már messziről jól felismerhető. Egész furcsán fest: teste egy nitrogénnel töltött színes hólyag, ami bójaszerűen lebeg a vízben, sőt a szél vitorlaszerűen hajtja, így kerülhet az állat a parti vizek közelébe. Csalánsejtekkel tűzdelt fogófonalai 20-30 méter mélyre lógnak be a vízbe.
Az állat egyébként azért is különleges, mert tulajdonképpen kétfajta polip és medúzák által alkotott organizmus, egyfajta mérgező telep, amely még elpusztulva is rendkívül toxikus. Aki csak hozzáér, azonnal orvoshoz kerül a pokoli fájdalmak és az akár egy életre megmaradó bőrsérülések miatt, de gyengébb fizikumúak esetében ennél rosszabb is előfordulhat. Ha csak messziről is meglátjuk a furcsa hólyagokat, eszünkbe ne jusson bemenni a vízbe, vagy ha már bent vagyunk, veszettül igyekezzünk kifelé. A partra sodort, láthatóan elpusztult állathoz se érjünk hozzá.
Még a portugál gályánál is rosszabb a kockamedúza. Nem véletlenül tartják a világ ötödik legveszélyesebb állatának, számos haláleset kötődik hozzá. A három méter hosszú csápjain található csalánsejtek olyan erős mérget tartalmaznak, hogy ha hozzáérünk, pusztán a fájdalom keltette sokk, mozgásképtelenség, és a fellépő fulladás is halált okozhat, de az állat mérge is elég erős hozzá. Legyünk óvatosak, főleg ha az ausztrál partoknál fürdőzünk, mert a sekélyebb vizekben is találkozhatunk vele. A legtöbb strandon speciális háló védi a nyaralókat tőlük, nem ajánlott ezeken kívül kerülni.
Ismerjük fel, mi csípett meg
A medúzáknak alapvetően nem céljuk, hogy megsebesítsék az embert, csalánsejtjeiket vadászatra és önvédelemre használják. Ráadásul az olyan fajoknak, mint a fülesmedúza vagy a gyökérszájú medúza, rendkívül gyenge a mérgük, a legtöbb felnőtt meg sem érzi a csípésüket. Persze kellő tapasztalat híján, első rémületünkben nem tudhatjuk, milyen medúzával találkoztunk és mire is kéne készülnünk, ezért még a fürdőzés előtt tájékozódjunk az adott területen élő medúzafajokról, olvassuk el a strandokra kitett figyelmeztető táblákat, és tartsuk is be az utasításokat. Akármilyen látványosak is, ne kövessünk és tapogassunk medúzákat, a parton heverő testeket se piszkáljuk, bízzuk eltüntetésüket a szakemberekre.
Vizeletet ne
Ha megtörtént a baj, és megcsípett egy medúza, ne essünk kétségbe, és végképp ne akarjuk vizelettel enyhíteni a kínokat. Ha gyerekről van szó, allergiás reakció lépett fel, vagy ismerten mérgező medúzával találkoztunk, első dolgunk legyen orvost keríteni. Alapvetően minél kisebb az ember, akit a csípés ért és/vagy minél több csalánsejtből kapott mérget, annál rosszabb a helyzet, ezért fontos a megfelelő ellátás. Enyhébb esetekben a sebet tengervízzel mossuk ki, és nyomkodás, dörzsölés nélkül jegeljük, esetleg óvatosan kenjük be hűsítő krémmel, ez csillapítja a fájdalmat. Ha nem minket ért a csípés, de segíteni akarunk a sebesültön, soha ne érjünk puszta kézzel a csípés helyéhez vagy az állat ott maradt csápjához, mert ülhetünk az áldozat mellé ellátást kérve. Legyen rajtunk gumikesztyű, és ha más nincs, ecettel próbáljuk enyhíteni a kínokat. Apropó védőöltözet: a kesztyű mellett a csípések megelőzésében jó szolgálatot tesz a búvárok és szörfösök által használt vastagabb neoprén ruha viselése is.
Az elővigyázatosság sosem árt, ha vízparton nyaralunk, legyen az akár tenger, akár itthoni strand. A gyerekekre pedig fokozottan figyeljünk oda, mielőtt baj történne.
