A Szovjet Légierő 588. éjszakai bombázó ezredét erős, kemény nők alkották, akik nem riadtak vissza semmitől. Repülőiken nem volt sem radar, sem rádió, de még egy árva géppuska sem, be kellett érniük térképekkel, vonalzókkal, ceruzákkal, iránytűvel, zseblámpával, és maguk szereltek minden meghibásodást. Mégis sikerre vittek harmincezer rajtaütést, és a második világháború négy éve alatt több mint húszezer tonna bombát dobtak le.
Sztálin meglepetése
A második világháború során a nőknek nem volt túl sok választásuk: mivel a hadseregbe csak a háború előrehaladtával vették fel őket, eleinte otthon várták az apjuk, fivéreik, férjük visszatérését, igyekeztek pénzt keresni a hadiüzemekben dolgozva, vagy a kis birtokot eligazgatni egyedül, és ha a hazájukat akarták védelmezni, maximum ápolónőnek, titkárnőnek, telefonkezelőknek jelentkezhettek.
Nem csoda, hogy sokuk elunta a tétlen várakozást, és mindenáron csatlakozni akart az igazi harcokhoz. A második világháború kitörése után az orosz Amelia Earhartként emlegetett Marina Raskova pilóta rögtön szervezkedni kezdett, hogy a nők is kivehessék részüket a hadviselésből. Levélben vette fel a kapcsolatot olyan nőkkel, akik vele együtt harcolni szerettek volna, majd Sztálintól kért engedélyt egy csak női pilótákból álló ezred létrehozására. 1941 októberében meg is jött az engedély, ezzel pedig a Szovjetunió lett az első ország, amely lehetővé tette a nők számára, hogy harci küldetéseket teljesítsenek. Összesen három csapat alakult, de közülük csak az 588. számúban szolgáltak kizárólag nők.
Elavult mezőgazdasági gépeken harcoltak
1942-ben a hadosztály – 17-26 év közötti nők, összesen 261-en – Sztálingrád közelében, Engelsben gyakorlatozott Raskova irányításával. Könnyű volt a pilótának és navigátornak is kiváló Raskovát vezetőnek elfogadni, hiszen már a háború előtt is nemzeti hőssé vált, miután 1938-ban harmadmagával részt vett a Moszkva–Szibéria távolsági rekord megdöntésében, és 5910 km-t repült leszállás nélkül.
Az ezred kiképzése megkezdődött, hároméves tananyagot sajátítottak el fél év alatt, és tapasztalt pilótaként kezdték meg az éles harci repüléseket. Egyenruhájukat maguk alakították át a saját méretükre, hiszen a férfiaknak készült egyenruhákat kapták meg, sokan a csizmáikat is kitömték, hogy le ne essen a lábukról. Szinte minden felszerelésük elavult volt, beleértve a repülőgépeket is, amelyeket mezőgazdasági célokra készítettek, és soha nem is tervezték bevetni őket.
A nyitott pilótafülke vászonnal bevont, rétegelt furnérlemezből készült, szinte semmilyen védelmet nem nyújtott sem a lövedékek, sem az időjárás ellen, a pilóták gyakran fagypont alatti hőmérsékleten, süvítő szélben üldögéltek. Emellett a lassú, gyúlékony gépek olyan kicsik voltak, hogy egyszerre csak két bombát tudtak szállítani, így egy éjszaka általában nyolcszor kellett fordulni velük. A csapat legendás parancsnoka, a 852 küldetést teljesítő Nadezsda Popova tartotta a rekordot: tizennyolcszor szállt fel egyetlen éjjelen. Nagy előnyük volt viszont, hogy éppen primitív felépítésük miatt nem igazán törődtek velük, ha egyáltalán feltűntek a radaron.
Boszorkányok az égen
A célpont fölé érve a női pilóták kikapcsolták a motort, és szinte hangtalanul siklottak, ezért is nevezték el őket a németek éjszakai boszorkányoknak, akik mintha seprűnyélen lovagolnának föléjük. Nem kellett sok idő, hogy a katonák rettegve gondoljanak a harcias lányokra: éjszaka még cigarettázni sem mertek, nehogy a parázs utat mutasson valamelyik szovjet amazonnak. Még olyan pletykák is elterjedtek, hogy a szovjetek különleges kísérleteket végeztek női katonáikkal, hogy látásukat élesebbé tegyék, mint a macskáknak. Ez persze nem volt igaz, de a női ezred okozta veszély nagyon is valósnak bizonyult, és idővel komolyan vették őket: az a német katona, aki le tudott lőni egy boszorkányt a gépével együtt, automatikusan megkapta a Vaskereszt kitüntetést.
Ez meglehetősen ritkán fordult elő, a nők ugyanis mindig hármasával repültek: két gép elterelte a figyelmet, ügyesen elkerülve a lövedékeket, míg a harmadik a fényszórók csóváitól távol csendben ledobta a bombáit. Amint ez megtörtént, ugyanezt a formációt addig ismételték, míg mindegyik bomba célba nem ért. Lassabb gépeikkel ügyesebben manővereztek, mint az ellenség, akik a gyorsabb repülőkkel gyakrabban fordultak, ezalatt pedig a különleges ezred tagjai eltűntek a sötétben.
Hősök voltak, mégis elfeledkeztek róluk
Elmenekülniük nem mindig sikerült, ráadásul nem volt ejtőernyőjük sem. Összesen 32 pilótanő vesztette életét a csapatból, köztük maga Raskova is. 23 életben maradt lány hősiességéért megkapta a legmagasabb kitüntetést, a Szovjetunió Hősének érdemrendjét, de itt véget is ért az ezred méltatása. A moszkvai győzelem napi felvonulásból mindegyiküket kizárták, mondván, túl lassúak a repülőik, és a feloszlatott hadosztály tagjait nyilvánvaló eredményeik és hősiességük ellenére egyszerűen hagyták a feledés homályába süllyedni.
